zenesz_logo.png



- KÁMÁN ILDIKÓ - A Supernem mindig is több volt, mint egy zenekar. Egy közösség, baráti társaság, akik tényleg élvezetből csinálják, amit csinálnak. Ez a lazaság és jóérzés járja át egész zenei munkásságukat, mindazzal a szakmai és élettapasztalattal megspékelve, amit az elmúlt 17 évben szereztek.

2018 Supernem_700x.jpg

 

 

Idén majdnem nagykorú a Supernem, 17 éves a zenekar. A januári jubileumi Barba Negra koncerten túl terveztek még valami születésnapi meglepetést?

 

 Igen, május 2-án lesz az 1000. koncertünk a Budapest Parkban! Persze saccperkábé az ezredik, nem számoltuk meg, de mivel az egész évet ünnepléssel töltjük, jól illeszkedik a jubileumi tematikába. Persze nem mintha, az egész eddigi életünk nem egy nagy ünneplés lett volna, de mostanában szinte kötelező valami extrát a koncertek mellé fűzni, kell ez a fajta inger a közönségnek. Én mondjuk, kivagyok ettől, de elfogadom, hogy kell valami cukorka a száraz tények mellé, hogy adott esetben lesz egy Supernem koncert.

 

Egy kicsit tekintsünk vissza a kezdetekhez. Úgy tudom, egy baráti társaságból alakult a zenekar…


Azt kell, hogy mondjam, hirtelen felindulásból alakultunk meg. Folyamatosan jöttek és tűntek el zenekarok. Mozsik Imivel éppen egy eltűnő zenekarban voltunk, és kitaláltuk, hogy csinálunk egy újat! Adott volt a gondolat, hiszen eléggé egy ízlésünk volt, és remekül ki tudtuk fejezni a zenén keresztül a világfájdalmunkat vagy éppen a szeretetünket. Pulius Tibi is velünk mozgott már akkoriban; kocsmák, házibulik… Valahogy természetesen jött az egész, hogy csinálnunk kéne valamit. Azt azért el kell mondanom, hogy Molnár Gábor, a kiadónk (Gold Record) vezetője a kezdetektől fogva hitt bennünk és hajtott minket, hogy haladjunk a dolgainkkal, és a mai napig is ő rugdos minket, ha veszítenénk a lendületünkből. Nagyon komoly összetartó erő az is, hogy egy ilyen profi csapat áll mögöttünk!

 

 

image001_400X.jpg

 

Szerinted akkor is megmaradt volna ez a fiatalkori barátság, ha nincs a Supernem?


Igazából mivel minket a zene köt össze, szerintem igen, mint ahogy ennek pont az ellenkezője is megesett. Mozsik Imivel például pont a zenekar miatt szakadt meg a kapcsolat, pedig nagyon szeretjük egymást, és nagyon sokat köszönhetek neki. Jelenleg mind a ketten túl fáradtak vagyunk ahhoz, hogy megoldjuk ezt, hiszen pont a zenekari munka során hangoztak el azok a mondatok, amelyekből nem lehetett már visszakozni. Fura, hogy sokszor pont az tesz tönkre, amit legjobban imádsz… Aki tényleg szereti a zenei pályát, biztos, hogy egy nap legalább kétszer gyújtaná fel az egészet, majd rá egy percre a magasba emelné. De soha nem mondtam, hogy normálisak vagyunk…

 

Tavaly jelent meg legutóbbi albumotok a Weekend, amit tavaly a 10 legjobb magyar lemez közé is beválasztottak. Hogyan kell elképzelni a Supernem-nél az alkotói folyamatot?


Mivel én vagyok a leghevesebb ember a zenekarban, az évek alatt az alakult ki, hogy én kapom el a fonalat az elején, ami aztán tovább működik zenekari szinten. Általában úgy kezdünk neki a munkának, hogy kitaláljuk, milyen plusz kerül az albumra. Az évek alatt felgyülemlett, turnébuszban, wc-n, konyhában telefonra felvett foszlányokból gyúrjuk össze az új anyagot. Nem feltétlen arról szól ez nálunk, hogy ülünk a stúdióban. Legutóbb például Lajosmizsére mentünk egy mongol jurta táborba. Berámoltuk a sátorba a szerkókat, és mentek az ötletelések. Teljes sámánizmus volt! A fél lemez ott körvonalazódott is.

 

Ebbe a folyamatba kapcsolódott be Szakos Krisztián, aki a Weekend album több dalába is bedolgozott. Az volt az érdekes a közös munkában, hogy bár Krisztiánnak nem annyira a világa a Supernem féle csörömpölés, tempó és szókimondás, mégis sikerült beszippantanunk őt ebbe a féldepresszív, de azért vígan bulizgatunk „nirvanás” életérzésbe. Laza hangvételű, pozitív értelemben „beleszarós” lemez. Széttárjuk a kezünket és kapjatok el! Ez jellemzi a Supernem koncerteket is.

 

Köztudott rólad, hogy két gyermek boldog apukája vagy. A többieknek is van családja?


A zenésztársak mind párkapcsolatban élnek, de gyerekük nincs. Mondjuk a teljes stáb 9 fő, közülük többeknek is van gyereke.

 

Nem lógsz ki a sorból kicsit? Nehéz összeegyeztetni a rock’n’roll életet a családdal?


Egy kicsit más vagyok ennek köszönhetően, például én huszonötször fáradtabb vagyok mint a többiek. Egyszerűen nem tudom kipihenni magamat, és előre remegek, hogy fáradt leszek. Hétköznap mi 9 órakor már fekszünk, reggel 6-kor pedig kelés. Néha öregnek szólítanak a többiek, de ugyanakkor érzem, hogy tisztelettel varnak irányomban. A párommal tizenöt éve élünk együtt, tudatosan akartunk gyereket, tehát nem egy kényszerhelyzet miatt állt össze a család. Nagyon sok más közös dolgunk is van a párommal, jelenleg van egy közös vállalkozásunk is például.

 

 

SN 700_2.jpg

 

 

A tavalyi Sztárban Sztár zsűrizés után szívesen bevállalnál ismét egy hasonló szereplést?


Talán. Az egy nagyon jó csillagállás volt. Majka ajánlott be engem, de a zsűri többi tagját is mind ismertem, sőt még a kamera másik oldalán lévőket is. Jókor, jókedvemben találtak el. Nagyon-nagy megtiszteltetés volt, hogy kétszer is visszahívtak; örülök, hogy hozzá tudtam tenni a műsorhoz. Van egy beszédhibám, így áll a hajam, szókimondó vagyok… Néha azért belémragadt a szó, ilyenkor érződött, hogy nem vagyok profi tévés, de talán nem is az volt a feladatom. Inkább egy kis káoszt kellett teremteni. Olyan volt mint egy vasárnapi szilveszteri műsor; fröccsöztünk, röhögtünk, a felvételek után pedig házibuli. Nagyon jól éreztem magam, jó társaság volt!

 

A rajongóidtól milyen visszajelzés jött erre a szereplésedre?


Kevés negatív volt. Azt mondjuk megjegyezték, hogy miért szerepelek itt, amikor mindig pfujoltam anno az ilyen műsorokra. Nem hasonultam meg. Nyilván a szereplésért kaptam pénzt, és az is tiszta sor, hogy nem 23, hanem 43 éves vagyok. Amikor bevállaltam úgy éreztem, hogy ezzel a szerepléssel nem fogok csorbulni, és nyilván a fellépéseknek is jót tett. A döntésem előtt kikértem mindenkinek a véleményét, aki számít nekem: a családomtól, a barátaimtól, a zenekartól és a kiadónktól... Természetesen felmerült az is bennem, hogy még anyámra is szégyent hozhatok… Alaposan átgondoltam, de jól döntöttem. Egy teljesen új réteg ismert meg engem és a Supernemet a műsor által. A műsor alatt jól öltözött üzletasszonyok, üzletemberek is megállítottak az utcán. Természetesen nem mindenkinek tetszettem, de nincs olyan ember a Földön, akit mindenki imád, ez ezzel jár.

 

 

 

 

https://www.facebook.com/supernemofficial/