ZenészmagazinTöbbet kell bizonyítanom női basszusgitárosként!

Zenészmagazin | 2017. November 07., Kedd 14:00

8_350x.jpg

 

 

Muck Éva díjnyertes basszusgitáros, akit már láthattunk Nik Westtel együtt a színpadon lazán slappelni, videóklipben profin játszani, és felfigyeltek már rá külföldön, de a nagy sikerek még előtte állnak. Meghallgattuk első instrumentális nagylemezét, és megkérdeztük, hogyan kezeli a reflektorfényt.

A fenti mondat Muck Éva basszusgitárostól származik. Az interjúban első lemezéről, külföldi tapasztalatairól és arról is mesél, hogyan éli meg a reflektorfényt, és hogy előny, vagy hátrány, hogy édesapja az ország egyik első szaxofonosa.

 

A közelmúltban jelent meg első instrumentális nagylemezed a Bassology a Nordic Records gondozásában, amelyen saját szerzeményeid mellett négy feldolgozás is szerepel. Mesélj arról, hogy milyen zenei hatások értek a lemezkészítés és a kreatív háttérmunka során, amelyek esetleg befolyásolták az eredeti koncepciót, a dalok struktúráját és a tervezett végeredményhez képest mindazt, amit hallhatunk?

 

A lemezt id. Kaszás Péter barátunknál vettük fel, ahol apukám végig asszisztált. Igazán családias hangulatban telt el ez a pár hónap: a végtelen sztorizások a múltból és Ani néni (Péter felesége) búcsú kávéi egy-egy felvétel után felejthetetlenné tették az élményt. Mind a saját számok, mind a feldolgozások elég különbözőek, szerettem volna megmutatni a basszusgitárt és magamat is minél több oldalról. Imádom a hip-hop-ot, a funkyt, ami a Born Free, It’s Miller Time és Hypnose számoknál észlelhető. Ezen kívül a jazz műfaja is nagy örömet tud okozni számomra, a lemezen a Bilbao című dal áll a legközelebb ehhez a műfajhoz. Ezt a dalt ifj. Kaszás Péterrel egyszerre játszottuk fel a stúdióban, ami rendkívüli élményt nyújtott, elképesztő érzés ilyen nagyszerű zenésszel játszani.

 

A munkálatokban kifejezetten meghatározó volt Bubenyák Zoltán közreműködése, aki földönkívüli zongorázásával, precíz munkájával és jó ízlésével életre keltette a Born Free, Bilbao, It’s Miller Time! és Crosstown Traffic című számokat. Az említett Crosstown Traffic-ban pedig nem más, mint Hirleman Berci dobol, aki szintén családunk barátja és legendás dobos. Hatalmas érzés, hogy olyan zenészekkel dolgoztam és játszottam együtt, akik kvázi láttak felnőni. Úgy terveztem, hogy ez lesz az egyetlen szám, amin énekelni fognak, azonban ez az elképzelésem meghiúsult, amikor a kijelölt énekesnő lemondta elfoglaltságaira hivatkozva. Így történt az, hogy én énekeltem a refrént, és basszusgitároztam a dallamot.

 

 

1.jpg

 

 

A Mark King Style nevű feldolgozás két szempontból is fontos számomra. Elsőként azt emelném ki, hogy „slappelni” Szappanos „Szapi” György javaslatára úgy tanultam meg, hogy az ő gyakorlatai mellett elkezdtem Level 42 számokat kigyakorolni, és végül kiizzadtam a figurákat a kezemből. A másik része a sztorinak, hogy a Queen of Strings nevű versenyt ezzel a számmal nyertem meg, és ezt az emléket szerettem volna az első lemezemre is feltenni. Ragaszkodtam ahhoz, hogy a lemezre Fekete János „Jammal”-lal vegyük fel duóban. Egyedülálló a beatbox tudása.

 

A lemez végére egy Bach darab is felkerült, ami azért különleges számomra, mert a basszusgitárt megelőzően klasszikus zongorát tanultam alsó tagozatos koromtól kezdve, és szerettem volna ezzel kifejezni a klasszikus zene iránti szeretetem.

 

Az első megklipesített dal a Born Free című szerzeményed lett. Miért pont erre esett a választás? Melyik dalhoz tervezel még videoklipet?

 

 

 

 

 

Azt gondoltam, hogy ez a szám a legfülbemászóbb, és ezért döntöttem úgy, hogy ebből legyen a klip. Többen szóvá tették azóta, hogy a Hypnose a kedvencük, és abból kellett volna klipet csinálni, ez is az egyik oka, hogy szeretnék majd ebből is egyet forgatni. A másik oka az, hogy úgy érzem, ez a legihletettebb szám. Amikor meghallottam a dobot, ami alatta megy, rögtön el kezdett járni az agyam, hogy mit szeretnék rá basszusozni, milyen billentyű kéne, stb. Baromi dögös a groove, a szám meg elég elszállós lett. Persze, itt elengedtem magam, jól „odacsapok” a szólóban is. Ezt is élveztem a legjobban felvenni.

 

Jelentett terhet a családneved valaha, vagy inkább előnyt adott? Muck Ferenc szaxofonművész lányaként többet kell bizonyítanod más zenészeknél?

 

Oh, terhet sosem jelentett. Büszkének és magabiztosnak neveltek a szüleim mindig is, és kifejezetten az vagyok a családnevemmel és identitásommal kapcsolatban. Óriási előnynek tartom továbbá azt, hogy szüleim zenészek. Számtalan zenészismerős és barát közelében nőttem fel, gyerekkorom óta zenét hallgatok, korán megtanítottak zenét hallgatni. Ezen kívül szüleim mindig megosztják velem tapasztalataikat, főleg ha bizonytalan vagyok bizonyos szituációkban, vagy ha teljesen új és ismeretlen számomra a terep. Például a lemezfelvétel is ilyen volt. A mai napig kapom az építő kritikát, amiért hálás vagyok.

 

A bizonyítási vágyra térve, nem Muck Ferenc szaxofonművész lányaként, hanem női basszusgitárosként és Muck Évaként kell többet bizonyítanom, és felülmúlnom magam időről-időre, ami többé-kevésbé sikerül. Egyszer fent, egyszer lent. Nehéz megszokni ezt a kettősséget, de ez van.

 

 

MuckÉva_lemezborító 500x.jpg

 

 

 

Hogyan kezeled a reflektorfényt? A legtöbb újságíró a világ legjobb basszusgitárosnőjeként emleget. Mit jelent neked ez a cím?

 

Bevallom, hogy ki nem állhatom ezt a címet. Amióta rám ragasztották, harcolok ellene. Megértem az újságírók logikáját, miszerint a „legjobb” címkére harapnak rá az olvasók, illetve, ha valaki nemzetközi versenyt nyert, automatikusan a világ legjobbjává teszik, de ez nem olimpia vagy matematika verseny volt. A zenében ezt nem lehet fekete-fehéren bebizonyítani és lemérni, hogy ki a legjobb. Ilyen szerintem nincs is, vagy ha van, az nem én vagyok.

 

Nik West és Orianthi azt mondta, hogy a 900 jelentkező közül az én produkcióm tetszett nekik a legjobban, és ezért nyertem meg a versenyt. Muck Éva vagyok, a karrierem elején, és tisztában vagyok vele, hogy hol a helyem, és mennyit kell még fejlődnöm a zenélésben.

 

Mindennek ellenére imádom a reflektorfényt. Alapvetően exhibicionista alkat vagyok, csodás érzés számomra a színpadon lenni. Szeretnék is minél többet fellépni. A forgatásokat, fotózásokat is élvezem. Kifejezetten szeretek szerepelni.

 

Korábban már turnéztál külföldön. Tapasztaltál különbséget a hazai és nemzetközi közönség nyitottsága között?

 

Ha azt vesszük, hogy a Spanyolországban popcornnal és kólával ültek be az emberek a színházba, és hangosan felkiáltottak, ha tetszett nekik valami, igen, van különbség a hazai és nemzetközi közönség nyitottsága között. Na, de a viccet félretéve van különbség, azt gondolom. Spanyolországban és Angliában turnéztam külföldi színházakkal, úgyhogy nem a zeném iránti nyitottságról beszélek, hanem csupán az emberek zenéhez való hozzáállásáról. Ugyanaz a spanyol előadás Barcelonában hatalmas sikert aratott, míg Budapesten csöndben ült a közönség. Nem hibáztatom a magyar látogatókat egyébként, mert ennek nagyon mélyen gyökeredzik az oka. Elsősorban nem szerettetik meg itthon a zenét az emberek többségével, ami az oktatás a hiányossága. A zene iránti szeretetet gyerekkorban kellene megszilárdítani, és akkor nyitottabb lenne a magyar közönség is az újdonságokra a mainstreamen kívül. Bizonyított tény, hogy a zenélés kreatívabbá és nyitottabbá teszi az embereket, nem is beszélve arról, hogy a koncertre járás a közösséghez tartozás élményét adja, amely az élet minőséget növeli.

 

 

2.jpg

 

 

 

Mitől jó számodra egy hangszer, egy basszusgitár? Vannak specifikus elvárásaid?

 

Egyelőre nem vagyok egy nagy ínyenc, és elég keveset tudok a technológiákról. Jelenleg egy Marcus Miller Sire V7-es basszusgitáron játszom, amivel nagyon elégedett vagyok. Jó a sound, kényelmes a nyak. Nincsenek speciális igényeim.

 

 

Van olyan érzés, hangulat vagy dallam, amely újra és újra visszatér a fejedbe, hallod belül, ám még nem állt össze egy kész szerzeménnyé?

 

Van folyton, és ha éppen nem a villamoson utazom, fel is veszem őket. A Bassology is így született. Sokat ültem és gondolkodtam egy-egy dallamon, motívumon.

 

 

Egy szál gitáron, négy húron, duóban és trióban is láthatott már a közönség a színpadon. Zenei kísérletek vagy tudatos alkalmazások ezek? Melyik felállás jelentette a legnagyobb kihívást számodra?

 

Nekem az a legnagyobb kihívás, ha egyedül vagyok. Egyedül „elvinni a balhét” elég nehéz feladat, mert olyankor nincs a színpadon mellettem egy barátságos arc, akinek a pillantása és jelenléte megnyugtatna. Inkább közösen, zenekarban szeretek játszani, de ez a felkérésektől függ, meg a költségektől. Egyelőre nincs akkora költségvetése a produkciónak, hogy triónál nagyobb felállásban tudjak színpadra állni. Figyelembe kell venni, hogy ezt a pályát szólistaként kezdtem, ezért, ha elhívok valakit zenélni, az session zenészként jön velem, és általában a zenélésből él meg, ezért gondolni kell az anyagiakra is.

 

( -zm- )

 

Az írás a Zenész Magazin 2017/204 számában is megjelent.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.372939 másodperc.