zenesz_logo.png



Szendőfi Péter a magyar jazz szcéna és a nemzetközi dobosvilág elismert, kísérletező dobosa, technikája mellett stílusokon átívelő érzékeny játéka, muzikalitása, ami megfogott. Különleges projektek létrehozója és részese, emellett két állandó zenekarával saját elképzeléseit valósítja meg.

 

SZP_Tama 700x.jpg

 Fotó: Horváth Gábor

 

Egy kicsit menjünk vissza a kezdetekhez, mindig zenész szerettél volna lenni?

Nem, eredetileg képzőművészeti pályára készültem, kisgyerekkorom óta, mert a családban apai ágon grafikusok, festőművész felmenőim voltak, így ebben a közegben nőttem fel. Édesanyám zongoraművész és karmester, ennek ellenére egészen 15-16 éves koromig nem akartam zenélni, aztán akkor egy tévéműsor kapcsán kaptam hirtelen kedvet a doboláshoz.

Más hangszer nem érdekelt?

Tanultam zongorázni pár évig, de nem volt valami jó a zongoratanárnőm, úgyhogy inkább csak elvette a kedvemet, és amikor megjött a kedvem a zenéhez, akkor egyértelmű volt, hogy dobolni akarok.

De azért, ha jól tudom, játszol zongorán is…

Igen, és ez azért is jó, mert régóta foglalkozom zeneszerzéssel is. Mivel klasszikus konziba jártam, ott elég kemény klasszikus zongoraképzés volt, akkor már egyébként szerettem zongorázni, és ez most sokat segít nekem, hogy billentyűs hangszeren tudok zeneszerzéssel foglalkozni.

Ezt úgy kell érteni, hogy a különböző formációkban az ötleteket billentyűn találod ki?

Gyakorlatilag igen, már azt, ami nem dob. A zeneszerzés folyamata lehet olyan, hogy eszembe jut egy dallam, azt megharmonizálom, lekottázom, vagy felveszem, de lehet olyan is, hogy csak zongorázgatok, megtetszik valami, és abból lesz egy szerzemény, tehát több módon történhet, de a lényeg, hogy a zongora ott van a képben.

 

DSC_3110_700x.jpg

Fotó: Döbrögi Andrea

 

Először klasszikus zenét tanultál, utána jött a Jazztanszak, de ha jól tudom, akkor már több zenekarban is játszottál…

Az In Line zenekarba akkor hívtak, mikor 2. éves jazztanszakos voltam, illetve Bori Viktornak volt egy Trio Twilight nevű zenekara, ahol Lattmann Béla basszusozott, a Viktor zongorázott és én doboltam. Volt a László Attila Band, Katona Klári zenekara, a Babos Band, illetve azokban az években alakult a Fusio Group nevű saját zenekarom, ami a mai napig is működik.

Akkor ejtsünk pár szót a Fusio Groupról, velük milyen zenét játszotok?

A zenekar 1992 óta működik folyamatosan. Ez idő alatt 7 albumunk jelent meg. Saját szerzeményeimet és hangszereléseimet játsszuk. Azt mondhatom, hogy a fúziós jazz irányzaton belül teljesen egyéni hangvételt alakítottunk ki az elmúlt 27 év alatt. Folyamatos megújulásra, progresszióra törekszünk. 2006-ban EMERTON Díjat kaptunk „Az év jazz együttese 2005” címmel. Rendszeresen koncertezünk hazai és külföldi jazzfesztiválokon egyaránt. Az idei magyarországi koncertsorozatunk alkalmával a tavaly novemberben megjelent jubileumi album, a Step Away! (Tom-Tom Records) zenei anyagát mutatjuk be. De azt el kell mondanom, hogy nem tudnának a szerzeményeim ilyen minőségben és színvonalon megszólalni ilyen szintű zenésztársak nélkül: Elek István – szaxofon, Tálas Áron – billentyűs hangszerek, Kormos János – gitár, Szuna Péter – basszusgitár.

 

DSC01014_Fusio 700x.jpg

 Fusio Group - Fotó: Ujj Ákos

 

Két szólólemez van a hátad mögött, 2005-ben jelent meg az első, TriAngel címen, majd jóval utána, 2017-ben a Quintessence. Mondanál az utóbbiról valamit?

Ezen a lemezen a sok-sok kiváló magyar zenész mellett nagy örömömre két világsztár is játszik, az egyik George Whitty billentyűs, a másik Will Lee basszusgitáros, mindketten legendás muzsikusok a fúziós, a blues, a funk és a jazz világában, már a ’70-es évek óta.

A Quintessence album voltaképpen lenyomata az elmúlt években engem foglalkoztató mindenféle zenei irányzatoknak. Van benne a programozott D’n’B zenétől kezdve a populárisba hajló énekes dalon át a szuicid hangvételű, befelé forduló számokig minden. Szerintem egy szólóalbum nemcsak egy hangszeres előadó adott hangszeren történő megnyilatkozását, de mint zeneszerzőnek, az adott korban őt ért hatásokat is be kell, hogy mutassa. A Quintessence mindkét szempontnak tökéletesen megfelelő végeredmény.

 

LD 700x.jpg

 

A most nagyon beindult Loop Doctors formáció is 2005-ben alakult meg, már akkor is duó felállásban gondolkodtatok?

Ez mindig is duó felállás volt. Engem a 2000-es évek elején elkezdett érdekelni, hogy hogyan lehet az elektronikus zenében használt elemeket, illetve elektronikákat ötvözni az akusztikus hangszerekkel, hogyan lehet az elektronikus zene elemeit a jazz improvizációjával valahogy összeházasítani. Éveken át foglalkoztam ezzel, és persze jött az ötlet, hogy kellene egy ilyen formációt csinálni. A végső lökést az adta meg, hogy amikor az első szólólemezemet vettük fel, amin Gary Willis basszeros is játszott, sokat beszélgettünk vele, és fura módon ő is sok elektronikus hatások által orientált zenét hallgatott, nagy fantáziát látott benne. Éppen ezért ő volt az első meghívott sztárvendége az első Loop Doctors lemeznek, ami mint az év hazai jazz albuma Fonogram-díjat kapott 2008-ban.

Romhányi Áronnal, a Loop Doctors másik tagjával 2005-ben kezdtél együtt zenélni?

Nem, Áronnal 1999-óta együtt játszunk, a Fusio Quartet tőle lett öttagú, mert elhívtam, hogy csatlakozzon hozzánk. Mivel hasonló a gondolkodásunk a zenéről, és nagyon jól működik a zenei kémiánk, úgy döntöttünk, hogy megpróbálkozunk egy ilyen duó projekttel, ahol elektronikus eszközöket használunk ahhoz, hogy basszusokat, bizonyos effekteket megszólaltassunk

 

sequence 700x.jpg

 

Kézdy Luca hegedűssel ketten, a Sequence formációval készítettek egy nagyon izgalmas lemezt Thing címmel. Honnan jött az ötlet, és  lesz-e folytatása ennek a projektnek?

Felkért a Tama dobcég – akiknek nemzetközi művésze vagyok 2015-óta – hogy készítsek pár promóciós videót a hangszernek. A Tama dobok elsősorban a keményebb zenékben lettek ismertek, és szerettem volna olyan videókat csinálni, amik egy kicsit a másik oldalát is megmutatják a hangszernek, az érzékenységét, a dinamikai szintjeit, stb. Ismertem Luca munkásságát már régebbről, és tudtam, hogy nagyon invenciózus művész, karizmatikus előadó és nagyon egyéni hangvétellel bír a játéka. Megkértem, hogy jöjjön el a felvételre, és egy-két számot improvizáljunk. Annyira jól sikerült a dolog, hogy egy órát vettünk fel, és az egy órában majdnem az összes rész hasznos volt. Ennek kapcsán merült fel bennünk, hogy ezt talán lehetne folytatni, mert a hegedű-dob felállás elég egyedi dolog.

Lucának is voltak korábbi szerzeményei, amit nem játszott még zenekarokkal, nekem is voltak, így összeraktunk egy műsort. Egy hónapig intenzíven próbáltunk, aztán jött az első koncert. Ki akartuk próbálni, hogyan működik ez a dolog közönség előtt, és nagyon jó volt a fogadtatás. Elkezdtünk vele még többet foglalkozni, és 2016-ban vettük fel a Thing c. lemezt. Azóta nem vettünk fel új anyagot, de sok koncertet játszottunk abban az időben, és remélem, hogy lesz ennek folytatása is.

 

Eric Marienthal, MuPA, Bp.700x.jpg

 Loop Doctors & Eric Marienthal - MÜPA - Fotó: Barta Imre

 

Visszatérve a Loop Doctors-ra: Varga Gergely tenorszaxofonos gyakran látható veletek? Ő állandó vendégszólista, vagy másokkal is felléptek?

A Loop Doctors alapvetően egy duó formáció, és változó, hogy kit hívunk meg. Általában fúvós szólisták szoktak lenni, trombitás vagy szaxofonos, mert ők passzolnak legjobban ehhez a hangszereléshez. A legutóbbi lemezbemutatónkon, ami tavaly novemberben volt a MÜPÁ-ban, Eric Marienthal szaxofonos volt a sztárvendégünk. Amikor Amerikában vagyunk, akkor két szaxofonos van, akikkel rendszeresen szoktunk játszani. Ha a keleti parton vagyunk, akkor Chris Hunter, akivel több amerikai turnét is csináltunk már, sőt idehaza is volt egy koncertsorozat, és a harmadik Loop Doctors lemezt – Entering a Room – is vele vettük fel. Ha pedig a nyugati parton vagyunk, akkor Brandon Fields-szel szoktunk játszani, akivel idén ősszel lesz egy amerikai koncertsorozatunk.

 

 

A Loop Doctors zenéjére az mondják, hogy elektronikus zenei elemekkel tűzdelt fúziós jazz vagy crossover, te tudsz valami frappánsabb jelzőt mondani rá?

Ez valóban crossover, mert más zenei irányzatból jött hangzásokat használunk fel arra, hogy a jazz nyelvezetén belül improvizáljunk, bár nem is mindig jazz improvizációk ezek, hanem csak improvizációk, melyek szintén más-más műfajokból tartalmaznak elemeket. Ez egy kísérletező műfaj, minden album egy kicsit más. Egy folyamatosan megújuló zene, s mint ilyen, számunkra nagyon izgalmas és inspiráló.

Tavaly jelent meg a Loop Doctors negyedik lemeze, a Frontier Science. Ma egyre inkább az a trend, hogy a zenekarok, előadók már nem albumokat készítenek, hanem egy-egy dalt, amihez elkészül egy klip. A megváltozott és felgyorsult zenefogyasztás diktálja ezt a tempót. Ti a továbbiakban is albumokban gondolkoztok, vagy követitek ezt az új trendet?

Azt mondhatom, hogy mindkettőben, de követve a felgyorsult világ igényét a friss tartalomra, kicsit másképp csináljuk. Továbbra is elsősorban albumokat készítünk, mert egy album általában egy időszak lenyomata. Az eddigi négy albumunk mindegyike egy kicsit más világ, más-más szólisták is szerepelnek rajta. Ugyanakkor fordítva csináljuk: felveszünk egy albumot, és amikor készen van, bizonyos számokból csinálunk klipeket, de úgy, hogy ezek „élő” klipek. Vagyis nem a felvett lemez hangjára játszunk rá, hanem a videó felvétel közben újra rögzítjük a zenét is. A közelmúltban több számot is felvettünk így a legutóbbi albumunk anyagából, közülük egyhez még novemberben készült klip, amikor kint voltunk New Yorkban.

 

 

És mi a helyzet rájátszásokkal?

Ugyanúgy játszunk, mint amikor lemezre vesszük a számokat, gyakorlatilag ott sincsenek rájátszások, de használunk többféle elektronikát. Áron szintetizátor által megszólaltatott saját, előre felvett effekteket is, de nagyon kevés dolog kerül rá utólag a felvételre. Csak olyan effekteket teszünk rá – és csak ritkán – amik színeznek, de nem zenei jellegében befolyásoló dolgok, szólamok.

Ez átvezet a következő kérdésre: hogyan tudjátok ketten élőben eljátszani ezeket a kompozíciókat, ezek szerint gond nélkül?

Igen, élőben is csak egy Roland TM-2 Trigger Module-t használok, és Áron is csak a saját Korg Kronos 2 hangszerét. Olyan, mintha négyen játszanánk, mivel mindketten használunk egy-egy olyan eszközt, ami hozzáad a számainkhoz plusz dolgokat.

Érdekelne, hogy a különböző formációkhoz, amelyekben játszol – vagy ha például hagyományos jazzt dobolsz – áthangolod-e a dobokat?

Más hangolásokat és más hangszereket is használok, más pergődob van, más méretű lábdob, más bőröket is használok. Ha csak egyféleképpen tudok játszani és hangolni, akkor nagyon beszűkülnének a lehetőségek. Muszáj alkalmazkodnom a hangszerhangolással és a hangszerkezeléssel is ahhoz a zenei szövethez, amiben éppen játszom.

A Loop Doctorsnál teljesen más szettet használok, mint a Fusio Groupnál. A Loop Doctorsnál a mostani setupban egyetlen egy tam van csak, de van több pergődob, az a zene nem annyira a szólókról szól, mint inkább a különböző kísérletfajtákról és rengeteg fajta színről, amit a lábdobon, pergőkön és cineken kell nyújtani. Több Tama szettem is van, különböző méretű és különböző faanyagból készült lábdobok, tamok, pergődobok, ez mind lehetőséget ad arra, hogy különböző hangszíneket használjak a különböző formációkban.

 

 Szendőfi Péter – Drum 'n' Bass & Jungle Grooves – doblecke

 

Úgy tudom, tanítasz is…

Igen, Székesfehérváron a Kodolányi János Egyetem Művészeti Tanszékén oktatok dobot, ritmusszekció órát és zenekari gyakorlatot, illetve a Snétberger Tehetség Központban. 2014 szeptembere óta pedig New Yorkban vagyok vendégtanár a The Collective School of Musicban, ahol még 1995-ben ösztöndíjasként tanultam.

Vannak kedvenc dobosaid, akiket szívesen hallgatsz és hatással voltak rád?

Nagyon sokan vannak… és mindenféle zenei műfajból, a mostaniak között és a régiek között is egyaránt. A mindig örök kedvencek Billy Cobham, Tony Williams, Vinnie Colaiuta, Dennis Chambers, Dave Weckl, Steve Gadd, de Jojo Mayert és Gary Novakot is nagyon szeretem. A fiatalabb generációból is vannak pl. Chris Coleman, ő egy fekete dobos, aki a gospel zenei irányból jön, ismerem személyesen, jóban is vagyunk, mert ő is tanít a Collective-en. Persze nagyon sok más dobost is hallgatok, meg figyelek, hosszú lenne felsorolni.

Szabadidődben milyen zenéket hallgatsz? Nem dobosokra gondolok, hanem bármilyen zenére.

Voltaképpen kocsiban vagy futás, biciklizés közben van időm zenét hallgatni. Olyan nagyon ritkán van, hogy otthon leülök, és zenét hallgatok. Nem feltétlen dobcentrikus zenéket hallgatok, inkább olyan zenéket keresek bármilyen műfajban, aminek érdekes nekem a hangzása, a harmóniák vagy a hangulata miatt, ez egészen a komolyzenétől a jazzig, popzenéig bármi lehet. Nagyon sok komolyzenét hallgatok, rengeteg olyan visszacsatolást találok, amit aztán a jazz vett át később – nyilván nem dobról van szó – azt gondolom, hogyha ugyanolyan zenét hallgatnék, mint amit játszom, akkor kicsit szakbarbár lennék.

Beszéljünk az év hátralévő részének számodra legfontosabb eseményeiről!

A két zenekarral több turnénk is van, a Loop Doctors-szal lesz egy koncertsorozatunk augusztusban, Brandon Fields is eljön Magyarországra, vele lesz egy pár állomásos turnénk, de tőle függetlenül is fellépünk pl. a Sziget Fesztiválon, a Debreceni Bor és Jazznapokon. Ősszel indul egy amerikai turnénk november 5-től 18-ig Los Angelesben, itt is Brandon Fields-szel, valamint Eric Marienthallal együtt lépünk színpadra.

 

LoopDoctors_Brandon_Fields_700x.jpg

 Loop Doctors & Brandon Fields - Fotó: Barta Imre


De meg kell említenem a Hybrid Clinic kurzusainkat is Romhányi Áronnal: az őszi turné alkalmával a Drum Channel interaktív dobos oldalon és a Musicians Institute-on Los Angelesben tartjuk ezeket a kurzusokat. Külföldön már több ilyen kurzusunk volt, ilyenkor azt mutatjuk be, hogyan rakunk össze egy számot, ki mit használ, hogyan ötvözzük az elektronikai eszközöket és hangzást az akusztikus hangszeres játékkal, improvizációkkal. Ez érdekes lehet a fiataloknak és tulajdonképpen bárkinek, nem csak dobosoknak és billentyűsöknek. Kaptunk egy meghívást Kanadába is, így július 19-én fellépünk az UpTown Jazz Fesztiválon a kanadai Waterloo-ban.

A másik zenekarommal, a Fusio Grouppal is zajlik egy koncertsorozat, ami januártól egészen december elejéig tart. A tavaly novemberben megjelent jubileumi albumunk, a Step Away lemezbemutató koncertjei ezek, de lesznek koncertjeink Szlovákiában is.  A Kertész Erika vezette E.K. Avenue zenekar is aktív lesz ebben az évben. Az utóbbi években a zenekar kicsit hibernálva volt, de most Erika hazaköltözött a családjával Hollandiából, és ismét lesznek koncertek, videofelvételek.

 

m1370_700x.jpg

 Fotó: Sós Gábor

 

Akkor nem sok szabadidőd van…

Változó. Vannak hetek, amikor egy percem nincs, vannak hetek, amik egész üresek. Most egy nyugis időszak van egészen június végéig. Igaz, az egyetemen vizsgaidőszak van, meg államvizsgák vannak, de ezt az üresebb időszakot kihasználom arra, hogy gyakorlok, zenét írok, és felkészülök a további dolgokra, szóval nem unatkozom. Van még egy felkérésem, ami rendszeres már évek óta, külföldre járok dobkurzusokat tartani, minden évben egy nemzetközi kurzusturné keretében. Már ebben az évben is voltam 15-16 helyszínen, Magyarországon is, Európában és Távol-Keleten, jövőre is lesz, zenei tanszékeken, dobiskolákban, egyetemeken, fesztiválokon.

Muszáj megkérdeznem, hogyan sikerült ezeket a külföldi, pláne tengerentúli kapcsolatokat kiépíteni?

Az egyik hozza a másikat. Szerintem ez azzal indult el, hogy az USA-ban tanultam, aztán rendszeresen visszajártam New Yorkba, már, mint aktív zenész. Mindent összevetve nagyjából három évig éltem kint. Aztán meghívtak New Yorkba tanítani, és ennek kapcsán az ember sok mindenkivel meg tud ismerkedni. Ez az egyik része. A másik, hogy a nemzetközi hangszercégek delegálnak időnként, hogy menjek kurzusokat és bemutatókat tartani, ennek nyomán is létrejönnek kapcsolatok. A harmadik része pedig: az ember saját magát menedzseli – ami nem kis munka, és teljesen más képességeket követel meg, mint a zenélés. Ezen felül, ha valaki beszél angolul és tud kommunikálni, van tapasztalata, az rengeteget segít.

 

 

Több nagy hangszercégnek is nemzetközi művésze vagy…

Igen. A Tama doboknak és Remo dobbőröknek 2015, a Vic Firth dobverőknek és Meinl cintányéroknak 2018. január óta. Illetve idén januártól vagyok hivatalosan is Roland Artist. Ezen felül a Cympad, a ProLogix és a Humes & Berg termékeknek is nemzetközi művésze vagyok 2014 óta.

Milyen tanácsot adnál a kezdő, fiatal dobosoknak? 

Hm, jó kérdés… Legyenek nyitottak minden műfajra, fogadjanak be minden impulzust. Legyen gazdag a zenetörténeti ismeretük, főleg abban a műfajban, amit játszanak, ismerjék az előadókat és történetüket. És legyenek őszinték. Csak az őszinte, sallangmentes, egyéb más tényezőktől mentes zene igazán értékes és maradandó.

- Borító fotó: Sós Gábor -

 

Koncert időpontok

Fusio Group

Július 4. - Sándorfalva Zenei Napok

Augusztus 2. - Debreceni Bor es Jazznapok

November 27. - Győr, Rómer Ház

Loop Doctors

Június 29. - Levice – Szlovákia

Július 19.  - UpTown Jazz Fesztivál, Waterloo (Kanada)

Augusztus 2. - LD feat. Ávéd Janos, Debreceni Bor es Jazznapok

Augusztus 8.- Sziget Fesztivál

Augusztus 15. - LD feat. Brandon Fields, OPUS Jazz Club

Augusztus 16. - LD feat. Brandon Fields, Pannonhalmi Jazz Terasz

Augusztus 17. - LD feat. Brandon Fields, Debreceni Virágkarnevál

Augusztus 19. - LD feat. Varga Gergely, Héviz

Augusztus 31. - Békéscsaba, Jazz Evolúció Fesztivál

November 5. – 18. Loop Doctors USA turné, feat. Brandon Fields, Eric Marienthal.

A Tama dobok és Meinl cintányérok hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.