zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
Interjúk
11 éves korában alakítja első zenekarát. Első zenekarát csupa kedvtelésből csinálta, mert tetszett, ahogy a zenészek kinéztek, nagyon menő volt az egész, és erre a csajok is vevők voltak.

Később édesanyjától tudta meg, hogy a családban volt zenész, a dédnagypapa játszott hegedűn, és ez örömmel tölti el. A zenekar nem volt valami nagyon jó, de meghívták őket a Rejkjavik környéki jazz klubokba, Gulli gitározott és énekelt, majd két évvel később, mikor egyszer a dobos megbetegedett, beült dobok mögé, és az óta ott is maradt.

 

_001GulliBriem-Foto Peter Maurer.JPG

                   Foto: Peter Maurer                  

 

Mi volt a neve a bandának és miket játszottatok?

 

A zenekarnak nagyon hülye neve volt Dirty Old Pigs (Mocskos Öreg Disznók) nem is tudom miért. Iskolai bulikon játszottunk, főleg angol rockzenét és néhány pop nótát nyomtunk, Deep Purple, Led Zeppelin, Black Sabbath, amiken keresztül rengeteg zenei hatás ért bennünket. Később olyan zenészek gyakoroltak ránk nagy hatást, mint Billy Cobham, Al Dimeola. Az ő zenéjükön keresztül váltunk jobb zenészekké, mert a dalaik eljátszása közben javult a hangszeres tudásunk, és közben megértettük magát a jazz zenét is. Ez döntő pillanat volt négyünk számára, amikor a Mezzoforte találkozott.

 

 

Hogyan állt össze a zenekar?

 

A basszusgitáros Jóhann, én, Eyther a billentyűs és Fridrik ismertük egymást, abban a hangszerboltban találkoztunk, ahol Fridrik dolgozott, és gitárokat árult. Hamar rájöttünk arra, hogy a progresszív zenei irányzat érdekel bennünket. Mind a négyen nagy zenészek akartunk lenni, és elkezdtünk próbálni. Al Dimeola és Billy Cobham és persze Santana volt a repertoár, meg ehhez hasonlók és beindultak a haknik Rejkjavik környékén.

 

Alapjában ezt csináltuk egészen 1979-ig, amikor a lemezkiadó cégünk beküldött bennünket a stúdióba. Akkor 16-17 évesek voltunk és a zenekar most 2012-ben lesz 35 éves, vagyis ennyi idővel ez előtt készítettük az első albumunkat.

Az után 1980-ban a kiadó elhatározta, hogy összehoz bennünket néhány fontos emberrel Angliában. Elkezdtünk együtt dolgozni Jeff Calverrel, aki azidőtájt a legismertebb hangmérnök volt Londonban, és olyan dolgokat tudott a hangfelvételekről, amikről nekünk addig fogalmunk sem volt. Szóval Jeff átjött Islandra és mi készítettünk egy felvételt vele, ami hatalmas előrelépés volt a számunkra, mert elkezdtük megérteni, hogy mit is jelent egy zenefelvétel. Megtanultuk tőle, hogyan lehet jó soundot csinálni, és azt, hogy hogyan kell játszanunk ahhoz, hogy a hangzás olyan legyen, amit mi akarunk, és azt hogyan kell felvenni.

 

1981-ben Londonba mentünk, és készítettünk egy másik felvételt Simon Hayworth-el, aki co-producere volt az egyik Mike Oldfield albumnak. Mike nagyon rendes ember volt, úgy nézett ki  mint egy hippi, és semmi különöset nem akart tőlünk csak azt, hogy csináljuk a saját dolgainkat, zenéljünk. Egy évvel később a lemezcégünk újra visszaküldött bennünket Londonba, ahol ismét Jeff Calverrel dolgoztunk együtt. Ebben az időben olyan zenét játszottunk, amit az Earth, Wind & Fire, Chic Korea és Al Dimeola inspirált, funky elemekkel ötvözve. Szóval eltávolodtunk a progresszív rocktól és közeledtünk a George Benson stílusú zene felé. Jeff összehozott bennünket a hangszerelő Chris Cameronnal, aki csodálatos fúvós hangszereléseket írt a Mezzoforte-nak. Chris nagyon fontos volt az életünkben. Anglia legjobb stúdióiban dolgozhattunk, ahol rengeteget tanultunk, és aminek során professzionális környezetben, profi cuccok, és profi emberek között amatőr zenekarból profikká válhattunk. Ez az év hatalmas mérföldkő volt a zenekar fejlődésében, és 20-21 évesen úgy szívtuk magunkba az ismereteket, mint a szivacs. Ezek után jött a Garden Party, ami egy csapásra megváltoztatta mindannyiunk életét.

 

4.11.mezzo_A.jpg

 

Ki írta ezt a számot? A zongoristánk, Eythor Gunnarsson, de a Garden Party valójában egy óriási zenekari összmunka volt.

 

Az alaphangszerelést Eythor és én készítettük, majd CC megírta a fúvós hangszerelést, hozzátéve a maga kis ötleteit, a vocált, és mindenki hozzá tett valamit, szóval sok energiát fektettünk ebbe a számba.

 

Nagy szerencsénkre ez az időszak nagyon kedvezett a zenénknek, ami nagyon népszerű lett Angliában. Elsősorban klubokban játszották, elsőszámú klubsláger lett belőle. Innen ment át a kisebb rádiókba, majd mivel a hallgatók kérték, az egyik legnagyobb a Capitol Radio is elkezdte sugározni. Mégis mindenki arra várt, hogy a BBC mikor kezdi el végre játszani a Garden Party-t, ugyanis azt mondták, hogy ha a BBC leadja, akkor nyertünk.  Sokáig vártunk, mire végre megtörtént a csoda, és azt mondták a szerkesztők: „ We love it, we are going to play it to death” vagyis röviden magyarul – szeretjük, és játszani fogjuk mindhalálig.

 

Ettől kezdve őrületté vált minden körülöttünk, beleértve a lemezeladást is. Közel 1 millió lemezt fogyott el, igazi szenzáció lettünk. Mi meg ott álltunk, fiatal gyerekek voltunk valahonnan vidékről, és fogalmunk sem volt az üzletről, mint ahogy arról sem, hogy mit is jelent pop sztárnak lenni. Miden új volt számunkra és rengeteg hibát követtünk el, de ezzel együtt sokat tanultunk, és több mint 30 év elteltével, még most is itt vagyunk.

Ha jól belegondolok, a döntő pillanat az volt, amikor a lemezcégünk elhatározta, hogy pénzt invesztál belénk, és azokat a fiatal srácokat akik akkor mi voltunk elküldte Londonba. Az a pillanat hozta a nagy változást az életünkbe, mert egyedül sohasem tudtunk volna ilyen felvételt készíteni, nem voltak meg hozzá sem a technikai ismereteink, sem a szakértelmünk.

 

London olyan volt számunkra, mint a zene Mekkája, egy kreatív bomba. Ott vagy és az látod, hogy mindenki zenélni akar. Ez egy hatalmas élmény. Az előadásaimon azt szoktam mondani a hallgatóimnak, hogy ha inspirációra van szükségük, menjenek oda, ahol ezt megkaphatják, ha pénzre, akkor oda kell menni, ahol a pénz van. Tovább kell menni a cél felé. Ha egy szép lánnyal akarsz beszélni, akkor menj oda hozzá, mutatkozz be, szólítsd meg, különben nincs esélyed.

 

 

Mi a véleményed az utazásokról, mit tapasztaltál a turnékon, mialatt bejártátok az egész világot?

 

Nos, nyilvánvaló élveztük, hogy sikeres zenekar lettünk, de ez nem mindenkire hatott egyformán és néhányan nem tudták kezelni a rájuk nehezedő hatalmas nyomást. Szóval jött az alkohol, ami azután beállt napi szintre, amit néhány év elteltével leállítani érdekes volt. Szerencsére sok társunk változtatott ezen, és ez tette lehetővé, hogy még ma is képesek vagyunk együtt játszani, különben mi is elsüllyedtünk volna, mint a Titanic. Mi viszont jártuk a világot 1983-tól három-négy éven keresztül.

 

 

A lemezkiadások nem voltak folyamatosak, ahogy az elején háromévenként mindig jött egy-egy CD. Mi állt e-mögött?

 

Ez meglehetősen folyamatos volt a 80-as években, mert a zenekar volt az egyedüli dolog, amit a tagok csináltak. De ezután jött a család,  a gyerekek, ami komoly dolog, így a lemezkiadás háttérbe szorult. Ez az időszak az eltelt 34-évből az 1997-2001 közötti szakaszt érintette.

 

 

Foglalkoztatok valami mással a Mezzoforte mellett?

 

Dolgoztunk más zenekarokkal, részt vettünk produkciókban, közben tanítottunk, a lényeg az, hogy valahogy kialudt bennünk a láng. A gitáros srác Fridrik Karlsson és én átmentünk Londonba, én például egy Western Show-ban játszottam, öltönyben csokornyakkendővel. Egyszer csak feltettem a kérdést magamnak, hogy mi az ördögöt keresek én itt? Miért nem játszom a saját zenémet, a saját zenekarommal?  Össze akartam szedni újra a zenekart, mint a Blues Brothers. Újra fontos lett számomra: „The Band” !

 

 

Elkapott újra a lelkesedés a zenekarért?

 

Tudod rávettem őket még egy turnéra. Van néhány dán barátom, akik szerveztek nekünk néhány bulit Dániában. Sikerünk volt, és innentől újra kezdtük építeni a csapatot. Játszottuk a régi dolgainkat, és megpróbáltuk javítani rajtuk. Új dalokat írtunk, új lemezeket vettünk fel, és egy DVD is készült. Ettől kezdve ma is minden folyamatosan működik, és valószínűleg amíg élünk együtt fogunk játszani, mert rájöttünk, hogy ez az életünk.

 

_002GulliBriem-Meinrad Heck.JPG

                   Foto: Meinrad Heck

 

A Mezzoforte neve egyértelműen a Garden Party-t jelenti mindenki számára. Mit gondolsz, tudtok még egy ilyen sikerszámot írni az életben?

 

Nem tudsz még egy ilyen sikert csinálni mint ez, már csak azért sem, mert közben a zenei stílus megváltozott. Ez a 80-as években működött, mert ez volt népszerű, de ha bele gondolsz, instrumentális slágerből nincs olyan sok. Herbie Hankock, George Benson írtak ilyeneket, összesen talán 5-6 dal van ami igazán népszerű.

 

 

Olvastam a website-on, hogy új lemezt vettetek fel. Hogy álltok a munkákkal, és mikor fog megjelenni?

 

A lemez 95%-os állapotban van, és márciusban kezdjük promotálni, azután lesz néhány fesztiválszereplésünk, majd egy nagyobb turné van kilátásban, többek között fellépünk idén nyáron a Veszprémi Jazz Fesztiválon is.

 

 

Beszéljünk egy kicsit a Yamaha dobokról. Hogyan kerültél kapcsolatba a céggel, és mikor kezdődött az együttműködés.

 

Az én Yamaha kapcsolatom, még a 80-as években kezdődött, amikor zenekart alapítottuk. Én nagyon szeretem a márkát. Azért választottam Yamahát annak idején, mert sokan mások is használták, mint például Steve Gat. Ez nagy hatással volt rám, ráadásul kiváló volt a hangja, és én is ugyan olyan soundot akartam. Szóval megvettem az első Yamaha dobomat, és mindenki láthatta, hogy Yamahám van. Számomra ez már fél siker volt. De egyébként én soha nem tettem egyetlen lépést sem a Yamaha felé. Sosem gondoltam arra, hogy ingyen jussak felszereléshez.

 

Egyszer a 80-as évek végén véletlenül találkoztam Mr. Hagiwara úrral a Yamaha akkori egyik fő emberével, aki csak annyit mondott: „kitalálunk valamit” . Bevallom ekkor gondoltam először az együttműködésre, de valójában nem történt semmi. Majd öt esztendő múlva kaptam egy karácsonyi üdvözlő kártyát, amin ez állt: „Marry Christmas and Happy New Year from all of us at Yamaha” de más nem történt, és én már teljesen feladtam egészen 2011-ig.  Akkor ugyanis felvettem a kapcsolatot a Yamaha-val, akik nagyon kedvesek voltak hozzám, ismertek engem, megköszönték a márka iránti rajongásomat, és azt hogy Yamaha dobokon játszom. Szóval megállapodtunk és azóta együttműködünk a Yamaha Central Eastern Europe vállalattal Közép-Kelet Európa területén, beleértve Magyarországot is.

 

Azóta csináltam már néhány workshop-ot és előadást akusztikus és DTX elektronikus dobokkal. Egyébként kapcsolatom Vetesi Imrével, a Yamaha magyar képviselőjével nagyon erős, sok időt töltök itt Magyarországon, már csak azért is mert magyar a feleségem. Nagyon szeretek itt dolgozni, és szeretek találkozni a magyar zenészekkel is, akik közül egyre többet ismerek.

 

 

Milyen dobokon játszol?

 

Az akusztikus felszerelésem egy nyírfából készült Yamaha Birch Custom Absolute (Red Sparklefinished) készlet, ami egy 10x7”, egy 12x8”-as, egy 14x12”-es valamint egy 16x14”-os felső tom sorozatból áll. Ezen kívül egy 22x16”-os nagydobot használok a bázis helyen, amihez egy DFP 8500 C dupla pedál tartozik, valamint egy 5,5x14”-es tölgyfa, és egy (Musashi) 12x6” pergő, ami kiegészül még egy 6,5x 14”( Birds Eye Maple) valamint egy 12x6” ( Ash) kisdobbal. Az egész természetesen Yamaha állványokon áll. A dobverők saját fejlesztésűek, Vick Firth – Gulli Briem „Signature” típusok (55A medium és heavy). A cintányérok, mind Paiste készítmények.

 

MrGulliBriem_Foto Fiala Gabor .jpg

                                 Foto: Fiala Gábor

 

Van-e kapcsolatod a magyar zenészekkel? Hol találkozol velük?

 

Igen, például Kármán Sándorral, aki dobmúzeumot hozott létre Cegléden, valószínű idén áprilisban találkozom vele újra, nagyon jól szervezett rendezvényeket csinál. Vannak más kapcsolataim is, de valahogy úgy alakult, hogy eddig még nem játszottam együtt magyar zenészekkel. Fellépek majd március végén a Yamaha bemutatóján a Győri Dobos fesztiválon, ahol elsősorban a DTX elektronikus dobon játszom, és bemutatok néhány Mezzoforte számot, itt már tavaly is felléptem Carl Palmerrel zenéltünk együtt.

www.gullibrem.com

( -sr- )