zenesz_logo.png



A ZENÉSZ megújult oldala jelenleg teszt üzemmódban működik.
fejlec_graf_zenesz.svg
Interjúk
Interjú Nagy Istvánnal – 3. befejező rész.

 

877_700.jpg

 

 

Mégis, melyik stílus, vagy zenei műfaj áll a legközelebb hozzád?

 

Minden zenét szeretek, ami csak létezik, csak jó legyen. Igazából – ahogy már említettem - két szerelmem van, a Mini és a Wastaps. Ebből adódóan a két zenekar által megjelenített zene, műfaj, stílus a nagy kedvenc számomra. Persze emellett ott a showband, amely komoly kihívást jelent. Kihívást jelentett az is egyébként, amikor nem azt csináltam, amit szerettem. Ám azt is el kellett játszani.

 

Állításod szerint a Wastaps a szíved egyik csücske volt, mégis szakításra került a sor közöttetek.

 

A Minihez hasonlóan ott is olyan változások történtek, amelynek eredményeképpen teljesen kicserélődött a zenekar. Itt sem haraggal váltam el a zenészektől, ha úgy lett volna, akkor 2011-ben nem vettem volna részt az újjáalakult csapatban.

 

Ezután megalakítottad a Zenith együttest, amely a vegytiszta slágerzenét tűzte a zászlajára…

 

Na, azért itt álljunk meg egy pillanatra! A Zenith egyáltalán nem slágerzenekarként alakult. Győriványi Géza gitározott, Varga Miki énekelt, Soldos Laci, a Radics Béla-féle Tűzkerékből dobolt, Aszalós Zoli (Bódy Magdi kísérőzenekarából) pedig billentyűzött. 1979-ben alapítottuk a csapatot, csak saját nótákat játszottunk – hardrock stílusban. És pont a műfajjal volt bajunk, hiszen a hetvenes évek végén tele volt a padlás a kemény rockkal. Annak ellenére, hogy a zenekar jó muzsikusokból állt, és csak saját számokat nyomtunk, valószínűleg voltak nálunk jobb hardrockosok. Épp ez a kilátástalanság kergetett külföldre, ahová Varga Miki már nem kísért el bennünket. Így olyan tagokat kellett választani, akik énekelnek is, magam is vokáloztam. Kinti munkára úgynevezett „showband”-eket szerződtettek, nekünk is azzá kellett válnunk. Ez műsorkísérést jelent. A kottaolvasás alapkövetelmény, a jó zenélési készség nem különben. Kilencven százalékban hajókon játszottunk, főképp Skandináviában és Görögországban (az Égei- és a Földközi-tengeren). A kontinensen Hollandiában, Amszterdamban és Koppenhágában; az egyik pub (söröző), a másik pedig dancing hall, vagyis táncos szórakozóhely volt. Amszterdam nem volt épp leányálom, tizenöt perces szünetekkel napi hét órát kellett zenélni. Ebben a felállásban Borhi Miklós, aki ma a Madarak együttest jegyzi, gitározott velünk. Időnként hazajöttünk, aztán újra kint dolgoztunk az úgynevezett vendéglátóiparban.

 

 

zenith_700.jpg

 

 

 

Egy ilyen kvalitású, sokoldalú zenészt, mint te, mennyire elégített ki a vendéglátózás? Nem éreztél csalódottságot, hogy miért kell az esetleges jobb megélhetés reményében ilyen kemény munkát vállalnod? 

 

Ilyen munkatempó mellett nem volt idő csalódottnak lenni. Amíg Amszterdamban örültem, hogy túléltem a napokat, addig Koppenhágában egy héten három szabadnapot kaptunk. Ez utóbbi anyagilag is jobban jövedelmezett. Ebből a szempontból a hajók voltak a legjobban fizető helyek, bár a pénzt ott is pillanatok alatt el lehet költeni.  Egyes kollégák a hajókon dívó, szabadnap nélküli, napi hétórás muzsikálást „halálhajónak” nevezték. Amit pia nélkül meglehetősen nehéz elviselni… Viszont olyan élményekkel lettem gazdagabb, és olyan helyekre jutottam el, ami csak keveseknek adatik meg. Az is csak úgy, ha az illető borsos árat fizet érte; ezzel szemben én nem adtam érte pénzt, hanem kaptam – igaz, keményen megdolgoztam érte. A legnagyobb élményem a világ körüli utazás volt: hét hónapot töltöttünk Ausztráliában, elmondhatom, hogy bejártam a világot. Körbehajóztam Észak-Európát nyugatról indulva Szentpétervárig, majd fel a fjordokig, egészen Oslóig; ezután következett Anglia, New Castle, a Földközi-tenger és az afrikai partok. Az olasz csizma mindkét oldalát beutaztam, végigjártam a nagyvárosokat, többször meglátogattam a csodálatos görög szigeteket. Minderre az említett ausztrál világ körüli út tette fel a  koronát: elindultunk Southamptonból, átszeltük a Szuezi-csatornát, elértük Indiát, leutaztunk Sidneybe, majd áthajóztunk a Csendes-óceánra; ezután Mexikóból Panamába, hogy a Panamai-szoroson átkelve megnézzünk egy pár karibi szigetet, végül hazatértünk Európába. Mindezt figyelembe véve, úgy érzem, nem lehet okom panaszra. Ha csupán ez a világ körüli út adatott volna meg nekem, már akkor megérte volna. Megszakításokkal tehát bő tizenhat évet töltöttem odakinn, 1996-ban tértem haza véglegesen.

Mi történt ezután?

 

A Zenithnek itthon is termett babér. Némi átalakulás után összeállt egy csapat, amellyel kimondott koktélzenét játszottunk. Ez jól is ment. Főleg év vége felé megszaporodtak az úgynevezett céges bulik, akik a feltehetően termékeny évet vacsorával és a hozzávaló party-zenével búcsúztatták. Napjainkban jóval kevesebb az ilyen rendezvények száma, ettől függetlenül a Zenith létezik. A 2011 mozgalmas évnek számított, három zenekari megkeresést is kaptam: a Syconor mellett összeállt az eredeti ős-Mini formáció Török Ádámmal, Nemecsekkel és Papp Gyuszival, majd ezzel szinte egy időben Keres Tibi és Szép Karcsi (Charly) barátom életre hívták a Wastaps zenekart. A három bandát soknak tartottam, így a Syconort kénytelen voltam lemondani. Az ős-Mini most már ötödik éve működik, évente nyolc-tíz fellépéssel. A zenekar igazi kuriózum, bizonyos feltételekkel tudunk bulikat vállalni. Még az újjáalakulás előtt LP-n, majd CD-n megjelent egy antológiánk, amely az összes fellelhető, hivatalos ős-Mini dalt tartalmazza, 2013-ban az arról hiányzó két számot plusz egy újat rögzítettünk, amely Török Ádám szólóalbumán kapott helyet. Még ugyanabban az évben, a negyvenéves Skorpióval közösen, tizenhétezer néző előtt léptünk fel a Tabánban. Ez óriási élményt jelentett mindnyájunknak. Emlékút a Balladafolyón címmel nemrég látott napvilágot egy újabb CD, ez a korábbi Fruit Pebbles antológia számait és a három újonnan rögzített dalt egyesíti egy kiadványon.

 

 

ures_fekvo cr_700.jpg

 

 Wastaps - Fotó: Mönich László

 

 

A Wastaps kemény munkával küzdötte fel magát az ismertségig. Charly és Tibi fáradhatatlanul szervezték a koncerteket, kiadtunk egy nagylemezt  – Bolond világ – és két maxi CD-t, Körforgás és Az éjszaka országútjain címmel. Letisztult, dallamos, ritmusos funky muzsika, szerették az emberek. Meg kell említenem a másik két zenészt is: Szendrey Istvánt, aki a Zenithben is dobol, és egy nagyon tehetséges billentyűst, Brindzik Jóskát. Ez volt a Wastaps. Múlt időben, mert az egyik legjobb barátom, és zenész kollégám, Charly ez év elején váratlanul elhunyt. Zeneileg és emberileg pótolhatatlan, nem is tudjuk feldolgozni ezt a tragédiát.

 

 

 

OsMinicikk_crop.jpg

 

 

Miképp lehetséges, hogy egy nagyon tehetséges, sokoldalú muzsikus, aki mellett több zenész is sztárrá nőtte ki magát, a hazai pályán mégsem lett ismert a széles nagyközönség előtt? Nagy István, aki több kiváló zenekarban megfordult, és gond nélkül mindent eljátszik a hangszerén, megmaradt – „csupán” - egy kitűnő basszerosnak. 

Anélkül, hogy neveket említenék, elmondhatom, előfordult életem során, hogy másnak kapartam ki a gesztenyét. A barátaim nem is mulasztották el a szememre vetni ezt. Miközben többen felkapaszkodtak a hátamon, én maradtam ott, ahol vagyok. Az is igaz, sosem vágytam babérokra; meg voltam elégedve azzal, amim van, amit magam erejéből sikerült elérnem. És ez nem álszerénység! Nagyon jól érzem magam a bőrömben. Visszatérve a hátamon felkapaszkodókra: kíváncsi lennék arra, ebben a korban ők hol lesznek… És még valami: lehet, ha a Mininek akkor sikerül, és felkapaszkodunk, nem jött volna az életembe a Wastaps, amit nagyon sajnálnék. Ha a Wastapsban is minden úgy alakul annak idején, mint ahogyan nem alakult, valószínűleg nem megyek külföldre játszani, és soha az életemben nem látom azokat a helyeket, amelyeket végig jártam. Ez a sorsszerűség: minden történik valamiért.

 

 

469826_700_o.jpg

 

 

Mini akcióban - Fotó: Mönich László

 

 

Van-e olyan vágyad, amit hetvenévesen el szeretnél érni? 

 

Nagyon szeretném, hogy az egy éve lebegtetett Mini unplugged program a dalok újra gondolásával, az új Bartók-Kodály átirattal megvalósuljon! És ami közelebbi: a hetvenéves születésnapomra – sajnos a Wastaps nélkül – az ős-Mini augusztus 19-én a Városligeti Sörsátorban több olyan vendéggel lép fel, akikkel életem során együtt játszottam. Azt hiszem, egy zenész ennél szebb ajándékot nem is kívánhat magának.

 

Vége 

 

Hegedűs István