zenesz_logo.png



- BORBÉLY TAMÁS - Basszusgitár erősítők terén az Ampeg név egyszerűen megkerülhetetlen. A történet egészen 1969-ig vezet vissza, amikor is megszületett a Bill Hughes és Roger Cox által tervezett SVT erősítő fej.

preview.jpg

 

Az SVT rövidítés a Super Valve Technology elnevezést takarja. Akkoriban a basszuserősítők általában 100 W teljesítmény körül mozogtak, a csöves SVT pedig 300 W teljesítmény leadására volt képes, meghaladva kortársait. Egy vagy két darab 8 x 10-es ládával használták őket, és így képes volt a nagyobb szabadtéri színpadokon, fesztiválokon is bőségesen helytállni a Marshall hegyek mellett. Akkoriban a PA rendszerek nem ott tartottak, mint manapság, így a gitárosok, és basszusgitárosok irgalmatlan erősítő, és láda hegyekkel támadtak a nagyobb koncerteken. Az Ampeg SVT ekkor aratta első sikereit.

Az idők folyamán a cég nyilván több eszközt (erősítőt, ládát, kombót, pedált) fejlesztett, magának az SVT-nek is jó néhány generációja létezik, de az alap sound, ami 1969-ben született, ott rejlik az összes ilyen erősítőben. Jelen tesztünkben a múlt nagy stack-falainak egy pindurka leszármazottját vesszük közelebbről szemügyre. Kérdés, hogy az Ampeg Micro CL Stack esetében mennyire igaz a közmondás…

 

Ampeg-MICRO-CL-basszusgitar-stack-9062C.jpg
Fizikai méretek, kinézet, szolgáltatások


Az Ampeg Micro CL Stack kinézetre élethűen hozza a vintage basszus fej-láda kinézetet. A fej előlapján a szövetborítás abszolút összhangban van a láda szövethálójával, a bőrözés, sarokvédők, egyszóval minden design elem az idősebb rokonokra utal. A megjelenése ezzel együtt nagyon aranyos. Egy keskeny, de viszonylag magas éjjeliszekrény méreteivel bír, viszont annál azért nehezebb. Egy normálméretű és súlyú basszusmotyóhoz képest természetesen könnyebb, de azért a ládával hóna alatt nem futna messzire az ember. A fej viszont a csöves elődökhöz képest elhanyagolható súlyú, és méretű.

Szolgáltatásaiban a Micro Stack CL fej egy nagyon alap konstrukcióval rendelkezik. Az előlapon található az aktív, passzív bement, a háromsávos EQ, és egy AUX bemenet. Ez utóbbihoz külön hangerő potméter is tartozik, mellyel a külső hangforrás hangerejét szabályozhatjuk. Ez nagyon praktikus, ugyanis rengeteg AUX bemenettel rendelkező erősítőn nincsen dedikált hangerő állítási lehetőség, csupán a külső eszközünkön tudjuk szabályozni azt. Itt szerencsére egy kulturált megoldást kaptunk erre, amely teljesen független a hangszerbemenet hangerejétől, így nagyon könnyen össze tudjuk húzni a kettőt a kívánt szintre.

 



Az előlapon található még a fejhallgató kimenet, melynek aljzatába, ha jack dugót helyezünk, akkor automatikusan némítja a hangszórót, és mind az AUX jelet, mint a basszusgitárunk jelét a fülhallgató felé továbbítja. Ezzel kizárja azt a lehetőséget, hogy egyszerre szóljon a fejhallgató és a hangszóró is, nagyon egyszerűn automatizálva van néma gyakorláshoz.

Az erősítő hátoldalán található a jack-es hangszóró kimenet, illetve a szintén jack-es vonalszintű kimenet. Nem olyan elegáns, mint egy szimmetrikus XLR DI, de nagyon fontos, hogy rendelkezik egyáltalán ilyennel, hiszen ez nagyobb helyekre is alkalmassá teszi a kis cuccot. A fej önmagában is használható fejhallgatóval való gyakorlásra, vagy akár előfokként vonalban való zenélésre, nem kell feltétlenül láda hozzá, sem műterhelés, mint a csöves verzióknál, ugyanis a Micro CL tranzisztoros. A hátlapon található még az effekthurokhoz tartozó Send, és Return aljzat, mely talán túl is lépi az alapvető szükségleteket.

 

Ampeg_Micro-CL_Stack_600x.jpg

 

Hang

Ha valakit esetleg ránézésre megtéveszt kedves apróság, akkor az első megszólaltatáskor biztosan szertefoszlik ez a kép, ugyanis a Micro CL a méreteihez képest irgalmatlan hangerővel, és testes hanggal rendelkezik. A 100 Watt önmagában kevésnek tűnhet, de ne feledjük el, hogy egy 2 x 10-es 100 dB hangnyomással rendelkező láda van alatta, ami azért rendesen meg tudja mozdítani a levegőt. Sound tekintetében abszolút hozza azt az SVT-re jellemző röfögő, enyhén agresszív, de mégis meleg, vastag hangzást, amit az Ampeg-ekben szeretünk. Az erősítő nem rendelkezik külön Gain, és Master potival, de a hangerő növelésével, ahogy jobban dolgoztatja a hangszórókat, a drive is növekszik. Ez a növekedés nem egy szignifikáns dolog, kis- és nagy hangerőn a torzítás mértéke nagyon kis mértékben tér el, de azért növekvő tendenciát mutat. Eleve nem is nagyon beszélhetünk a klasszikus értelemben vett torzításról, inkább csak „szőrös hangról”. Olyan zenékre is teljesen alkalmas, mely tiszta basszushangot kíván, de jobban belemarva a húrokba a rock, vagy akár a vadabb stílusok biztosan autentikusabban szólnak ezen, mint egy abszolút steril Hi-Fi-jellegű eszközön.

Az Ampeg által gyártott 10”-os hangszórón kívül a láda nem rendelkezik külön magas sugárzóval, mégis meglepően széles spektrumot lefed. Fényesebben szól, mint egy klasszikus vintage láda, de az EQ-val természetesen ez alakítható. Könnyedén mattá, fénytelenné, puhábbá tehető, de egy tolakodóbb, orrosabb, vagy akár csörgősebb sound is előhozható belőle, ízlés szerint. Basszusládáknál én személy szerint szeretem a tweeter enyhe jelenlétét, de itt egyáltalán nem hiányoltam, mert a nagy, kerek, telt hang így is részletgazdag, fókuszált, és érthető.

 

 

ampeg-micro-rear 650x.jpg

 

Összegzés, ajánlás

Az Ampeg Micro CL Stack egy nagyon egyszerű, de mégis sok zenei területen jól használható erősítő, mely rendelkezik a márkára jellemző adottságokkal. Enyhén röccenős, telt hangjával abszolút hozza az SVT-re jellemző világot. Ha valaki erre a soundra vágyik, de nem falbontásra használná az erősítőjét, kis helyen tárolná, könnyen szeretné szállítani, akkor annak ez a cucc tökéletes megoldás lehet. A szobai gyakorlástól, a próbatermi körülményeken át, a klub koncertekig mindenhová önmagában elég lehet ez a setup. Bár az utóbbi kettőnél azért dobos- és zenei stílus függő a kérdés. Nagyobb színpadokra is alkalmas lehet a basszus-monitor funkciót betöltésére. A vonalkimenetet használva, és a ládát megfelelő módon bemikrofonozva pedig egészen elképesztő soundokat kaphatunk, mely nagyobb koncerteken a PA-n keresztül, vagy stúdióban felvételeknél élethűen visszaadhatja a régi idők basszusarzenáljának erejét.


Ezzel a kis áttekintéssel talán válaszoltunk is a bevezetőben még kérdőjelesen felvetett közmondásra: igen, bizony kicsi a bors, de erős!

 

Fontosabb adatok

Erősítő fej

Teljesítmény: 100 W

Impedancia: 8 Ohm

Fejhallgató kimenet: 3,6-os sztereó jack

Effekt hurok: 6,3 jack Send / Return

Előfok: Solid-state (tranzisztor)

Végfok: Solid-state (tranzisztor)

EQ: magas, mély, közép

Vonalkimenet: aszimmetrikus 6,3-as jack

Hangszer bemenetek: Aktív (-15dB), passzív (0dB)

Line in bemenet: 3,6-os stereo jack

Méretek: 177 x 309 x 254 mm

Súly: 6,26 kg

 

Hangfal

Teljesítmény: 100 watt

Impedancia: 8 Ohm

Hangszórók: 2 x 10" Ampeg Custom hangszóró

Frekvencia átvitel: 57 Hz – 5 kHz

Hangnyomás: 100 dB SPL @ 1w/1m

Mértek: 609 x 330 x 279 mm

Súly: 15 kg

 

Minthogy 2018-ban a Yamaha Guitar Group megvásárolta az Ampeget, a további részletekről és árról elsősorban a hivatalos Yamaha viszonteladóknál érdemes érdeklődni.