zenesz_logo.png



A Yamaha új nejlonhúros NX sorozatát két változatban – NTX és NCX – kínálja, mindkettőben három különböző árfekvésű és eltérő specifikációjú modellekkel.

A Yamaha január 9-én jelentette be új nejlonhúros elektroakusztikus gitársorozatát, amellyel mind a klasszikus gitárhoz szokott, mind az elektromos gitáron „elkényelmesedett” gitárosok kedvében szeretne járni. Az NX sorozatban feltehetően mindenki megtalálja az ízlésének és pénztárcájának megfelelő modellt, hogy miért, kiderül alábbi ismertetésünkből.

Ahogy a bevezetőben említettük, az NX sorozatot két családra osztották, az NTX modellek vékonyabb nyakprofillal, vékonyabb testtel, a klasszikus gitároknál keskenyebb fogólappal készülnek, míg az NCX gitárok a klasszikus gitárokéhoz közelálló nyakprofillal, szélesebb testtel és fogólappal rendelkeznek. Ami még eltérő a két család modelljeinek megjelenésében az a hanglyuk és a rozetta alakja: az NTX-nél ovális alakú, míg az NCX gitároknál kör alakú, így első ránézésre is látható, hogy melyik modellcsalád hangszeréről van szó.

 

NTX5_NT_700x.jpg

Yamaha NTX5

A sorozat legdrágább és talán legjobb hangszerfákból, összetevőkből készült modellje az NTX5. Ez a nejlonhúros gitár biztos, hogy kiváló játékkényelmet nyújt minden gitárosnak. A hangszer az összes NX modellhez hasonlóan single-cutaway testformával rendelkezik, a tető tömör európai lucfenyőből készült, míg a káva és a hátlap anyagát tömör diófa adja. A nyak anyaga afrikai mahagóni, erre ébenfa fogólapot ragasztottak, melyre 24 érintő került, ami megnövekedett hangterjedelmet jelent, és akusztikus gitároknál nem éppen megszokott. A felső nyereg csontból készült, szélessége 48 mm, a húrláb ébenfa-diófa kombináció, a gitár skálahossza 650 mm.

 

 

A gitár egyik különlegessége az Atmosfeel pickup rendszer. Ennek lényege, hogy összesen két hangszedő és egy mikrofon továbbítja a hangszer hangját, a húrok és a test rezgéseit. A húrláb alatti, húronkénti piezo pickup csak a közép- és mélyfrekvenciákat „gyűjti össze”, a fedlappal érintkező egyedi transducer a magasakért felel, a test belsejében elhelyezett mikrofon pedig a testrezgéseket és a hang „levegősségét” adja vissza.  

Az egyszerűen kezelhető Atmosfeel előerősítő Mic Blend kezelőgombjával a mikrofon hangját keverhetjük a pickupok jeléhez. A Bass gomb vágja mélyeket és azokat a közepeket, melyek gerjedésre hajlamosak. Ha feljebb tekerjük a Bass potit a közép frekvenciák is növekednek. Ezzel a két szabályzóval és a Volume gombbal  könnyedén kikeverhetjük a helyszínhez és stílushoz ideális hangzást.

 

NTX-3 350x.jpg

Yamaha NTX3

Az NTX sorozat középső árfekvésű modellje az NTX3, ami  kétféle színben is készül, natúr és Brown Sunburst.  A hangszerfák terén annyi az eltérés az előző modellhez képest, hogy a tetőlap anyaga tömör sitka fenyő. Az érintők száma itt 22 és a felső nyereg műanyagból készült. Az elektronika, a kezelőszervek, skálahossz és nyakszélesség megegyezik az NTX5-tel. Mindkét gitárhoz jár egy megerősített puhatok.

 

NTX-1 420x.jpg

Yamaha NTX1

Az NTX sorozat legkedvezőbb árú modellje, ami szintén tömör sitka fenyő tetővel és háromféle színben kapható: natúr, fekete, és Brown Sunburst. Az oldalfal és hátlap anyaga lehet Nato fa (távol-keleti, a mahagónihoz hasonló faanyag), vagy okume. A szintén Nato fa nyakra diófa fogólap került, a húrláb diófa-ébenfa kombináció, a felső nyereg pedig műanyagból készült. Amiben ez a változat eltér az NTX sorozat előző két modelljétől, az az egyszerűbb elektronika. Az NTX1-en húrláb alatti hangszedők továbbítják a hangot.

 

NCX5_NT 700x.jpg

Yamaha NCX5

A klasszikus testformájú és nyakprofilú NCX sorozat zászlóshajója az NCX5 modell. A hangszer tetőlapja tömör európai lucfenyőből készült, a káva és hátfal anyaga tömör diófa. Az afrikai mahagóni nyakra ébenfa fogólap került, melynek szélessége a csont felső nyeregnél 52 mm. Ezen a változaton is Atmosfeel pickup rendszer dolgozik, a gitár skálahossza 650 mm és ehhez a modellhez is jár a megerősített puhatok.

 

NCX-3 350x.jpg

Yamaha NCX3 /NCX3C

Ennél a modern megjelenésű, klasszikus jegyekkel jellemezhető sorozatnál a középső árfekvésben az NCX3 és NCX3C modelleket kínálja a Yamaha. Az első modell tömör sitka fenyő tetőlappal dicsekedhet, míg az NCX3C típusjelben a „C” betű a tömör vörös cédrus tetőlapot jelzi. A káva és a hátlap ezeknél a hangszereknél is tömör diófából készült. A nyak, a fogólap és a húrláb anyaga megegyezik az előző modellével, annyi csak az eltérés, hogy a felső nyereg műanyagból készült. Az elektronika itt is a kivételesen sokoldalú Atmosfeel pickup rendszer formájában van jelen…

 

NCX-1 350x.jpg

Yamaha NCX /NCX1FM /NCX1C

Az NCX sorozat legolcsóbb modelljeinél mindjárt háromféle változat közül választhatunk, a tetőlap anyagától függően. Ami közös a tetőlapokban, hogy mindegyik tömör hangszerfából készült: az NCX1 és az NCX1FM tömör sitka fenyő, az NCX1C pedig vörös cédrus tetőlappal rendelkezik. Az első két modell kávájának és hátlapjának anyagát Nato vagy okume fa adja, míg az NCX1FM-nél, ahogyan ezt az FM (flamed maple) is jelzi, lángolt juharfából készültek a test ezen részei. A nato nyakra diófa fogólapot ragasztottak, és diófa-ében kombinációból készült a húrláb is, a felső nyereg pedig műanyag. A gitárok skálahossza és nyakvastagsága megegyezik az NCX sorozat többi modellével.

A gondos faválasztásnak és a Yamaha jól ismert mesterségbeli tudásának köszönhetően az új NX sorozat gitárjainak akusztikus hangja erőteljes, meleg, és mindegyik hangszer kivételes játékkényelmet nyújt. Olyan gitárosok, akik most ismerkednek a nejlonhúros gitárokkal, és azok a gitárosok, akik már nejlonhúros hangszerhez szoktak, de kivételesen szépen erősített akusztikus hangot keresnek, egyaránt kitűnő hangszerekre találhatnak az új NX sorozat modelljei között.

 

További részletek és hazai árak a hivatalos Yamaha viszonteladóknál.