zenesz_logo.png



Új sztenderd született a stúdió fejhallgatók világában? – Megjelent a Focal Clear Mg Professional új referencia fejhallgatója.

A felsőkategóriás stúdió eszközeiről ismert Focal folyamatos fejlesztéseinek köszönhetően újabb stúdióeszköz került bemutatásra, ami elsősorban hangmérnökök és producerek számára lehet fontos hír, megjelent a Clear Mg Professional referencia fejhallgató. A francia cég most még tovább ment, mint korábban, az első Clear Professional modellje bemutatásakor, és nem kevesebbet tűzött ki célul, mint megalkotni a piacvezető professzionális stúdió fejhallgatót

 

ClearPro_MG_34_Face_press 550x.jpg

 

Ahogyan az elődje, úgy az új Clear Mg Professional modell is a Focal inverz dómos 40 mm-es szélessávú hangszóróira épül. Ezúttal azonban a Focal – ahogyan arra a típusjelzésben az Mg utal – a membránt magnéziumból készítette, amihez 1 inches vörösréz lengőtekercs csatlakozik. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a tiszta magnézium valamilyen speciális kezelésen esett át, és valamilyen, a gyártó által nem közölt bevonatot is kapott.) Az magnézium szilárdsága nagyjából megegyezik, az alumíniuméval, de lényegesen könnyebb anyag – még a Focal Trio11 Be stúdió monitorokban használt berilliumnál is könnyebb. A gyártó célja ezzel az új megoldással a kivételesen precíz, részletező és a jól kiegyenlített hangvisszaadás elérése volt, ugyanakkor a magnézium membrán a dinamikára is jótékony hatással van, és  mélyebb frekvenciák is a lehető legtökéletesebb artikulációval szólalnak meg.

 

ClearPro_MG_Profile_S_Cable_press 380x.jpg

 

A Focal Clear Mg Professional nyitott szerkezetű, teljes fület körbefogó fejhallgató. A fejhallgató kagylón belül található M profilú rács precízen követi a hangszóró membrán profilját, ami kivételesen lineáris és transzparens hangátvitelt eredményez, valamint tovább csökkenti a nemkívánatos hatásokat. A fülkagyló külső felülete is méhsejt mintázatú rácsot kapott, ami növeli a nyitottság érzetét.

A Clear Mg Professional fejpántjának és a kengyelének kialakítása, tökéletes súlyelosztása kivételesen kényelmes használatot garantál. A forgómechanikát a fejpánt masszív alumínium kengyelébe költöztették, amit karcolásálló fekete bevonattal láttak el. Ez dizájn szempontjából is elegánsabb, és kényelmesebb használatot eredményez. Az un. memória habbal (memory foam) ellátott fejhallgatópárnák felveszik a fül alakját és akusztikus szigetelésként működnek, így amellett, hogy akár órákon át is biztosítják a kényelmet, a mélyhang vesztességet is megakadályozzák.

 

ClearPro_MG_Case_Ouv_press 400x.jpg


Az itt felsorolt jellemzők eléggé meggyőzően hangzanak, de egy ilyen árfekvésű fejhallgatónál már meglehetősen magasak az elvárások. Amennyiben sikerül tesztelésre kapnunk egy ilyen modellt, akkor gyakorlatban is megtapasztalhatjuk, hogy a Clear Mg Professional mennyire váltja be a hozzáfűzött reményeket, bár Focal termékekben még nem csalódtunk. A Clear Mg Professional fejhallgatót egy ütésálló táskában két (egyenes és spirál) OFC 24 AWG kábellel és tartalék fülpárnákkal szállítják.

 

 
Fontosabb technikai adatok

Típus: fület körbefogó nyitott fejhallgató
Impedancia: 55 Ohm
Érzékenység: 104 dB SPL / 1mW @ 1 kHz
THD (harmonikus torzítás): 0,25 % @ 1 kHz / 100 dB SPL
Frekvenciaátvitel: 5 Hz – 28 kHz
Hangszóró: 40 mm-es „M” profilú magnézium dóm sugárzó
Súly: 450 g
Hordozótok: 250 x 240 x 120 mm

Várható hazai ár: 490 900 Ft

A Focal termékek európai és hazai forgalmazója a Sound Service.