zenesz_logo.png



Ahogy pár nappal ezelőtt arról már írtunk, május végén megjelenik a Metal Iskolája című kiadvány, melynek anyagát Alex Scholpp, a zseniális német metal gitáros írta.

 

farmer-boys_700.jpg

 

 

Ebből az alkalomból Budapesten a Mezzoforte Hangszeráruházban és Győrben, a Hangszerdiszkontban Alex metal gitár workshopot tart, majd két Metal Lady – Grog Lisee basszusgitáros és Nicki Skistimas dobos – közreműködésével egy röpke metal órában részesíti a hallgatóságot.

 

A Metal Iskolája kiadvány és az ehhez kapcsolódó rendezvény okán készítettünk interjút Alex Scholpp-pal, aki amellett, hogy az egyik legkeresettebb német session és metal gitáros, saját gitáriskolát vezet Stuttgartban és Tarja Turunennel turnézik világszerte.

 

 

Mióta gitározol, és mikor döntötted el, hogy zenész leszel?


 10-11 éves korom óta gitározok. Szerintem már akkor eldöntöttem, hogy zenész lesz belőlem – a Kiss „Dressed to Kill” vagy a Scorpions „World Wide Live” albumai elterelték a gondolataimat arról, hogy űrhajós vagy autóversenyző legyek, haha!

 

Volt valaha más foglalkozásod, vagy mindig is zenész akartál lenni?


A zene és a gitározás az egyetlen olyan dolog az életemben, amit folyamatosan művelek már egészen fiatal korom óta. A sportot is mindig szerettem, először a foci, aztán a gördeszkázás érdekelt. De soha semmi sem szólhatott bele a gitározás iránti vonzalmamba, szóval nem igazán volt választásom.

 

Nagyon szerencsés fickó vagyok, hogy mindezt elmondhatom, mivel ez az egész csak úgy jött, és mind a mai napig semmit sem élvezek annál jobban, mint hogy gitározzak, dalokat írjak, és sok nagyszerű zenésszel zenéljek együtt – akár élőben, akár a stúdióban.

 

 

AS 700x.jpg

 

 

 

A metálon és a hard rockon kívül játszottál más stílusokat?


Úgy érted, a free-jazzen és a 12 fokú hangrendszeren belüli jammelésen kívül??? Haha! Nos, a zene az zene, és számomra minden, amit zene alatt értünk, létjogosultsággal bír. Természetesen sok különböző stílust játszottam, és ezáltal néhány furcsa tapasztalatra is sikerült szert tennem...

 

Néha szoktam stúdióknak is dolgozni, mindenféle stílusban, sokszor akusztikus gitáron. Nemrégiben filmzenéhez játszottam fel ezt-azt, és sok különböző hangzáshoz bendzsót és mandolint használtunk. Szeretek kísérletezni, és sok különböző dolgot játszani, de természetesen leginkább a lehangolt ESP gitárommal és a Blackstar erősítőmmel érzem magamat „otthon”, amikor kemény riffeket és szólókat játszom.

 

 

 

Játszol bármilyen más hangszeren?


Sajnos nem. Szeretnék megtanulni zongorázni és dobolni, de szerencsére legalább annyit elég jól tudok, hogyan programozzam a dobokat, haha! Sosem jutottam el odáig, hogy megtanuljak egy másik hangszert, de talán egy nap majd erre is sor kerül – csak eléggé visszatart, hogy ez milyen hosszú utat jelentene, mennyi időt venne igénybe a gyakorlás és az azzal eltöltött idő, és hogy ez alatt az idő alatt mennyi nótát írhatnék meg…

 

 

Milyen zenéket szoktál hallgatni, amikor kikapcsolódásra vágysz?


Van jó néhány cikis sláger, amiket szeretek hallgatni, de sajnos túlságosam cikik ahhoz, hogy megemlítsem őket! Haha! Mindenfélét szoktam hallgatni, az inspiráció pedig sok helyről érkezik. A zene szépsége az – és ez az, ami igazán izgalmas a számomra – hogy meghallasz valamit, néhány akkordot, egy dallamot, egy hangzást és gondolkodnod sem kell rajta, rögtön tudod, hogy megérint-e vagy sem. De kikapcsolódáshoz például minden jöhet, amit David Gilmour játszik – nagyszerű ahhoz, hogy az ember relaxáljon.

 

 

AS_TT_700.jpg

 

 

 

Mondanál néhány szót a Tarja Turunennel (a Nightwish egykori énekesnőjével) közös munkádról?


Épp nemrégiben jutott eszembe, hogy már 10 éve játszom Tarjával! Wow! Ez már valami, és igazából ez a legállandóbb dolog a pályafutásomban a Farmer Boys mellett, melyben kezdtem, és amit épp most folytattunk egy nagyobb kihagyás után, illetve ott van még a Tieflader nevű zenekarom is, ami megszakítás nélkül létezik immáron 20 éve.

 

Nagyon hálás vagyok, hogy lehetőségem van együtt zenélni Tarjával, turnézni, és bejárni a világot, miközben számos nagyszerű zenésszel dolgozom együtt a bandában mind élőben, mind a felvételeken. Tarja nagyon klassz lány, és természetesen időközben jó barátok is lettünk. Ő egy igazi profi, rengeteg erő van a hangjában, és hatalmas színpadi jelenléttel bír.

 

Gitár szempontjából nagy kihívás, mivel a dalai – melyek közül többet közösen írtunk – kifejezetten az ő hangfekvéséhez íródtak, és sok különböző hangolást használok, hogy el tudjam játszani azokat a dolgokat, amikre itt szükség van, de közben én is kényelmesen érezhessem magamat, és szabadon mozoghassak. Szóval sok tanulással is járt ez, de ehhez alapvetően hozzá vagyok szokva, így a gitár összhangban van az összes többi hangszerrel, és ez igazán fontos Tarja zenéjében.

 

 

 

AS_TT band 700.jpg

 

 

Személyesen te tanítasz a stuttgarti gitáriskoládban, vagy más tanárok tanítják a fiatalokat? Miben különbözik a te iskolád bármely más németországi gitáriskolától?


Van még egy tanár az iskolában, aki a tanítás oroszlánrészét végzi, én most már csak bizonyos időpontokban tanítok különleges diákokat, mivel elég elfoglalt vagyok.

 

A kollégám, Marko, remek tanár, és természetesen mind a ketten ugyanazt a tanítási filozófiát követjük. A fő különbség a mi gitáriskolánk és a más iskolák között elsősorban a tanárokban, és a zenetanításhoz való hozzáállásban rejlik, és ez az, ami fontos a számomra. Mivel én leginkább autodidakta módon tanultam, megvan a saját nézőpontom, és majdnem 15 évnyi tanítási gyakorlatom.

 

 

Amikor a gitárleckéidet fordítottunk a Metál Iskolája kiadványba, sokat nevettünk a vicceiden. A mindennapi életben is ilyen vicces vagy, például a próbákon, vagy amikor tanítasz?


Hehe, nem, a való életben mindig kifejezetten unalmas és komoly vagyok! Nem tudom, erről inkább valaki más kellene megkérdezned, de persze szeretek nevetni, és jól érezni magamat. Nos, a tanításnak jó hangulatban kell telni, így ott is gyakran viccelődünk – ha a diákok követik az utasításaimat!!! Ha viszont nem, akkor gyorsan szenvedéssé válik az egész, haha!

 

A próbákon pedig… nos… noha szeretek próbálni, igyekszem olyan gyorsan lelépni onnan, amilyen gyorsan csak lehet, a poénkodás pedig csak húzná az időt, szóval: nem, a próbákon nem szoktunk viccelődni! Soha, de soha!!!

 

[ -kt- ]

 

Május 26-án budapesti Mezzoforte Hangszeráruházban, 27-én pedig a győri Hangszerdiszkont üzletében találkozhattok Alex Scholpp-pal. Mindkét helyen metal gitár workshopot tart és utána egy kis metal koncert Grog Lisee basszusgitáros és Nicki Skistimas dobos, a két Metal Lady közreműködésével.

 

Mindkét rendezvény ingyenes!