zenesz_logo.png



Interjú Weinberger Attilával, az erdélyi születésű, nemzetközileg elismert gitárossal, aki túl az ötvenen kezdi magyarországi karrierjét építeni.

Kalandos élete sokak számára irigyelt, ő mégis az elfogadást és közös értékek megtalálását tartja legfontosabbnak. Túl az ötvenen, Magyarországon találta meg első feleségét, és feladva mindent, Budapestre költözött. Attilával erről „hazatérésről”, magyarországi tapasztalatairól és terveiről beszélgettünk.

 

35 évnyi sikeres pályafutással a hátad mögött ismét elölről kezdesz mindent. Mi ez: felelőtlenség, kalandvágy, lúzerség, kíváncsiság?

 

AG: Biztos ismered azt az érzést, amikor szűk lesz a cipő és venni kellett másik párat? Vagy amikor úgy megkel a kenyér tésztája, hogy kibuggyan a vájdlingból, vagy amikor megárad a Duna és kiönt a medréből. Ez történik most velem is, túlnőttem eddigi életemen, egy új területen próbálom ki magamat.

 

Nézzük meg közelebbről, mi történt, történik most veled!


AG: 8. alkalom, hogy nulláról kezdek mindent. Eddig kizárólag szakmai kíváncsiság vonzott a kihívások útjára. Életemben először történik meg velem, hogy egy szerelem olyan fontossá válik, hogy mindent magam mögött hagyjak.

 

Hű, ez nagyon izgalmasan hangzik. Mesélnél erről egy kicsit?


AG: Nagyon sokat köszönhetek azoknak a lányoknak, asszonyoknak, nőknek, akik kísértek az utamon. Egyszer csak azt vettem észre magamban, hogy valami tartósabb szövetségre vágyom, egy társra, akivel közösen építkezhetek, akiben felfedezhetem eddig ismeretlen önmagamat. Arra nem számítottam, hogy emiatt Magyarországra kell jönnöm, de cseppet sem bánom, mert itt találtam meg a feleségemet.

 

Nagyváradi születésű vagy, az anyanyelved magyar, hogy lehet, hogy ez az ország eddig kimaradt az életedből?


AG: Talán azért, mert érzelmileg túl közel volt, mégis megérinthetetlenül távol. Gyerekkoromban szinte csak a magyar televíziót néztük, képzeletemben ott éltem az anyaországi magyarok között, odatartozónak éreztem magam, de amikor ténylegesen találkoztam a helyzettel, nyilvánvalóvá vált, hogy ez csupán illúzió. Ezután becsukódtam, és elzártam magamban ezt az ábrándot. Bejártam a világot, nagyon sok országban éltem hosszabb-rövidebb ideig, de Magyarország nem szerepelt a terveim között. A szerelem kellett ahhoz, hogy ismét szembe nézzek a helyzettel és felvállaljam identitásomat.

 

 

Home  AG Weinberger -Anca Colesa_700x.jpg

 

 

Változott valamit a helyzet? Most milyen a fogadtatás?


AG: Még korai lenne erről beszélni, de az az igazság, hogy mára el is veszítette a jelentőségét. Figyelem és tanulom ennek az országnak a pszichológiai és szociális mechanizmusait. Akkora a változás a ’80-as évekhez képest, hogy újra fel kell fedezni mindent. Nagyon érdekes és tanulságos folyamat ez. Különösen azzal a háttérrel, amit, mint határon túli magyar megéltem. Vetületek bomlanak ki előttem, adódik az összehasonlítás lehetősége, amiből történelmi összefüggések rajzolódnak ki.

 

És mi a helyzet a szakmával, a kollégákkal?


AG: Kitűnő zenészek hemzsegnek itt. Már-már attól tartok, hogy „tehetség-inflációval” állunk szemben. Remek képzés lehet itt Magyarországon. Egy magamfajta zenésznek idillikus ilyen közegben létezni. Csodálom és kíváncsian követem a kollégák munkáját. Sokszor előfordul, hogy ülök a nézőtéren és legszívesebben felugranék a színpadra, gitárral a kezemben, annyira jó, amit hallok... Törekszem rá, hogy minél több baráti és szakmai kapcsolatot alakítsak ki. Most már csak a közönséget kell meghódítani.

 

 

Home  AG Weinberger - koncert 700x.jpg

 

 

És hogyan látsz neki a közönség meghódításának? Van erre valami biztos recepted?


AG: Akkor lennék igazán bajban, ha erre lenne biztos recept. Vannak, persze, jól bevált fogások, eszközök, de igazából mindenkinek a saját alkímiai laboratóriumában kell kísérleteznie. Talán a legbiztosabb kiindulópont, hogy megértsük, kik is vagyunk. Időről időre én is felteszem magamnak a kérdéseket: Ki vagyok, Miért vagyok, Mi a feladatom? A válaszaim azután csodás módon átalakulnak hangokká és dalszövegekké, amiket el kell mondjak másoknak is, mert csak így lesz letisztult értelme mindennek. Nos, bennem ez az elementáris közlésvágy tombol, így állok ki a színpadra, és remélem, hogy a mondandómra egyre többen lesznek kíváncsiak. Azt tudom, hogy aki meghallja a lelkemet, és megtanulja a nyelvemet, az követni fog, bárhová megyek. Ezzel az attitűddel nincsen könnyű dolgom, és ahogy sokasodnak a tapasztalataim, változik a repertoárom is, engem ez a folyamat érdekel. És bár remek a hangulat a koncertjeimen, mégis kijelenthető, hogy nem vagyok buli-zenész.

 

Hova sorolnád azt a zenét, amit játszol?


Be kell sorolni valahová? Visszás dolgokat eredményez a világnak ez a rendszerezni-vágyása. Mintha lenne egy nagy gardróbszekrény, rengeteg dobozzal, feliratokkal, hogy az emberek, mindent, ami létrejön, valami perverz késztetésből, betuszkoljanak a skatulyák egyikébe, ahelyett, hogy rácsodálkoznának, kibontanák, vizsgálgatnák, megszagolnák, mint egy virágot, megismernék. Ekkor jó eséllyel rájönnének, hogy az ember által létrehozott dolgok többsége egyedi és megismételhetetlen.

 

Engem soha senki nem kérdezett, egyetértek-e azzal, hogy blues zenésznek titulálnak. Sokáig tűrtem a „dobozomat”, de egy ideje megengedem magamnak, hogy tiltakozzam ez ellen. Fúziós zenésznek tartom magam, aki a számára kedves stílusokból inspirálódva mára kialakította saját nyelvezetét. Megtalálható zenémben a bluesból fakadó kisebbségi érzet szellemisége, a modern jazz nagyvonalúsága, és a kortárs improvizatív zene csábítása, mindez egy kis klasszikus rockkal fűszerezve.  Igyekszem magam távol tartani a klisék csillogó csapdájától.

 

 

Home  AG Weinberger - Tele 700x.jpg

 

Mit szólnak mindehhez a zenésztársak, kollégák?


AG: Mint említettem, remek muzsikusok vannak itt, akik professzionális módon, gond nélkül kapcsolódni tudnak az én világomhoz. Nagy kreativitással találkoztam, nagyszerű itt dolgozni, már amikor erre lehetőség van. Mert nem mindig van ám lehetőség. Amerikában a zenészek jönnek-mennek, kíváncsiak egymásra, kipróbálják egymást, sokszor akár kedvtelésből, de üzleti megfontolásból is. Érdekes megtapasztalni, hogy itt Magyarországon én egyik kollégától sem kaptam semmilyen meghívást. Azoktól sem, akiket pedig annak idején én mutattam be a romániai közönségnek. Ezt nem panaszként említem, sokkal alázatosabb vagyok annál, hogy bárkire nehezteljek, csak értetlenkedve furcsállom. Figyelem és tanulom ennek a kicsi, belterjes piacnak a mechanizmusát, hogy megértsem az okokat. Nincsen könnyű dolgom, mert én teljesen másként működök. Abban a reményben dolgozom a következő anyagomon, hogy talán a saját példám elindít majd valami változást. Hasonlatos ez a helyzet ahhoz, amikor egy babazsúron a torta szeleteit egyre vékonyabbra kell vágni, mert annyi az éhes száj, ha jön egy „késve érkező” kicsit bosszankodva néznek rá. Megértem én ezt, de hátha ennek a „késve érkezőnek” egy egész torta van a kezében. Nem igaz?

 

Hogyan tudsz ezekről a húsba vágó dolgokról ilyen nyugodtan beszélni?


AG: Annyi mindent megtapasztaltam már eddigi életemben. Voltam nagyon fenn, amikor sorban álltak, hogy elkapják egy pillantásomat és nagyon lenn is, amikor kukákból vettem ki ételt, vagy szivacsruhába öltözött sárkányként terelgettem az ügyfeleket. Mára egyszerűvé vált minden. Tudom, mit érek, és mire vagyok képes. Tudom mi az utam, és azt is, hogy életem minden mozzanatára ajándékként tekintek. Amióta rájöttem az elfogadás örömére, felszabadultan létezem.

 

 

[AG Weinberger]

 

( -zm- )

Fotók: Anca Colesa és Kifra

 

Az A.G.Weinberger Band legközelebbi hazai koncertje május 2-án lesz a Muzikum Klubban, de meghívást kaptak a Gyulai Vár Blues Fesztiválra is, ahol július 19.-én lépnek fel, további koncertek szervezés alatt.

 

 

Web: https://www.agweinberger.trollnoodle.com/copy-of-home?lang=hu

Spotify: https://open.spotify.com/album/08s09X7jWwSxfyCTv5fvje?si=Hdd7o7trSpmvASCD0Qlk5g

Facebook: https://www.facebook.com/agweinbergerhun/