zenesz_logo.png



– NAGY ANITA – A Péterfy Bori & Love Band hetedik albuma tavaly nyáron jelent meg, áprilisban koncertfilmet forgattak a Kelenföldi Erőműben, ezekről és a színház és a koncertezés kapcsolatáról is kérdeztük Péterfy Borit.

 

PB 700x.jpg

 

Mesélnél az elmúlt időszakról, hogy tudtátok kihasználni és a javatokra fordítani?

Nyilván alapvetően a túlélésre kellett a hangsúlyt fektetnünk, mentálisan és anyagilag is. Mindenkinek az volt az elsődleges, hogy a kieső bevételét pótolandó próbált új munkát találni, ami nagyon nehéz egy ilyen helyzetben. Próbáltunk alkalmazkodni ahhoz, hogy hirtelen teljesen megváltozott az életünk és hirtelen el vagyunk tiltva attól, amiért egész életünkben dolgoztunk és tanultunk. Az eleje a pandémiának kifejezetten energikus volt, hiszen nem tudtuk, hogy ilyen hosszú lesz ez az időszak, rémálmunkban sem gondoltuk, hogy eddig tart majd. Ezért nagyon aktívan töltöttük, életünk egyik legjobb lemezét csináltuk meg, készült hozzá két videóklip és egy lyric videó, ezt a részét szerintem nagyon kimaxoltuk. Ahogy közeledtünk a tavaszhoz, mindenki tele volt reménnyel és ez a harmadik hullám nagyon nem hiányzott. Ennek ellenére csináltunk egy nagyon jó koncertfilmet a Kelenföldi Erőműben.

Hogyan oldottátok meg végül, hogy tudjatok próbálni?

Szilveszterkor csináltunk egy streamet, arra teszteltünk és rápróbáltunk, majd pedig most a kelenföldi koncert előtt a zenekar maszkban volt a próbákon és csak én nem viseltem, így tudtuk megoldani. Engem többször teszteltek egy film miatt, ezért ez biztonságosnak tűnt. A másik szakmám a színészet és most mindenki reménykedik, hogy beindulnak valamennyire nyáron a dolgok. Elindultak az egyeztetések, mert mindenki hirtelen mindent akar, nehéz most összeegyeztetni az összes színházat és összes koncertet.

 

PB2 700x.jpg

 

Említetted, hogy szerveződnek a koncertek, van már valami konkrétum?

Júniusra már elég sok dátum van beírva, de hogy lesz vagy nem lesz… Most kezdjük el készíteni a Facebook eseményeket, de hát van egy csomó olyan esemény, aminek már ez lesz a harmadik időpontja.

A kelenföldi koncertfilm ötlete hogyan jött?

Azt éreztük, hogy nekünk nem áll jól, ha próbateremből streamelünk és nagyon azt éreztem, hogy ez a fajta kedv az emberekben, az online tartalomért pénzt kiadni, ez még nem indult el. A színházak ilyen szempontból előnyösebb helyzetben vannak, mert egy olyan darabbal, amit soha többet nem lehet megnézni, azért tudtak előnyösebb nézőszámot szerezni online is. Például felújítottuk a Pintér Béla társulat legelső előadását, ami egy kuriózum, ilyenekre úgy érzem hajlandóak az emberek pénzt áldozni, de azért egy zenekari koncertről sok felvételt találhatsz a YouTube-on is. Úgy éreztük, akkor tudunk érdeklődést felkelteni, ha valami különlegeset ajánlunk fel. Ehhez elkezdtünk koncerthelyszínt keresni és ajánlották nekünk az erőművet. Megunhatatlanul gyönyörű helyszín és azt éreztük, hogy ez a szürreális hely illene most hozzánk. Hatalmas munka volt ilyen gyönyörűen bevilágítani, áramot, mindent mi vittünk oda, de megérte, mert nagyon szuper lett a látvány és a hang is. Végre a stábunk is dolgozhatott, alkothatott, érezhettük, hogy élünk.

 

 

A Szikra című nagylemezetek még a karantén alatt született, mennyivel volt nehezebb így elkészíteni?

Mi különben is úgy dolgozunk, hogy a lemez vázát, alapjait Tövisházi Ambrus, a zeneszerző, producer rakja össze. Ambrus világa egy elektronikus világ, alapvetően ketten alkottuk meg a lemezt, ő küldi a zenei ötleteket, én meg próbálok rá szöveget írni. Ha az éppen valamiért nem jön össze, akkor megkérünk valaki külsős szövegírót, így kapcsolódott Szabó Benedek másfél szám erejéig. A zenekar többi tagja most otthon játszotta fel a sávokat a már félkész számokra, amit Ambrus elküldött nekik.

 

Melyik a kedvenc számod az albumról?

Az egész lemezt imádom, szerintem az eddigi legjobb lemezünk. A „Nem ma” az egyik kedvenc, számomra nagyon fontos, hogy meg tudtam írni a szöveget egy olyan dologról, ami nagyon régen bennem van, és szeretem a fura filmes hangulatát a zenének. Ki tudtam magamból írni mindent, ami akkor bennem volt.

 

PB_3_700x.jpg

 

Hogyan születnek a szövegeid?

Nálam ez teljesen változó, mivel én nem vagyok dalszövegíró. Ha olyan pillanatom van, hogy megihlet egy zene, akkor meg tudom élni a varázslatot. Mindig az őseimre gondolok, akik között költők is voltak, hogy milyen jó, kicsit most szellemileg velük találkozom. Kiélhetem az alkotásnak ezt a fajta gyönyörét. A színház teljesen máshogy tölt fel belülről. Van, hogy küld az Ambrus egy zenét, amit meghallgatok és egyszer csak bejön egy hangulat, amihez szövegileg megtalálom a kulcsot. Olyan is van, hogy félig megírom és utána hónapokat kínlódom, de nem tudom befejezni.

Korábban félbehagyott számokat van, hogy újra előveszel és sikerül utólag befejezned?

Most is van olyan, amit elengedtem, de szerintem egyszer majd megtalálja a helyét. Ritka, mert általában mindig rájövünk, hogy nem véletlen, ha egy szöveg nem adja meg magát.

 

PBN-6760 700c.jpg

 

A Szikra című lemezt miért érzed az eddigi legjobbnak? Kimondhatjuk, hogy ki tudtátok hozni a járványhelyzetből a pozitívumot?

Többek között azért jó művésznek lenni, mert szinte kötelesség, hogy a legrosszabb állapotait is alkotásra fordítsa át az ember, ezt nem lehet megúszni. Biztos vagyok benne, hogy ez a helyzet, ami történt a világban, iszonyatosan inspiráló. Ennél nagyobb sokk hatást nem nagyon lehet elképzelni. Az lenne ijesztő, ha ránk nem hatott volna.

Hogyan képzelitek el a következő fél évet?

Reméljük tudjuk teljesíteni a naptárba beírtakat. Nekem a színházi dolgok is be fognak robbanni, ősszel forgatok egy filmet. Azt várjuk, hogy mindenki be legyen oltva a zenekarban és tudjunk próbálni az első koncertre, ami nem tudjuk még mikor lesz.

 

206565970_3954640524583146_3911605825953539766_n.png

 

A Kultúrbrigád és az Átrium 2021. június 27-én mutatta be a Klaus Mann regénye nyomán, Mikó Csaba és Kukk Zsófia átdolgozása alapján a Mefisztó c. kortárs kabarét.

 

Melyik a dominánsabb az életedben, a zenélés vagy a színészet?

Mindig úgy mérlegeltem, hogy éppen milyen munkát kapok. A koncertezést, azon kívül, hogy imádom, előtérbe kell helyeznem az előre szervezett időpontok miatt. Amíg van bennem elég lendület, addig ezt szeretném tolni. A színészetre viszont talán egy fokkal több esély van most, mint a koncertezésre, hiszen a koncertek az elsők, amiket a járványhelyzetben eltörölnek.

Készültök valami újdonsággal az első koncertetekre?

Mivel egy fillér sincs jelenleg a zenekari kasszába, annyira nem tudunk. Azt szeretnénk, hogy a Szikra album legyen a gerince a koncerteknek és nyilvánvalóan nem ugyanazok az emberek leszünk ismét a színpadon állva, akik akkor voltunk, amikor az utolsó koncertünk végén lejöttünk.  Nagyon sokat változott mindenki. A közönség is, ebben biztos vagyok.

Milyen téren érzed ezt a változást?

Most még nem tudom, milyen lesz újra ez a lendület, ami korábban jellemzett minket, milyen lesz újra turnébuszba szállni, hajnalban hazajönni… Mindenkin változtat, hogy megérzed azt, hogy bármi megtörténhet.

https://www.facebook.com/envagyokpeterfybori