zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Interjúk
Már-már túlidealizált kép: egy csendes, hűvös hétköznap délidőben ülünk egy Blaha Lujza tér közeli rom/kultúr-kocsmában az újjáalakult Boom-Boom tagsággal, vidám asztaltársaságunk pedig egyedül nagyobb zajt csinál, mint a körülöttünk menzázó húsz ember, plusz háttérben szóló webrádió.

A diktafon percek óta rögzít, bár sok haszna még nincs: a zenészek folyamatosan egymás szavába vágva sztoriznak a „kimaradt“ nyolc év dolgairól, hatalmas röhögésekkel és folyamatos rácsodálkozó kérdésekkel megszakítva. Bár még egyet sem próbáltak és az első setlist is most születik a pincértől kölcsönkért felíró-cédulán, egészen biztos, hogy ha ennyire kíváncsiak, nyitottak egymásra és ekkora energiát ad nekik az együttlét, nem kétséges, hogy a színpadon is minden rendben lesz. Egyetlen dologban állapodtunk meg: hogy ne firtassam a feloszlás okát. Természetes, hogy ezek után bármit kérdezhettem volna, erről kezdtek el beszélni…

 

IMG_8694.jpg

 

Tátrai Tibor


Hiányzott nektek a Boom-Boom?


Tátrai Tibor: Ez egy annyira erős társaság volt… Hülyeségek miatt mentünk szét, zeneileg ugyan nem fáradt el a dolog, de le kellett állnunk.

 

Mohai Tamás: Problémák mindenhol vannak, csak minket egyszerre támadott meg külön-külön.

 

Jamie Winchester: Volt nyolc évünk tanulni azokból a hibákból, amiket elkövettünk, mindenki feldolgozta azóta, ami akkor történt.

 

Szappanos György: Nekem lelkileg jött jól hogy újra összeálltunk. Eszembe sem jutott volna, hogy lehet még egyszer Boom-Boom. Nagyon örültem, amikor kiderült hogy újra leülünk egy asztalhoz

 

TT: Összesen annyi kellett hozzá, hogy a Borlainak eszébe jusson a dolog. Nem kellett sokat győzködni senkit!

 

JW: Szerintem nem véletlen, hogy pont most álltunk össze újra. Ez a zenekar konkrétan az anti-széruma annak a leépülésnek, ami most történik. A Boom-Boom nemcsak virtuozitásban volt mértékadó közösség, hanem gondolkodásban, a zenéléshez való hozzáállásban, amire nagyon nagy szükség van most.

 

 

A ti hozzáállásotok változott? Máshogy fog működni ez a Boom-Boom? És máshogy fog játszani?

 

TT: Mindenki ugyanazt fogja csinálni. Nekem le fog szakadni a fejem a Borlai suhogójától, ezért fel fogom rakni a Marshallt fejmagasságba, amitől Jamie-nek leszáll a homloka… (nevet)

 

SZGY: Nekem az az érzésem hogy keményebb lesz.

 

JW: Biztos hogy szükségem lesz egy jó fülmonitorra. (nevet)

 

SZGY: Négy fontos érv a füles monitor mellett: Borlai, Mohai, Tátrai és Szappanos… (mindenki nevet)

 

JW: Én biztos, hogy más zenész vagyok, mint akkor voltam. És egyikünk sem állt egy helyben nyolc évig, máshogy fogjuk játszani a dolgokat, de ugyanabban a szellemiségben. Nagyon várom, hogy szólal meg!

 

jamie.jpg

 

Jamie Winchester

 

Mit fogtok játszani? Mit próbáltatok eddig?

 

Sörözni!

 

 

Nem is próbáltatok még? Ezek szerint Gergő otthonról tölötte fel a fotókat a Facebookra a lehetséges dobcucc-összeállításokról?

 

TT: Nem mondod?!??? (Nevet) Meg van bolondulva? Már mutogatja a cuccot, hogy ezen fog játszani???

 

JW: Először Gergő felrakott egy dobcájgot. Erre Szapi felrakott egy kétszer ezer wattos basszuscájgot, erre volt az én reakcióm, hogy feltettem egy képet egy füles monitorról, hogy na, ez az én Boom-Boom cuccom. (mindenki nevet)

 

TT: Hihi… és mi még meg sem jelentünk!

 

 

Az interjú címe lehetne „Fegyverkezési verseny a Facebook-on“… Mi lesz a műsor?

 

SZGY: Régi saját számok, régen játszott feldolgozás-számok és talán új számok is…

 

JW: Gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogyha ez a csapat összejön egy szobában egy hétre – merthogy ez a terv – ne gurulna ki valami újdonság: tele vagyunk szerzőkkel, mindenki tele van ötletekkel, ráadásul nagyon gyorsan össze szoktuk rakni a dalokat. Ott fogunk unatkozni a negyedik nap reggelén hogy jó, jó, de most mit csináljunk?

 

SZGY: Én arra emlékszem, hogy Jamie régen húsz perc alatt írta meg a mások által hozott vadiúj számokra a szövegeket. Félrevonult Gergő próbatermében, és bár mi még meg sem csináltuk a számot, ő már kész szöveget énekelt rá.

 

borlai.jpg

 

Borlai Gergő

 

Ezek szerint nem a nosztalgiázás jegyében fognak telni a koncertek…

 

JW: Még ha pontosan ugyanazt a műsort játszanánk is, mint az utolsó bulikon, akkor sem lenne az.

 

SZGY: Nem tud az lenni. Sosem az a kérdés, hogy el tudunk-e játszani egy számot, hanem hogy ki tudjuk-e

fejezni azt, amit együtt szoktunk érezni a színpadon.“

A Boom-Boom szinte valamennyi tagja zenekarvezető egy (vagy több) másik produkcióban. Hogy tudtok így egységes zenekarként működni, hogy oszlanak meg a szerepek?

 

TT: Exhibicionista vadmarha itt mindenki…. (nevetnek) De ez a zenekar ettől működik.

 

SZGY: Egó-problémákra én nem emlékszem. (hatalmas nevetés)

 

MT: Én igen, de… (a mondat második felét nem érteni, többen az asztalt fogják már)

 

JW: A legjobb dolog ebben a zenekarban, hogy annak ellenére hogy tényleg öt kakas játszik együtt, aki éppen elöl áll és szerepel, az mindig azt érzi, hogy a másik négy ott áll a háta mögött és…

 

TT: …és tolja előre…

 

JW: …és csak segíteni akar, fel akarja emelni azt az egyet.

 

MT: Az egy jó fűszer, hogy mindenki tud primadonna lenni, de anélkül nincs előadás, hogy a színészek ne tudnának más szerepeket is eljátszani, akár komornyikot.

 

TT: Itt mindenki pontosan tudja, hogy hogy néz ki egy jó zenekar és mit kell benne csinálnia ahhoz, hogy a zenekar jó legyen. Ez nem alázat, ez tudás… nekem az alázat felül- és alulhelyezkedés: mi partnerek vagyunk, én ha kísérek, azt figyelem, hogy tudok segíteni a játékommal annak, aki épp elindult – mivel motiválom arra, hogy még nagyobbat ugorjon.

 

Mohai.jpg

 

Mohai Tamás

 

Milyen cucc-összeállítással készültök a bulikra? Az olvasók nyálcsorgatva várják a részleteket…

 

JW: Az én összeállításom változott a legtöbbet a régi Boom-Boom óta. Most már van cájgom, régen nem nagyon fértem el a színpadon, virtuális pedálokat vittem, nem nagyon volt hova raknom az egy erősítőt. (nevetnek) Peavey Classic Combo, Laboga láda, a pedál-boardom ugyanaz, mint a saját zenekaromban (főleg T-Rex pedálok), gitárok közül a Telecaster és a Les Paul biztos. Szerintem van pár olyan daluk is, amiben az akusztikus gitárnak is meglesz a helye.

 

TT: Én nem találtam ki újat. Annyira szeretem az évek során kicsiszolt soundomat – Mark 4-es Mesa Boogie, Marshallokból egy, kettő, három... vagy négy (dermedt csend és apró szisszenések a többiek részéről), attól függ, mekkora a színpad (nevetnek). A Hobo Blues Band búcsúkoncertjei kapcsán újra elővettem a Les Paul gitárt, amin előtte huszonöt évig nem játszottam – két hónapig gyakoroltam rajta, van rá esély, hogy itt is az lesz a fő hangszerem. És akkor majd a Mohai kapaszkodik! (nevetés). A Bíró Ádám féle piros gitárt is imádom… lehet, hogy kettő lesz, bár nagyon különböző beállítások kellenek hozzájuk.

 

MT: A 2002-es utolsó bulin pont úgy jött ki a lépés hogy a Boom-Boom-os és a Háború zenekarban használt cucccom is ott volt a buszban, hát, jól bekötöttem mindent, amim volt: összefűztem a Twin Reverbjeimet a Mesa Boogie-val sorba és ezek mentek rá a Crate ládára… az első szám refrénjének utolsó ütemeiben azt látom, hogy Tibusz riadtan fordul hátra és... (tátott szájjal grimaszol, rajzfilmszigura-szerű mimikával, a társaság ismét rázkódik a nevetéstől). Most is hasonlóra készülök, mindezekhez egy Digitech 2120-at és egy Ibanez UE300-ast kötök be. Gitár fronton mostanában szinte csak a Stratocasteren játszom, én abból tudom a legtöbbet kihozni.

 

 

Hangos lesz…

 

TT: Kell is. Gergőnél hangosabb dobost életemben nem láttam.

 

MT: Pislogás vele minden hangbeállás…

 

JW: Én nagyon sajnálnám, ha az lenne a fő hír velünk kapcsolatban, hogy mi vagyunk a világ leghangosabb zenekara… igaz, hogy nagyon hangosak tudunk lenni, de tudunk halkak is lenni, sőt, igazából bármikor bármilyenek tudunk lenni, pont ettől színes és izgalmas az egész.

 

SZGY: Én is új cuccal készülök. Régóta nagyon jóban vagyok a Garry nevű hazai erősítőket gyártó céggel, sokáig jártam a nyakukra, hogy csináljanak nekem egy olyan basszusmotyót, ami jól szól, de viszonylag kis méretű. Két hónap alatt elkészítették a Lightgear nevű combót, amely 50 x 50 cm-es méretéhez képest 500 W teljesítményű… életem legjobb basszus-soundja jön belőle és szaladgálni tudok vele, merthogy össz-vissz 16 kiló. Mikor megtudták, hogy újra lesz Boom-Boom, a Facebook-on írt a fejlesztő mérnökük, hogy a visszatérő koncertünkre elkészül az 500W-os alsó ládája is.

 

TT: Szeretném megérni, amikor a Borlai Gergő pergőt kér magának kontroll ládába! (nevetnek)

 

SZGY: A Medgyessy-féle öthúros gitáromat kicsit gyógyítgatni kell, a pickup kicsit elfáradt – ami teljesen érthető, hisz egy húsz éves hangszerről beszélünk - de addigra elkészül. Készül egy öthúros Blasiusom is emellett, ha az első koncerten nem is, de a későbbiekben biztos hallható lesz. Egy auto-wah és egy oktáver pedállal színesítem a hangzást mindezek mellett.

 

szapi.JPG

 

Szappanos György

 

Ha egyetlen dolgot kellene mondanotok, hogy miért jó a Boom-Boomban játszani, mi lenne az?

 

JW: Drop d-s (lehangolt) D dúr. Annak fogok örülni a legjobban… amikor azt mindannyian egyszerre befogjuk, akkor lesz a legnagyobb mosoly az arcomon.

 

MT: Energia. Ez a szó jut eszembe. Ebben a zenekarban valami olyat találtunk meg, amit sehol máshol nem. Egy jam session sorozatnak indult a közös játék az Old Man’s-ben, eleinte a felállás is változott alkalomról alkalomra, de volt egy pillanat, amikor ráéreztünk, hogy együtt kell maradjunk...

 

SZGY: A Boom-Boom-sága miatt. Ami nincs sehol máshol. Mindannyian rengeteg jó produkciót csináltunk azóta, de boomboomságot csak így együtt tudunk létrehozni. És annak is nagyon örülök, hogy újra egy asztalnál ülünk és nagyon vágyom már arra is, hogy beüljünk a buszba és nekiinduljunk!

 

TT: Mindenki pontosan ugyanazt mondta, én sem tudok mást mondani: ez egy konstelláció. Egy csillagállás, ez a dolog le van osztva, ez így van egyben – senkit nem lehetne kicserélni, bárkit hoznánk bele, nem lenne jobb. Inspiráljuk egymást: ahogy elindul a Borlai a Szappanossal, az fékeveszett, ettől kiugrok a gatyámból, tolom ahogy bírom és nézek át a kollégámra (Mohaira néz), aki már össze is húzta a szemöldökét és rálépett a gázpedálra – és már el is szabadult a pokol.“

 

SzM