Mi ösztönzött arra, hogy közel húsz éves szakmai sikerek után újabb tanulmányokat folytass?
Régen dédelgetett terveim egyike volt egy zeneszerzői kurzus, és egyébként is az a véleményem, hogy a jó pap is holtig tanul... Azt hiszem minden szakterületen fontos, hogy nyitott legyen és folyamatosan fejlődjön az ember. Mindig is érdekelt hogyan dolgoznak Amerikában, sok mindent hallottam már, vannak ott barátaim, de más ezt személyesen megtapasztalni. Egyébként, bátorság volt feladni biztos üzleti pontokat, és élő produkciókat hátrahagyva elindulni és felfedezni a világot, de az embernek muszáj kimozdulnia a komfort zónájából, ha valami újat szeretne megtapasztalni.
Miért éppen Los Angeles és a UCLA?
Mindig is azt gondoltam, de most már tudom, hogy nem tévedtem, mert L.A. az egyik legautentikusabb hely ahhoz, hogy az ember tanuljon, tovább lépjen, és fejlessze azt, amivel igazán foglalkozik. Hosszú éveken keresztül írtam dalokat többek közt Cserháti Zsuzsának, a Noxnak, Ákosnak, és más Kossuth-díjas színészeknek, ezek a dalok sikeresek voltak. Viszont jó pár éve inkább az alkalmazott zenék kezdtek el érdekelni. Közel tizenöt színházi darabom, számos filmes és televíziós produkcióm mellett kétszer, 2008 és 2009-ben én voltam az augusztus 20-i tűzijáték zeneszerzője is. Ezek a remek szakmai kihívások mindig is ösztönöztek arra, hogy minél többet és többet tudjak meg a különféle zeneszerzési technikákról. Ma is csodálattal hallgatom a hollywoodi filmzenéket, kíváncsi voltam, hogy mitől működik ílyen jól, és mitől csinálnak olyat, amit mi esetleg nem.
Hollywoodban stúdióban - fotó: Vass Enikő
Barátaim segítségével találtam rá a legmegfelelőbb intézményre, és úgy hiszem az UCLA (University of California, Los Angeles) életem egyik legjobb döntése volt. Ez az egyik legpatinásabb intézmény és közel van az amerikai zeneipar vérkeringéshez, rendkívül gyakorlatias oktatással, ahol aktív zeneszerzők és hangszerelő szakemberek tanítják a szakma rejtelmeit. Ez volt a döntő érv számomra, hiszen hazai, vagy európai viszonyok közt nem lehet találni ilyen tapasztalatokkal és ilyen mennyiségű zenei produkcióban edzett szakmai közeget. A filmzene a hangszerelése miatt egy kicsit komolyzenének számít, főleg a szimfónikus zenekar miatt, de egy kicsit könnyűzene is, hiszen népszerű kell legyen, és ez nekem nagyon imponál.
Hogyan tudtál beilleszkedni, milyen kihívásokkal találtad szemben magad?
Természetesen tele voltam kérdésekkel, már nem is emlékeztem, hogy milyen az iskolapadban ülni. Főleg nem tudtam, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni az amerikai oktatásban. Nagyon gyakorlatias a képzés, az órákon, vagy előadásokon bent ül az aktuális filmhez szükséges létszámú szimfónikus zenekar. A diák a megírt szerzemények hangzását egyből ki is tudja próbálni, amit a zenekar a helyszínen lejátszik és ebben a legfontosabb az, hogy rögtön konzultálni tud a mesterrel. Következő alkalommal a felvett zenét már a filmmel együtt összekeverve, egy vetítőteremben nézheted meg, és az oktató mesterrel meg tudod beszélni az észrevételeket. Nagyon tetszett, hogy mindenki hozzászólhat a munkádhoz, ebből nagyon sokat lehet tanulni.
Természetesen a világ minden részéről érkeznek ide hallgatók, nagyon érdekes látni, hogy ki mit hoz otthonról, mennyivel másképp látja és érzi a zenét. Ami számomra a legnagyobb kihívást, egyben megtiszteltetést jelentette, hogy a muzsikusok a hollywoodi session zenészek krémjéből érkeztek. Számukra az nem jelent gondot, hogy egyik nap John Williams, vagy Hans Zimmer legújabb filmzenéiben játszanak, a következő nap pedig az egyetemen a mi szerzeményeinket adják elő. Igazi elismerés volt számomra, amikor a felvételek után megkerestek és elmondták, hogy nagyon örülnek nekem. Nem is lehet boldogabb a szerző, amikor ilyen kaliberű zenészek méltatják a zeneszerzői és hangszerelői teljesítményét és jövőbeli közös munkákról beszélnek. Lelkileg nagyon sokat kapok ettől a közegtől, rengeteg megerősítést. Megerősítést abban, hogy úgy gondolkodtam eddig is zenei kérdésekben, megoldásokban, mint ezek a muzsikusok, egyforma zenei dramaturgiát érzünk, és nyelvezetet beszélünk, ami számomra nagy dolog.
Hollywoodban stúdióban - fotó: Vass Enikő
Megtudtad-e a nagy titkot?
Azt hiszem igen. Az a titok, hogy nincs titok. Emberek írják a zenéket és zenészek játsszák el. Hasonló stúdiókban dolgoznak és ugyan olyan szoftvereket használnak, mint mi. Talán ha titkot keres az ember, akkor a csapatmunkát kell említeni. Amíg hazánkban egyszemélyes polihisztoroknak kell lenni a zeneszerzőnek, harcolva a honoráriumtól kezdve a zene megírásán, hangszerelésén, kottázásán, és a zenészek mozgósításán át egészen a hangmérnöki munkákig, addig kint minden pozícióra meg van a megfelelő ember. Tényleg nem érthet mindenhez az ember, nem vesztegetheti az energiáját olyan dolgokra, amik pont a lényegről veszik el a figyelmet. Tudjuk, hogy mind ezt financiális kérdésekre lehet visszavezetni, és ez sajnos a végeredményben is megmutatkozik. L.A.-ben a szakszervezet által pontosan leszabályozott törvények szerint lehet mindenben eljárni, melyek előírják a hierarchikus létszámtól, a zenész által óránként feljátszott anyag percnyi felhasználhatóságáig bezárólag mindent.
Mivel sokat utazol kialakult egy „utazó zenecsináló” készlet? Mi az, amit
mindenképpen magaddal viszel?
Manapság azért ez már jóval egyszerűbb dolog. A varázsdobozom lelke egy MacBook Pro, mint már említettem kint is mindenki ugyanazokkal a cuccokkal dolgozik, mint mi. Kottázáshoz Sibeliust használok, az amerikai szerzők 95%-a is ezzel dolgozik. Az alap DAW szoftverem a Cubase 7.5 - nekem valamiért egyszerűbb ezzel dolgoznom. Nyílván Amerikában is minden stúdióban Pro Tools van, így ha kell ezen is dolgozom, ez is van a gépemen. Sokat gondolkodtam, hogy milyen hangszert tudnék magammal cipelni, de végül a Novation Ultranova-t választottam. A hangszínei is egészen jól használhatóak. A hangkártyája, a kontroller funkciói és a 3 oktáv, teljes méretű billentyűzete is megerősítettek abban, hogy ez az, ami kell nekem. Lényegében ezzel a cuccal meg tudok csinálni mindent. Van még két hangszer, amit egyszerűen nem tudok itthon hagyni. Az évek során nagyon megszerettem a furulya és a tilinkó hangját, így viszek magammal egy kis magyar különlegességet is. Ezzel egy kicsit egyedibbé tudom tenni a szerzeményem, ha engedi a zenei környezet.
Hollywoodi életképek
Hogyan érzékeled Hollywood világát?
Sok éve dolgozom itthon, és nagyon szerencsés vagyok, hogy ennyi megbecsült munkám volt és van, de azért ez teljesen más. Itt megvan a lehetősége annak, hogy kifutása lehessen a befektetett rengeteg energiának. Ha a hazai körülményeket vesszük alapul, akkor egy bizonyos idő elteltével, minden zeneszerző szembesül azzal a ténnyel, hogy a meglehetősen szűk itthoni piacon milyen produkciókban tud, vagy sikerül dolgoznia. Hiszen a szerzők csak nagyon ritkán az arcai, vagy előadói egy lemeznek. Ha valami nem stimmel, vagy sántít egy ilyen „multi-művészeti-egységben”, akkor akár a legnagyobb sztárok is írhatják a zenét, hiába a sok hónapos munka, a zseniális ötletek, az egész nem fog megfelelő eredményt elérni. Amerikában viszont az óriási versenyhelyzet és a rendkívül tapasztalt háttérország miatt, nagyobb biztonsággal lehet mozogni, mert az ottani profizmus megadja számodra az esélyt, hogy egyszercsak elkapod a „szerencsemalacot”.
David Foster mellett sok sztárral találkoztál. Volt-e olyan alkalom, amit
kiemelnél ezek közül?
Miskolcon születtem, talán egy vidéki embernek mindig nagyobb dolog volt, ha olyan emberekkel találkozhatott, akiket a televízióból, vagy egyéb médiából ismerhet. Mikor a tanulmányaim miatt Budapestre kerültem, óriási dolog volt olyan ikonokkal találkozni és később együtt dolgozni, mint például Zorán, vagy Cserháti Zsuzsa. Felnőttként most ismét átélem ezeket a pillanatokat. Megfordultam már jó pár olyan stúdióban, intézményben, amiről eddig csak álmodoztam, és ahol akarva-akaratlan is összefut az ember világsztárokkal. Leírhatatlan élmény, hogy volt már szerencsém Babyface-szel, Steve Wonderrel, Natalie Cole-lal vagy David Fosterrel személyesen találkozni. Mégis számomra azokkal a szakemberekkel történt találkozások a legfontosabbak, akiknek a zenéjéért gyermekkorom óta rajongok, de nem tudtam, hogy pontosan kik ők, hiszen mindíg a háttérben húzódnak meg. Kinyílt számomra a világ. Ma már kapcsolatot tudok tartani számos híres és elismert amerikai zeneszerzővel és hangszerelővel, nem is beszélve azokról a zenészekről, akikkel együtt dolgozhatok, és akik egyébként tehetségükkel, és örökérvényű zenészi közreműködésükkel tettek felejthetetlenné számos nagy sikerű mozifilmet.
David Fosterrel
Milyen terveid, céljaid vannak, amivel esetleg Amerikát vagy bármely más
külföldi lehetőséget céloznál meg?
Nem idegenek tőlem a külföldi munkák. Ugyan Amerikában még nem dolgoztam ezelőtt, de volt már színházi bemutatóm Olaszországban, Spanyolországban és Kínában, például az Experidance-szel. Több nagy játékzene projektben is dolgoztam együtt a világhírű angol Kaplan College-dzsel, de említhetném a nemzetközi sportesemények zenéit is (Úszó EB, Judo EB, Plushenko 2014-es Olimpiai száma). Jelenleg már kisebb hollywoodi filmekben is dolgozom, mint zeneszerző. Mindenképpen szeretnék minél több és nívósabb hollywoodi produkcióban részt venni, és érzek magamban annyi ambíciót és elhivatottságot, hogy ezeket a terveimet valóra is tudjam váltani.
Badicz Adrus