zenesz_logo.png



Öt évvel ezelőtt kevesen tudták, hogy ki az a Honeybeast, pedig a zenekar már egy ideje létezett, működött. Aztán jött A Dal című Eurovíziós Dalfesztiválra válogató tévé műsor, és hogy-hogy nem, a zenekar A legnagyobb hős című dala bejutott, és ha jól emlékszem, kétszer is képernyőre kerültek.

 

HB0493_450x.jpg

 

 

 

Számtalan zenekar, előadó került ebbe a helyzetbe azóta, mi több, voltak, akik nyertek, és kijutottak az Eurovíziós Dalfesztiválra, majd talent show-k zsűritagjaként vagy műsorvezetőként folytatták sikeres pályafutásukat. Nem így a Honeybeast, akik úgy tűnik, azon kevesek közé tartoznak, akiket nem érdemtelenül válogattak be ebbe a dalparádéba. Erősen töröm a fejem, hogy a Dal c. tévéműsor győztesei, döntősei közül ki készített ez elmúlt öt évben négy albumot, és melyik csapat, előadó töltötte meg a 12 000 férőhelyes Budapest Arénát, és adott sikeres, teltházas koncertet. Rendben, ne ájuljunk el ettől a teljesítménytől, nézzük milyen volt a Honeybeast SympHONEY II. címre keresztelt koncertje!

 

 

 

HB0552_700x.jpg

 

Tarján Zsófia

 

Az még fontos, hogy nem vagyok Honeybeast rajongó, ismerem jó pár számukat, felfigyeltem különleges szövegeikre, dalaik érdekes dallamvezetésére, Tarján Zsófi hangjára, ennyi, semmi több. A 2016-os, Erkel Színházban megtartott SympHONEY koncertjükről jókat hallottam, és kíváncsi voltam, hogy a rádióban, interneten hallott dalok, hangzások szimfonikus zenekarral és kórussal kiegészítve hogyan szólnak.

 

Az Aréna hatalmas színpadán épp, hogy elfért a komplett Heureka Pop Orchestra szimfonikus zenekar, a 15 fős Voice Station kórus és a vendégzenészekkel kiegészült Honeybeast. A gitárosok között hiába kerestem Bencsik-Kovács Zoltánt, kis időbe tellett, míg rájöttem, hogy ő a karmester szerepét tölti be ezen az estén, és Vári Gábort látom a gitáros poszton.

 

 

HB0700_700x.jpg

 

Vári Gábor

 

 

A koncert egy, a Kétszemélyes birodalom c. dal elé írt nagyzenekari nyitánnyal kezdődött, amiben a kórus egy afrikai motívumra emlékeztető témát ismételgetett, közben Tarján Zsófi – leküzdve tériszonyát – a levegőből érkezett a színpadra, majd belecsaptak az öt szám rövidített változatából álló egyvelegbe. Hatásos kezdés volt… Érdekes módon már ebbe az összeállításba is bekerült egy dal a legfrissebb, Élet a Marson c. lemezükről, mégpedig a Legkedvesebb tévedésem című. Az utolsó dal ebben a részben egyik slágerük, a Védtelen volt, ami nagyjából teljes hosszában elhangzott, és egy kemény kettő-négyes alapra pakolt ízes gitárszólóval ért véget. Fontos megemlíteni, hogy olyan helyre kaptam jegyet, ahol az akusztikai élmény – enyhén szólva – nem volt tökéletesnek mondható. Más az, amikor az ember benne ül a zenében, körülveszi az, és más, amikor mintegy „kívül” van a zenén, és a terem akusztikai visszaverődésein elmélkedik. Nos, én egy ilyen helyen ültem, úgy hogy csak elképzelni tudom, hogyan szólt a koncert a színpadhoz közelebb, valahol középtájon. Ettől függetlenül, még ezen a helyen is többnyire összeállt a hangkép, és ami fontos, Tarján Zsófi hangja vastagon, fényesen átszólt a zenekaron.

 

 

 

HB0989_700.jpg

 

Bencsik-Kovács Zoltán

 

 

Következett néhány ismertebb dal a Hetes, a Para, becsempésztek egy dalt – Utazó – a 4. albumról, majd megszólalt az egyik közönségkedvenc, az Egyedül. A dalok közötti ötletes nagyzenekari átvezető részek szépen szóltak, és az Egyedül után – ekkor már úgy nagyjából fél óra telt el a koncertből – volt először alkalma a közönségnek hosszan tapsolni. Némi szimfonikus felvezetés és Tarján Zsófi átöltözése után jött a Súlytalan c. albumról a Csillagász, és bár szöveg szempontjából minden Honeybeast szám nagyon erős, ennek a dalnak különösen telitalálat a szövege, aktuális a mondandója.

 

 

HB0898_700x.jpg

 

 

Elhangzott a Portugál, ami a 2013-as Maradok c. maxin szerepelt, majd jöttek szép sorban a 4. album, Az élet a Marson dalai, közöttük a Budapest vs. London aktuális, de helyenként nyelvtörőnek is beillő szöveggel, az A lényeg, ami mintha a korai Honeybeast számok parafrázisa lenne. Tökéletes időzítéssel vetették be a Maradok c. dalt, a közönség vette a lapot, és a zenekarral énekelte a refrént. Szerencsére Tarján Zsófinak is hagytak a dal vége felé 16 ütemet, ahol szabadon improvizálhatott, amit igazán jó volt hallani.

 

 

HB1006_700x.jpg

 

 

Ismét a negyedik albumról hallottunk három ópuszt: Megállíthatatlan, Ölelj életre, Élet a Marson. Nagyszerű szövegek, érdekes dallamok, de nem éreztem bennük azt a különleges erőt, ami a Honeybeast legjobb dalait oly sikeressé tette. Gyönyörű volt a Súlytalan album címadó szerzeménye szárnyaló refrénjével, melyet a 4/4-es és 5/4-es ütemek váltakozása tett izgalmassá. A Súlytalannal megkezdődött a korábbi albumok dalainak felidézése, Hallelujah, Isten álma, Szó leszek, Gyönyörűm. Ez utóbbi a koncert legjobban megszólaló dalai közé tartozott, a remek hangszerelés, a levegős alap és Tarján Zsófi csodálatos énekhangja emlékezetessé tették ezeket a perceket.

 

 

HB0783_700x.jpg

 

 

 

Ismét lassú dal következett – Apás – a végén húzós, keményebb befejezéssel, majd jött a Bravó, nem baj, az Atomkemény, és az egyik nagy sláger, a Bódottá. A lenti szektorokban ülő közönség ekkorra már állva táncolt, és a dal végén ismét hallhattunk Vári Gábortól egy finom gitárszólót. Ez volt az est utolsó száma, zenekar lemegy, közönség ünnepel, tapsol, de persze így nem lehet befejezni egy koncertet, így zenekar vissza, következhet a ráadás.

 

 

HB0790_700x.jpg

 

 

Ebben először az Élet a Marson albumról az Idevaló c. dal hangzott fel, nekem ez tűnik a lemez legütősebb dalának, talán nem véletlenül került be ebbe a blokkba. Ezt követte az Így játszom, amiben már több ezer torok segítette a zenekart, itt végre a színpadi kórust is kellő hangerővel lehetett hallani, és a refrén jól kitalált ritmikája is átjött a hangosítás buktatóin. Kis ünnepség szakította meg a koncert utolsó perceit, Molnár Gábor, a Gold Record kiadójának vezetője jelentette be, hogy az Élet a Marson album elérte a platinalemez státuszt.

 

 

HB1170_450x.jpg

 

 

 

Következhetett A legnagyobb hős, melynek végén a kórus a refrén harmóniamenetét interpretálta, Zsófi pedig ismét nagyot rögtönzött, megmutatva, hogy milyen tartalékok rejtőznek még benne. Utána a közönség lecsapott a refrénre, és zengett az Aréna a Te vagy a legnagyobb hős a világon, Én a királynőd és te a királyomtól és az ezt követő soroktól.

 

Abban biztos vagyok, hogy a Honeybeast rajongói nagyon elégedetten távoztak a koncertről, azt kapták, amiért jöttek, vagy talán még többet is. A szimfonikus hangszerelés többnyire jót tett a daloknak, és azért írom, hogy többnyire, mert ott ahol én ültem gyakran nagyon kevés volt a nagyzenekar, és volt úgy, hogy bár hallhatóak voltak, de kissé összemosták a hangképet. Főleg a mélyvonósok domináltak, gitárral, basszussal, szintivel történő unisono játéknál időnként nagyon dögösen megszólaltak, de kísérő funkcióban a zene szövetébe valahogy nem tudtak beilleszkedni. Gondolom ez a hangosítás számlájára írható, mert a stúdiófelvételeken nagyon a helyükön szólnak a vonósok. A fúvós kórust én alig hallottam, de ez is hangosítás kérdése.

 

 

HB1111_700x.jpg

 

 

 

Szép és kifejező volt a vizuál, jól egészítette ki a zenét – nem tudom pontosan, Tarján Zsófi mennyire működött közre az elkészítésében. A másik show-elemet, a légtornász csapatot nem nagyon tudtam hová tenni, nehéz és látványos is volt a produkciójuk, de ehhez a zenéhez valahogy szerintem nem illett. Ugyanakkor egyértelmű, hogy a SympHONEY II. koncert létrejötte és sikere mögött hatalmas munka áll, gondoljunk csak a nagyzenekari hangszerelésre, kórusra, a különböző tempójú, hangnemű dalok közötti átvezető részek megkomponálására, gördülékeny eljátszására!

 

 

HB1229_700x.jpg

 

 

 

A Honeybeast zenészei tették a dolgukat, pontosan, pregnánsan muzsikáltak, sajnos a vendég perkásból szintén alig hallatszott valami. Vári Gábor szólói nagyon ízesek, odavalók voltak, a gitárja szépen énekelt, de a kísérőjátéka is példás volt. Tarján Zsófira óriási teher nehezedett, és nemcsak azért, mert az egész estét egyedül kellett végig énekelnie, hanem azért, mert a műsor szerkezete – összefűzött, egyvelegszerű részek – miatt szinte lélegzetvételnyi szünet sem jutott neki. Másfelől sok Honeybeast dalban olyan nehéz, szokatlan hangközök teszik próbára az énekest, ami a popzenében ritkaság számba megy, pláne ilyen töménységben. Azt gondolom, hogy Zsófi mindezekkel együtt szinte hibátlanul teljesített, nagyot énekelt, számos helyen, ha volt rá módja, akár a sorvégi frazíroknál, akár a néhány ütemes improvizációknál olyan pluszt vitt a dalokba, amitől azok többek, jobbak lettek. Érdekes, különleges hanggal áldotta meg a sors, és tudja használni, talán az összes zenész közül nála éreztem leginkább a dinamikai mélységeket, csúcsokat. Másfelől nagyszerű előadó, és ami még fontosabb, van kisugárzása, szimpatikus tud lenni a színpadon, nem véletlenül szereti a közönség.

 

Valószínűleg minderről egy sort sem írnék, ha nem lenne Bencsik-Kovács Zoltán, aki kivételes tehetség. Dallamvilága, zenéje, harmóniamenetei hazai szinten egyedülállóak, nem tudom senkiéhez sem hasonlítani. Lehet persze szeretni vagy nem szeretni, de hogy különleges, afelől dőreség lenne vitát nyitni. Attól, hogy különleges, még nem feltétlenül jó valami, de a sikerek őt igazolják. Szövegei valójában nemcsak dalszövegek, hanem versek. Olvasva is élvezetes, elgondolkodtató, közhelymentes; asszociációi, képei, metaforái költészetté emelik sorait. Azt hiszem, olyan szinten műveli ezt a műfajt, mint ma idehaza senki. És ami az igazi csoda, hogy ezzel sikeres dalokat, úgynevezett "slágereket" tud létrehozni. Lehet, hogy nincsenek ilyen ambíciói, de nem lennék meglepve, ha pár év múlva valamilyen rockopera, vagy más zenés színházi mű szerzőjeként látnám viszont nevét.

 

 

HB1228_700x.jpg

 

 

 

Ahogy a koncert után kijövet megálltam a szektor kijáratánál, percekig figyeltem a kiáramló közönséget. A legkülönbözőbb korosztályok, 10-től 80 évesig. Úgy tűnik a Honeybeast zenéje kortól, nemtől függetlenül megtalálta a maga közönségét. Ez a koncert nemcsak a Honeybeast sikere, hanem a közönségé is. Úgy látszik, van az a réteg, aki fogékony a teljesítményre, a színvonalra, legalábbis a popzenében. És ez jó. Bárcsak más műfajoknál is elmondhatnánk ugyanezt…

 

- Keres Tibor -

 

Fotó

Sós Gábor
photo & graphic design
www.sosdesign.hu