ZenészmagazinÚj Slaptop cajonok a Meinl cégtől

Zenészmagazin | 2019. Október 12., Szombat 13:00

– NÉMETH-SZABÓ TAMÁS –

Percussion kicsit másképp - a Meinl két nagyon hasonló, de funkcióiban mégis eltérő, innovatív és formabontó slaptop cajonját teszteltük.

Meinl Percussion Slap-top Cajon - Espresso Burst 700x.jpg

 

Kifejezetten dobosnak tartom magam, nem perkásnak, ahogy a szakzsargon nevezi az ütőhangszeres kollégákat, és körülbelül 2010-ben találkoztam először a cajonnal, (ejtsd: kahon), mint hangszerrel, amikor egy alapvetően rock zenei szituációt kellett megoldanom egy zenekarban olyan helyen, ahol nem volt hely a dobcucc számára és a hangerővel is csínján kellett bánni. Konkrétan, templomban. Volt valakinek egy cajonja elfekvőben (kapta, nem használta). Kipróbáltuk. Azóta szinte heti rendszerességgel használom kisebb, nagyobb színpadokon, akár hagyományos módon kézzel ütve, akár pedállal megszólaltatva, volt már tamokkal, pergővel, cinekkel kiegészítve dobfelszerelés alapja is. Mára ez az alapvetően perui hangszer hatalmas utat tett meg, és rengeteg változata, felhasználása ismert. Ebben a tesztben a MEINL cég két, úgynevezett Slaptop Cajonját veszem górcső alá, de kezdjük az elején. Mi is az a cajon egyáltalán?

 

A cajon szó jelentése a spanyol nyelvben: doboz, fiók, rekesz. Maga a hangszer afro-perui eredetű. Úgynevezett idiofon hangszer (ilyen az ütőhangszerek nagy része), ami azt jelenti, hogy a saját anyaguk rugalmasságától adnak hangot, kiegészítő hangforrás nélkül. 2001-ben Peruban Nemzeti Kulturális Örökséggé nyilvánították. (Nem összekeverendő a cajun-nal, ami egy Louisiana déli részén élő francia ajkú népcsoport neve.)

 

A hangszer kialakulásának két története kering az éterben. Az Afrikából elhurcolt rabszolgákat perui ültetvényeken dolgoztatták, ahol jobb híján halak szállítására használt ládákon doboltak, ezek lehettek a cajon ősei. A másik eredettörténet szerint az afrikai rabszolgák nem zenélhettek, és széknek, ládának használt faeszközökön muzsikáltak, hogy ne büntethessék őket a hangszerkészítés miatt is. A cajon létrejöttének szempontjából valószínűleg mindkét történetnek van igazságtartalma. Kezdetben Tondero (észak perui tánc és jellegzetes ritmus) és Zamacueca (afrikai és spanyol ritmusokból táplálkozó tánc és zenei műfaj, a gyarmatosítás idejéből) táncok zenéinél került a cajon a gitár mellett a kíséretbe. Ma már a kubai és perui zene szerves része, illetve a flamenco zenei kíséretében is fontos tagja a kísérő zenekarnak.

 

Manapság egyre több helyen találkozhatunk cajonnal. A kezdeti népi hangszer jellegét megtartva egyre több mai zenében is alkalmazzák, mivel funkcionálisan kiválóan helyettesítheti a dobfelszerelést. Ugyanis a mély hangjai az ütőfelület közepén a lábdob, a magas hangjai az ütőlap szélén a pergődob funkcióját képesek ellátni. Ráadásul könnyű szállítani, hangosítani (sokszor elég egy hangszermikrofon a reflexnyíláshoz). Belsejében kezdetben húrok, majd újabban a pergődobnál használatoshoz hasonló sodronyok is lehetnek, ami a cajon megütéskor zizegésével teszi egyedivé a hangszer hangját. Használják akusztikus formációkban, kis klubokban, tábortűznél, de akár nagy színpadokon is. Ezzel együtt a hangszer és a hozzá kapható kiegészítők is folyamatosan alakulnak, megújulnak, változnak.

 

 

TOPCAJ1EB_DETAIL-PRINT_600x.jpg

 

 

 

Na, de ennyit a hagyományos cajonokról. Most a MEINL cég szó szerint formabontó, új cajonjáról, az úgynevezett Slaptop Cajonról lesz szó, ami két különböző ütőlappal és kialakítással érkezett hozzám.

 

A slaptop cajon a MEINL innovatív terméke. Az ötlet alapja az, hogy az ütőfelület közelebb kerüljön a hangszeren játszó zenészhez, ami egy kényelmesebb játékmódot tesz lehetővé. Ez abból a változtatásból ered, hogy a zenész nem a hangszeren ülve játszik, hanem a combjai közt tartja a hangszert. A slaptop cajon egy „T” betűre hasonlít, aminek a teteje az ütőlap, a szára a rezgő test, ami a hangszer hangját adja. A hagyományos cajonon a mélyet (lábdob hang) és a magasat (pergőhang) szólaltatjuk meg legtöbbször az ütőlapon. Néha az oldalán is játszhatunk az érdekesebb hangzás kedvéért.

 

A slaptop cajonon négy ütőzónát különböztethetünk meg. A mély az ütőlap közepén szólal meg. A középpontjától a középen lévő szélek felé haladva, egy magasabb, zizegés (húr/sodrony nélküli) hang szólal meg. A harmadik és negyedik zóna az ütőfelület bal és jobb szélén elhelyezkedő „snare” hang, ahol a belső sodronyok vannak elhelyezve, így létrehozva a magas, zörgős (pergős) hangot. A reflexnyílás a hagyományostól eltérően a hangszer elejére került, ezáltal jobban hallhatók a finomabb, akár ujjakkal kijátszott pergetések.

 

 


 

meinl-topcaj1eb 600x.jpg

 

 

Meinl Slaptop Cajon TOPCAJ1EB

 

A test és az ütőlap is balti nyírfából készült, az utóbbi Espresso Burst finish-t kapott. Ahogy az ember az ölébe veszi a cajont, reflexnyílással előre, a közepénél két részre lehet osztani a hangszert hangzás szempontjából. A bal szélén az ütőlap alatt található rögzített sodrony jóvoltából megkapjuk a hagyományos sodronyos cajonra hajazó hangot, vagy úgy is fogalmazhatok, hogy a pergő hangot a bal szélen, a lábdob hangot középen. A középponttól jobbra nincs sodrony és a bal oldali már nem rezeg be megütéskor, így kapunk egy sodrony/húr nélküli cajon hangot, ami kongás játékmóddal (tompítás, slap, stb.) kisebb bulin akár a kongát is tudja helyettesíteni.

 

 

 

meinl-topcaj1eb-slaptop-cajon 600_down.jpg

 

Természetesen a test méretéből adódóan (kisebb, mint a hagyományos cajon) a mélyei nem annyira átütőek, vastagok. Az ütőlap alján, ha úgy szemléletesebb, a „T” forma tetejének alsó felén gumi csúszásgátló van, ha a combunkkal akarjuk tartani, illetve az alján gumilábakat találunk, ha esetleg egy asztalra vagy tartóra téve használnánk a hangszert. Őszintén szólva nekem kissé kényelmetlen volt a lábammal tartani a cajont. Folyamatosan elcsúszott. Játék szempontjából persze kényelmes, a felület kézre áll, csak nem tudtam számomra jó pozícióban tartani a hangszert. Ez persze lehet megszokás kérdése is. Ez a hangszer alapvetően a bongó cajon funkcióját látja el, halkabb, magasabb tónusú a hangja, ami kisebb méretéből fakad.  Nem annyira a dobszerelés helyettesítő funkciója miatt érdemes használni, inkább ütőhangszeresként egy kicsit eltérő, finomabb, talán autentikusabb hangzása miatt, akár hagyományos cajon mellett.

 

 

 

 

 

 

TOPCAJ2MH-large 600x.jpg

Meinl Turbo Slaptop Cajon TOPCAJ2MH


A test anyagát itt is balti nyírfa adja. Az ütőlap mahagóni fából készül és matt lakkozású. Ez a hangszer az úgynevezett Turbo Slaptop kategóriába tartozik, ami azt jelenti, hogy nagyobb mérettel rendelkezik a nagyobb hangerő és a mélyebb tartományok intenzívebb megszólalása érdekében, valamint az ütőlap mindkét szélén sodronyt helyeztek belülre, amelyek rögzítve vannak. A hangszer ütőlapjának közepét megütve szép zengő mély hangot kapunk.

 

Kissé meglepődtem, hogy egy ekkora felületből kijön ez a mély hang, ugyanis a test nem túl nagy. A reflexnyílás ezen a hangszeren is előre néz. Így, ahogy az ölünkben tartjuk, maradva az ütőlap közepénél, de felfelé és lefelé elmozdulva a szélek irányába, a normál slaptop cajonnál is említett, magasabb, de zizegés nélküli hangot tudjuk kihozni a hangszerből. Gyakorlatilag a középső „regiszterén” a felületnek megkapjuk a sodrony/húr nélküli cajonok hangját. Balra és jobbra haladva ebből a pozícióból elkezd érvényesülni a szélekre telepített sodrony hangja. Így érhető el a „pergő” sound.

 

 

TOPCAJ2MH_DETAIL-PRINT 600x.jpg

 

 

Azáltal, hogy mindkét oldalra került sodrony, nagyon kényelmes játszani a hangszeren. Azzal együtt, hogy a hagyományos cajon után a slaptop típusúak némi megszokást igényelnek, ezzel a turbo változattal én hamarabb megbarátkoztam, mint az előző normál slaptoppal, ahol ugye egyik oldalon volt a sodronyos, másik oldalon a sodrony nélküli hangzás. Nyilván a mahagóni ütőlapnak is köszönhető a szép mély hangzás, amit fentebb írtam. Nincs azért ennek sem az a puffanós lábdob hangja, inkább az autentikusabb, perka hangszerként való használata az üdvözítő, de azért ezt már egy halkabb, kisebb formációban el tudnám képzelni groove-ok játszására is. Azt, hogy horizontálisan és vertikálisan játszva is más hangot hoz a hangszer, kifejezetten sokoldalúnak és inspirálónak érzem.

 

 

meinl-topcaj2mh-turbo-slaptop-cajon 600x from below.jpg

 

 

A MEINL cégről az semmiképpen nem mondható, hogy szűkölködnének innovációban. Lehet, hogy nem minden ötlet működik mindenkinek, de a lehetőség adott, ha csak egy projektnél, akár csak egy koncerten is, de ott van, használhatjuk. Gondolok itt például a cajon duplázó pedálra (TMDCP). Valószínű a világ anyagilag jobban elengedett felén akár működik az is, hogy egy hakniért megvesz a zenész egy cuccot, amit aztán évekig nem használ újra. Azt majd az idő eldönti, hogy ezeket a slaptop cajonokat többen fogják-e vásárolni, mint a hagyományos, „ráülős” cajonokat, de biztos lesz, akinek valami miatt ez lesz a megfelelő.

 

Akár a kissé eltérő hangja miatt, akár azért, mert egyszerre sodronyos és sodronytalan, akár mert bongo cajon. Ismerek énekesnőt, aki szeretett volna cajonozni éneklés közben, de akkor nem működött úgy a rekeszizma, mert görnyednie kellett a hangszerre, hogy tudjon játszani. Neki például pont jó megoldás egy slaptop cajon. Mindamellett akár egy másik cajonos mellett is tudja használni, mint amikor egy dobos mellett egy kongás egészíti ki a ritmusszekciót.

Összegezve két innovatív, különleges és jól használható ütőhangszert ismertem meg a két Meinl Slaptop Cajon „személyében”, azt azonban hozzá kell tenni, hogy a hagyományos cajonokhoz képest eltérő kialakításuk miatt a használatukat szokni kell, és mind hangzásban, mind felhasználás területén nem azonosak a tradicionális „ráülős” cajonokkal. Az áruk – figyelembe véve a felhasznált anyagok és a gyártás minőségét a Meinl cajonok között nem tűnik magasnak.

 

Meinl Slaptop Cajon TOPCAJ1EB – 51 000 Ft 

Meinl Turbo Slaptop Cajon TOPCAJ2MH – 55 000 Ft

 

A Meinl ütőhangszerek hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.165327 másodperc.