ZenészmagazinMeinl Pure Alloy Custom cintányér sorozat teszt

Zenészmagazin | 2020. Július 04., Szombat 11:00

- NÉMETH-SZABÓ TAMÁS -

Még május első napjaiban, a sorozat bejelentésekor adtunk hírt a Meinl Pure Alloy Custom cintányér sorozatról. Azóta módunkban volt közelebbről is megismerkedni vele…

15 hihat 700x.jpg

 

 

Mostani tesztemben a Meinl Pure Alloy Custom cintányérokat fogtam vallatóra. Németországból érkezett egy szép nagy pakk, amiben elküldték a teljes palettát – ezúton is köszönet érte a Meinl-nek – így igazán átfogó képet alkothattam a szériáról egyben, illetve az egyes darabokról külön-külön is. Egészen friss, idén tavasszal megjelent cintányér szett ez, ami a nagy sikert aratott Pure Alloy széria finomított, vékonyabb változata. 

 

A Meinl cintányérkészítés története 1952-re nyúlik vissza. Kezdetben Roland Meinl egyszemélyes vállalkozásaként induló cég a ’60-as évekre már nemcsak Németországban, de Európa más országaiban, sőt az Egyesült Államokban is vevőkre talált. Hosszú évek fejlesztései – mind a termékek, mind a gyártási folyamat terén – mára a világ egyik vezető cintányérgyártójává emelte a Meinl céget.

 

A manapság már cintányérokból (is) igen bő kínálatot nyújtó cég palettáján a Pure Alloy, illetve Pure Alloy Custom szériát a felső-középkategóriába lehetne talán elhelyezni, valahová a Classics Custom széria fölé és a Byzance Brilliant széria alá. Irányadónak talán jó a kategorizálás, de akinek extrém esetben például egy Meinl Headliner ride jelenti az etalont, annak az lesz a „felsőkategória”, még ha az ára köszönőviszonyban sincs egy abszolút exkluzívnak számító Byzance Foundry Reserve tányér árával.

 

 

pure alloy 500x.jpg

 

 

A Pure Alloy Custom tányérok B12 ötvözetből készülnek. A felső rész antikolt bronz, az alsó rész brilliant (fényes) felületű. Esztergált megmunkálású, számítógép-vezérelt kalapálású, medium-thin cintányérokról van szó. Az ismertető szerint, az esztergálással érik el, hogy a tányérok hangzásában a mosott és a konkrét hangok egyensúlya a legjobb legyen, a számítógéppel vezérelt kalapálással pedig azt, hogy minden példány ugyanolyan minőségben szólaljon meg, míg a vastagsággal egy finom (sweet) lecsengésű cintányér létrehozása volt a cél. Készítői olyan hangzáson fáradoztak, amiben a konkrét, átütő, de érzékeny hang mellett a modern tányérok melegsége is megtalálható. Így kapunk egy sokszínű, multifunkciós (all around) cintányér szettet.

 

A kapott doboz kicsomagolása után az első szembetűnő dolog az volt, hogy ezek a tányérok szépek. Persze a szépség szubjektív minősítés. Mindenesetre nekem tetszenek. Az antikolt, füstös bronz, kalapált felső rész, szemben a fényes (brilliant), simára esztergált alsó résszel, szerintem mutatós kivitel. Persze nyilván a kívánt hangtulajdonságok elérése érdekében ilyen ez a kinézet, de dizájnnak sem utolsó. A szett darabjainak méretei: 15” lábcin, 16”,18”, 20” crash-ek, 18” trash crash, 22” ride. Látható, hogy a mai trendeknek megfelelően nagyobb méretű cintányérok alkotják a felhozatalt. Lássuk, hangban mit tud a Pure Alloy Custom széria!

 

 

PA 15 hi hat 500x.jpg

 

Pure Alloy Custom 15” hi-hat

 

A szett lábcinje a mai trendeknek megfelelően nagyméretű. Kicsit tartottam tőle, hogy az antikolt felsőrész és a 15”-os méret majd egy elég speciális hangzású, mély tónusú, inkább susogós, mintsem pregnáns „chick” hangú lábcint fog eredményezni, de ez nem így lett. Habár a felső tányér vékony (thin), az alsó tányér középvékony (medium thin), mégis egy határozott hangú, nem túl hangos, ámde konkrétan megszólaló, igazán kellemesen használható lábcint kapunk. A nagyobb méret ellenére sem lesz „kásás” a hangja. Nyilván azt a fényt nem várhatjuk tőle, mint egy 13”-os brilliant lábcintől, de tényleg ötvözi a Meinl által leírt pregnáns, konkrét hangot a közép-mély, melegebb hangzással. Az én ízlésemnek a fénye is pont elég. A nagy méret ellenére a nyitások is könnyen megszólalnak, lévén könnyű a felső tányér. Félig nyitott állapotban játszva rajta nagyon jól használható, nem túl hangos, kiváló hangot kaptam. Bevallom a szett számomra legkellemesebb meglepetése a lábcin. A méret, a tányérok vastagsága és a „füstös” bronz felső rész miatt egészen más hangot vártam. Nagyon szívesen használtam…

 

 

meinl-pure-alloy-custom-20-medium-thin-crash 650x.jpg


Pure Alloy Custom 16”, 18”, 20” Crash cintányérok


A három crash a három méretben pont jól kiegészíti egymást. Konkrét hangindítással megszólaló, mégis érzékeny, dinamikus tányérok. Lecsengésüket leginkább a „sweet” jelző jellemzi. Finom, édeskés hang. Inkább fényes, de nem harsány, kontrollált hang. A 20”-os crash-t pont az említett kontrolláltság miatt finomabb, „mosottabb” hangú ride-ként is tudtam használni, ráadásul annyira nem is várta el a nagyon finom játékmódot, hogy ride-ként szóljon, és ne gerjedjen be crash „üzemmódba”, ahogy a crash-ek szoktak.

 

 

PA 22 ride 700x.jpg

Pure Alloy Custom 22” Ride


A kísérő tányér palástja konkrét megütés hanggal, kontrollált, finom lecsengéssel, szintén „sweet” hangszínnel rendelkezik. A cintányér kúpja határozott, konkrét bell hang. Ahogy a 20”-os crash alkalmazható volt ride-ként, bizony a 22”-os ride is megszólal crash-ként, ugyanakkor ride-nak használva a beütő cines gerjedés egyáltalán nem veszi át a hangzásban a szerepet. Remekül használható a ride mindkét funkcióra, gyakorlatilag annak függvényében, hogyan ütjük meg. Tulajdonképpen mondhatjuk, ahogy szólunk hozzá, úgy reagál.

 

 

 

PAC18TRC 600x.jpg


Pure Alloy Custom 18” Trash Crash


A szett effekt-hang felelőse a manapság trendi, lyukacsos trash crash. Vékony, gyorsan reagáló cintányér, az ilyen tányértól várt „trashy” hanggal. Nem túl hangos, rövid lecsengésű hangszer, kiválóan alkalmas a játékunk színezésére.


Vélemény


A szett egyben is kielégítette az igényeimet. Összeérett hangzás, egyik tányér sem lóg ki. A crash-ek szépen kiegészítik egymást, a ride fényes, ha kell, crash-ként is használható, de a 15”-os lábcin volt a kedvencem. Habár a „többiekkel” együtt volt az igazi. Egy smooth jazzbe hajló felvételnél ki is próbáltam, hogy teljesítenek. Szerencsére remekül helytálltak, így nem kellett elölről kezdeni a felvételt. Volt annyi fény és finomság a hangjukban, ami kellett, de igazából nekem a legfontosabb az volt, hogy nagyon kényelmes volt játszani a zenéhez passzoló stílusban ezeken a tányérokon. Kipróbáltam rockzenében is, amihez szintén passzolt. Nyilván metalhoz már túl halk lenne. Olyan zenékhez, ahol füstösebb, régiesebb hangzás kellene, oda talán túl fényes, de a műfajok legtöbbjénél gond nélkül használható, véleményem szerint.

 

Remek szettet próbálhattam ki a Meinl Pure Alloy Custom cintányér készlet „személyében”. Inspiráló hanggal, tetszetős megjelenéssel bíró hangszerek. Ajánlható pop, rock, fusion, blues, r&b és hasonló stílusú zenék művelőinek, illetve mindenkinek, akit inspirál a hangja.

 

Árak


Pure Alloy Custom 16" Medium Thin beütő cintányér –   73 000 Ft
Pure Alloy Custom 18" Medium Thin beütő cintányér –   87 000 Ft
Pure Alloy Custom 20" Medium Thin beütő cintányér – 104 000 Ft
Pure Alloy Custom 15" Medium Thin lábcin – 124 000 Ft
Pure Alloy Custom 22" Medium Thin kísérő cintányér – 124 000 Ft
Pure Alloy Custom 18" Medium Thin Trash beütő cintányér – 87 000 Ft

 

A MEINL ütőhangszerek hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.260899 másodperc.