zenesz_logo.png



Veréb Tamás, akit elsősorban színházi szerepeiről, valamint televíziós szórakoztató műsorokban nyújtott zseniális alakításairól ismerhetünk, mostanában egyre többször kacsintgat a zenei karrier felé.

 

Sean-Darin31493 350x.jpg

 

Szepesi Zsolt (Sean Darin), aki hazánk neves zenei producerei közé tartozik (többek között ő jegyzi Freddie – Csodák című sikerét is) most Veréb Tamás Éjszakai járat című új dala mögött áll, mi pedig mindkettejüket megkérdeztük nem csak az új szerzeményről, hanem színházról, zenéről, a stúdiómunkáról és a produceri tevékenységről is.

 

Sean, hogyan születnek a dalaid?

 

Az összes dalomnak az a célja, hogy egy hangszerre lecsupaszítva is megállja a helyét. Mindig sok-sok ötlet van a fejemben, naponta számtalanszor találom magam a kanapén, épp egy-egy dalkezdeményt bontogatva.

 

Minden esetben addig „nyüstölöm” az akusztikus gitáromat, amíg megvan a dallam, majd következik a hangszerelés, amit mindig a cél és a koncepció határoz meg. Egészen máshogy állok hozzá egy saját dalhoz, mint más dalához, ami mondjuk, egy koncepciózus albumon szerepel.

 

 

Mások dalainak produceri munkái mellett saját szerzeményeid is vannak, s számos elismeréssel is rendelkezel szakmai berkekben. Melyik jelenti számodra a legtöbbet mind dal, mind pedig elismerés tekintetében?

 

Szerencsésnek érzem magam, hogy ennyi érdekes emberrel dolgozhatok együtt, és hogy a különbözőség ellenére a projektek békésen megférnek egymás mellett. Amikor ezt olvassátok, akkor már láthatjátok a Burn című dalom videoklipjét, amit nagyon-nagyon vártam. Ha minden igaz, egy gyönyörű barokk, éjszakai bárban forgatjuk majd, és ha összejön, az egyik legtehetségesebb fiatal magyar színész játssza a főszerepet.  Egy igazi önpusztító életű srác sztorija lesz megelevenítve. Emellett ott van a Hugh Grant, aminek szintén teljesen őrült a videoklipje, egy igazi undergound UK garage-house szám, partyzós ugrálós megőrülés tőlem.

 

Aztán van egy nagyon jó román indie zenekar a Yellow, akivel kijön egy közös dalom, ahogyan Serena Rigacci olasz énekesnővel is dolgozom egy szerzeményen és mindez idén. Igazából a legnagyobb elismerés az, hogy a rádiók játsszák a dalaimat, a szerkesztők hisznek bennem, az emberek hallgatják a dalokat és egyre több, általam nagyra tartott művész – különböző zenei szcénákból – kér fel közös munkára. Boldogsággal tölt el, hogy mindenkivel megtalálom a közös hangot, hogy értékes dalok születnek és fejlődhetek, de közben önmagam maradhatok.

 

Mesélj a nemzetközi karrieredről! Volt egy kaliforniai utad, ott mi történt?

 

2016 óta vagyok a lengyel Schubert Publishing zeneműkiadónál leszerződtetve, és 2018 óta vagyok a Los Angeles-i Ride Recordings / Black Hole Recordings kiadónál is. Idén nyáron megjelent, California című dalom kapcsán voltunk szakmai úton Kállay Saunders-szel Kaliforniában, ott forgattunk a dalhoz videoklipet az óceánparton. Csodás utazás volt!

 

 

szepesi_zsolt_sean_darin_Foto-Temesi_Ádåm_700x.jpg

 

Fotó: Temesi Ádám

 

 

Hogyan írnád le a Sean Darin stílust? Mitől egyedi egy Sean Darin dal?

 

Mindig is a modern zenei irányzatok és megoldások voltak a védjegyeim. Annak ellenére, hogy a jól megszokott komfortzónából kilépve mindig az újat keresem, fontosnak tartom, hogy ne váljék öncélúvá a művészetem, és ne csak én és a barátaim élvezzük a dalaimat egy stúdióban, hanem nagyközönséghez is szólhassak. Fontos célom a nemzetközi popkultúra előremutató zenei trendjeit meghonosítani Magyarországon.

 

Mit gondolsz, mitől lesz egy dalból rádiós sláger ma Magyarországon? Mi a te titkod?

 

Érdekes dolog, hogy az, hogy egy dal mitől sláger és Magyarországon mit játszanak a rádiók, az két külön dolog.  Itthon sokkal könnyebben játsszák olyan előadók dalait, akik eleve ismertek és eljutnak a nagyközönséghez. A kiadónak és menedzsmentnek is épp ugyanakkora szerepe van a dal sikerességében, mint annak, hogy mennyire jó a dal. Zeneileg fontos a közérthetőség, a letisztultság (nincs helye töltelék ötleteknek és hangszereknek), fontos kihangsúlyozni az énekes előnyös hangi adottságait. Szövegileg fontosnak tartom a klisék elhagyását, de a közérthetőség megtartását.

 

Milyen volt együtt dolgozni Tomival, hogyan zajlott a közös munka az Éjszakai járat című dalán?

 

Tomival egy teljesen más projekt kapcsán találkoztunk először, aztán meglepő módon az Éjszakai Járatnál kötöttünk ki. A dal írásában egyébként hármasban dolgoztunk, Budai Gáborral együtt. Tomi mindvégig nagyon aktívan részt vett a folyamatban, a klipet is az ő ötlete alapján forgattuk le. Színészi pályájából kifolyólag elképesztően alázatosan áll a munkához és maximalista is, éppen ezért nagyon gördülékeny volt vele az együttműködés. Olyannyira összeszoktunk, hogy már egy másik dalunk is készül közösen, az is nagy szerelem.

 

 

20170213_vereb_tomi_photo_2018b_foto-Gregus_MĂĄtĂŠ_450x.jpg

 

Fotó: Gregus Máté

 

Tomi, alapvetően színházi színész vagy, hol láthat most téged a közönség?

 

Tulajdonképpen mindig is a kettő között mozogtam. Zenés-színházi színészként egyszerre tartom magam mindkettőnek: zenésznek/énekesnek és színésznek, ez a kettő van egyszerre jelen az életemben, hol az egyik kerül kicsit előtérbe, hol a másik. Az ősz nagy dobása lesz, hogy én játszom majd Istvánt a legendás rockoperában, a partnerem pedig Feke Pál lesz, aki Koppányt formálja meg. A Budapesti Operettszínházban eljátszani egy ilyen óriási közönség kedvencet, egy ekkora klasszikust, hatalmas megtiszteltetés és boldogság is egyben. Ezzel együtt zenei téren is igyekszem minél aktívabb lenni, s bízom benne, hogy mindkét oldalamat továbbra is szeretni fogja a közönség.

 

Nagyon sokan akkor kapták fel rád a fejüket, amikor berobbantál a Sztárban Sztárban és meg is nyerted azt. Te is érezted akkor, hogy valami megváltozott? Volt valami összefüggés akkor azzal, hogy a szóló karrieredben is tudatosabb lettél?

 

Életem eddigi legfontosabb állomásának tartom ezt a műsort. Természetesen van összefüggés, hiszen amellett, hogy rengeteget tanultam ezekből a tapasztalatokból, mondhatni megnyílt előttem a világ. Már nem csak a színházi előadások után jöttek oda hozzám az emberek, hanem akár a buszmegállóban is megszólítottak, gratuláltak. A műsor első adásánál éreztem azt, hogy nem lesz jobb lehetőségem a könnyűzenei kibontakozásomra, mint most, így belevágtam.

 

Tavaly te énekelted a vizes VB hivatalos szurkolói dalát. Milyennek érezted a fogadtatást?

 

A FINA dal (We Are the Water) is egy hihetetlen lehetőség volt, amivel élni kellett és én a legnagyobb örömmel tettem. Ez a dal szólt, amikor Hosszú Katinka elhozta az első magyar aranyat és természetesen a további versenyek alatt is. Elképesztő érzés volt, többször előadtuk élőben a stadionokban, sok-sok szurkoló előtt.

 

Van saját zenekarod is, amellyel főleg a kedvenceiteket játsszátok, mondanál néhányat? Milyen előadók inspirálnak?

 

Az élő koncerteken zseniális zenészek kísérnek, élmény velük játszani. Ilyenkor főképp saját dalokat játszunk, de nagyon szeretem az olyan feldolgozásokat, amelyek amellett, hogy nekünk örömet okoznak, a közönség is nagyon szereti őket. Ilyenkor általában világslágerek közül válogatunk, mint például a Shape Of You (Ed Sheeran) vagy a Superstition (Stevie Wonder).

 

Ha jól tudjuk, játszol zongorán. Van sajátod is?

 

Iskolás koromban hét évig tanultam zongorázni, de aztán az ének került előtérbe, és kicsit kiszorította a hangszeres zenélést az életemből egy időre. Aztán pár éve (az egyetemi tanulmányok alatt), újra elkezdtem kísérni magam és előhívni a lappangó tudást. Most ott tartok, hogy vettem egy gyönyörű Yamaha Piaggero NP 32 WH digitális zongorát, ami elé még nagyobb örömmel ülök le dallamokat írni.

 

 

20170213_vereb_tomi_photo_2018a_foto-Gregus_MĂĄtĂŠ_450x.jpg

 

Fotó: Gregus Máté

 

Hogyan tudod / szeretnéd beépíteni a munkádba a hangszeres tudásodat?

 

Nagyon szeretnék olyan szintre eljutni, hogy a színpadon is tudjam magam kísérni, akár teljes értékű zenészként egy-egy koncerten. Egyelőre tanulok, a legjobbaktól veszek órákat és remélem, hogy ha a sors is úgy akarja, akkor egyszer úgy fogok zongorázni, mint Mr. Wonder – (Stevie Wonder).

 

Most, hogy megjelent az új dalod, az Éjszakai járat, adódik a kérdés, hogy hogyan találtatok egymásra Szepesi Zsolttal (Sean Darinnel).

 

Seannal/Zsoltival már többször szerettünk volna együtt dolgozni és most végre volt lehetőségünk írni egy olyan dalt, ami megfelel a mai zenei elvárásoknak és közben magunkénak is érezzük.

 

A klip is egészen szokatlan hangulatúra, mégis mindenki számára nagyon „ismerősre” sikerült, hogyan született a gondolat?

 

A videoklippel igyekeztük bemutatni a budapesti éjszakai élet sokszínűségét és varázsát, több oldalról is. A klip alapja egy kerettörténet, aminek a különlegessége, hogy nem saját magunkat alakítjuk, hanem két munkás srácot, akik épp a kezdődő hajnali műszakra tartanak. Két lány érkezik a képbe, akik viszont épp egy partyból mennek haza. Különleges találkozás, azonnali szerelembe esés. Mikor megálmodtam a klip szinopszisát, szerettem játszani a gondolattal, hogy amikor két ember egy időben, egy helyen, de mégis két teljesen más apropóból és céllal van jelen, mi is történhet velük. A fiatal munkás srácnak van-e esélye közelebbről megismerni a lányt, aki épp hazafelé tart egy buliról.

 

Te is szoktál éjszakaizni? Van esetleg emlékezetes sztorid is ehhez kapcsolódóan?

 

Mikor felköltöztem Budapestre rengeteget éjszakaiztam. Előadások, próbák után nem is volt más lehetőségem, hiszen későn végeztem az "irodában" és nemhogy autóm, de jogosítványom sem volt még. Sok-sok kalandos sztorim van ezekből az időkből, amelyeket biztosan elmesélek majd a gyerekeimnek, ha éppen ők készülnek éjszakaizni.

 

- Szaniszló Hajnalka -

 

Az interjú a Zenész Magazin 2018/210. számában is megjelent.