ZenészmagazinSympHONEY II. az Arénában!

Zenészmagazin | 2018. November 06., Kedd 12:00

Egy újabb kollektív audiovizuális orgazmus: november 21-én a Papp László Budapest Sportarénában a Honeybeast komplett szimfonikus zenekarral, kórussal és bámulatos látvánnyal áll színpadra. SympHONEY II. – ezúttal még nagyobb, hangosabb és látványosabb lesz!

arena_led_1_700x.jpg

 

 

Pontosan két évvel a 2016-os év koncertje, az Erkel Színházban hatalmas szakmai- és közönségsikert aratott SympHONEY után hamarosan itt a folytatás. „Az Aréna SympHONEY koncert mérföldkő az életünkben, az eddigi legnagyobb vállalkozásunk. Mindenkit szertettel várunk ide!” – jegyzi meg Tarján Zsófi énekes.

 

30 dalt illetve dalrészletet ad majd elő az együttes ezúttal egy komplett, 50 fős szimfonikus zenekar és egy 15 fős (Peitsik Panna vezette Voice Station) kórus kíséretével. Ezen felül egy világhírű ütőhangszeres is velük lesz, de az ő neve még meglepetés. A közel kétórás koncerten a már klasszikussá vált Honey slágerek mellett felcsendülnek az „Élet a Marson” új album dalai is, illetve a legkorábbi korszakból is előkerülnek zenék.

 

A szimfonikus zenekar, a kórus és az elektromos hangszerek fúziója, az aktuális slágerek és a klasszikussá lett dalok mellett a Honeybeast és frontembere, Tarján Zsófia egyedi színpadi jelenléte a garancia arra, hogy ismét egy életre szóló koncertélménnyel térhet haza a közönség. A fény és a vizuál az Arénához méltó hangsúlyt kap. A látvány részét fogja képezni egy óriási Mars bolygót megelevenítő LED-gömb is. Ezt a technikát eddig csak egy hazai koncerten láthattuk. Mindemellett Zsófi is tartogat meglepetéseket: Hornyák István csodálatos ruhakölteményekben lép színpadra, és az egyik számban egyenesen a levegőből fog megérkezni…

 

 

Honeybeast Symphoney II.

2018. november 21.

Papp László Budapest Sportaréna

Jegyvásárlás: https://www.goldrecord.hu/landingpage/honeybeast-symphoney-ii-478

Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.117289 másodperc.