zenesz_logo.png



Kertész Erika szólókarrierje mellett az E.K.Avenue jazz zenekar vezetője és a 2018-as Jazzy Dalversenyen az első helyet és a közönségdíjat is elnyert Oneword együttes énekesnője. A 7 évig Amsterdamban tevékenykedő énekesnő 2019 óta ismét Budapesten él. Februárban megjelent szólólemezéről kérdeztük.

KE 700x.jpg

 

Tavaly áprilisban a készülő lemezed első dalaként debütált a Hétmilliárd történet c. dal és a hozzá készült klip. Azóta folyamatosan dolgoztatok a többi számon, vagy már akkor összeállt az anyag és csak a felvételre várt?

A lemez dalainak nagy részét 2016-ban írtam. Kilenc hónapos terhes voltam, amikor kész lettem a demóval, aminek egyébként egy NKA-s alkotói pályázat elszámolási határidejére kellett meglennie. A fejemben már akkor körvonalazódott, hogy milyen hangszereket képzelek ezekhez a dalokhoz. A Hétmilliárd történet c. szám tavalyi megjelenése után pontosan tudtam, hogy ugyanezekkel a zenészekkel szeretném a nagylemezt is felvenni (Reschofsky Dávid – gitár, Fonay Tibor – nagybőgő, Czibere József – ütőhangszerek és Simkó-Várnagy Mihály – cselló). Az elmúlt években nem éreztem, hogy itt van az ideje annak, hogy ezeket a dalokat végső formájukba öntsem (előbb a kisfiammal, majd a hazaköltözéssel voltam elfoglalva), így a lemez végül 2020 októberében került felvételre, néhány próba után.

 

KE_kĂŠk 700.jpg

 

A Hétmilliárd történet a lemezed címadó dala és úgy érzem, ez a kompozíció más irányt képvisel, mint a lemez többi dala. Miért nem a Hétmilliárd történet stílusában készült a többi szám, hiszen ez egy jól eltalált iránynak tűnt…

Én nem érzem, hogy más irány lenne. Egységesnek érzem a lemezt annak ellenére, hogy van rajta többféle stílus. Az tény, hogy a Hétmilliárd történet szövegét sokkal könnyebb befogadni és átérezni, mint a többi dalét (talán még a Színutazás ilyen a lemezről), hiszen a lemez elég személyes lett. Van költőien spirituális téma, belső gyermekhez szóló dal, és több személyes történet.

 

Ha jól számoltam, öt 6/8-os dal van a lemezen – ami persze teljesen rendben van – de érdekelne, hogy ez a kicsit „körben forgó” lüktetés valamilyen koncepció, vagy csak így alakult?

Ez olyannyira nem koncepció, hogy csak a próbákon tudatosult bennem. Napokig rosszul éreztem magam emiatt utána, mert azt gondoltam, hogy ilyet azért nem lehet csinálni. De aztán rájöttem, hogy azt csinálok, amit csak szeretnék, hiszen ez az én lemezem, és ezek a dalok nem véletlenül így jöttek ki belőlem. Akit zavar, biztosan talál sok olyan lemezt, amiben több a 4/4-es dal.

 

Erika Kertesz 14 700x.jpg

 Kertész Erika és Reschofsky Dávid


Te vagy a dalok zeneszerzője és szövegírója is. Előbb a szöveg vagy a dallam születik meg, vagy esetleg egyszerre?

Igen, a legtöbb dalt én írtam a lemezen és az összes szöveget. Valahogy a kettő együtt történik az elején. Aztán a végleges zene előbb van kész általában, mint a végleges szöveg. De például most dolgozunk az E.K.Avenue harmadik nagylemezén, ott sokszor előfordul, hogy a zenét írom meg előbb. Most is van olyan dalom, aminek kész a zenéje, de akármilyen furcsa, még fogalmam sincs, miről fog szólni. Majd jön. De arra is volt már példa, hogy eszembe jutott egy szöveg téma, és csak leírtam mindent egy papírra, ami eszembe jutott, és érdekes módon valahogy összeállt egy dalszöveggé, és utólag kerestem rá a dallamot és az akkordokat.

 

Milyen hangszeren írod a zenét?

Gitáron és zongorán. Régen többet volt a kezemben gitár, az első E.K.Avenue lemez (Little Girl, 2010) összes dalát gitáron írtam. Mostanában a zongora esik jobban, lehet, hogy azért is, mert az énektanítás miatt sokat ülök mögötte eleve és közelebb érzem magamhoz.

 

KE_PB 500x.jpg

Kertész Erika és Pálfi Balázs

 

A férjed, Reschofsky Dávid is besegít a zeneszerzésben?

Nagyon ritkán fordul elő, hogy együtt írunk zenét. 2015-ben csináltunk egy duó lemezt Young Soul, Old Soul címmel, és azon is csak egy olyan dal van (a címadó), aminek együtt írtuk a zenéjét. A Hétmilliárd történet című lemezen a Tündérmesének a zenéjét írtuk még együtt. Illetve Dávid szerezte a Kicsimama c. dalt, ami a nagymamájáról szól, ott én csak a szöveget írtam. Jobban szeretek egyedül dolgozni, a saját tempómban, az intuícióimra hallgatva.

 

A Tom-Tom stúdióban vettétek fel a lemezanyagot? Ki keverte és maszterelte?

Nem, a lemezanyagot a Sonic Garden Stúdióban vettük fel Pálfi Balázzsal. Ő is keverte és maszterelte a lemezt. Balázzsal nagyon szeretek együtt dolgozni, mert nagyon jó füle van, és helyén van a szíve is. És nekem ez a két dolog ugyanannyira fontos.

 

Erika Kertesz 29 700x.jpg

 

Ha a vírushelyzet engedi majd, terveztek lemezbemutató koncertet?

Mindenképpen. Talán nem valami szerencsés, hogy nem tudtuk rögtön bemutatni ezt a szép anyagot élőben, de nem akartam őrizgetni sem olyan időkre, amikor már lehet koncertezni. Azért sem, mert eleve évekkel ezelőtt íródtak a dalok, és már nem akartam velük várni tovább, másrészt nem vagyok az őrizgetés híve. Ez egy mély lemez és a mostani helyzet kifejezetten alkalmas arra, hogy akit érdekel, az kikapcsolja a telefonját, leüljön a fotelba, és meghallgassa a lemezt az elejétől a végéig. Ahogy régen csinálták az emberek. 

 

A Hétmilliárd történet megjelenik fizikai adathordozón, vagy „csak” digitálisan?

A lemez CD-n is megjelent, a Tom-Tom Records oldalán, vagy nálam lehet egyelőre hozzájutni.


Háromszor, eltérő hosszban és „hangszerelésben” szólal meg a Szerelemkarika vokális kompozíció a lemezen. Vannak sejtéseim, de beavatnál a keretes, visszatérő acapella szám mélyebb jelentésébe?

A Szerelemkarika eredetileg egy több, mint négy perces dal volt, sokkal több szöveggel, de a maga monoton stílusában. A szavak, melyek elhangzanak benne, a férjemmel való kapcsolatom hajnalára utalnak, az akkor kezdődő szerelmünk bevillanó emlékeire. Az egyik legszemélyesebb zene a lemezen. A Szerelemkarikáról gondolom egyébként azt, hogy talán nem mindenki számára könnyen befogadható és megosztó lesz. Habár az eredeti dalt három részre szedtem és lerövidítettem - tulajdonképpen lett belőle egy bevezetés, egy középrész és egy lezárás – kicsit kortárs lett. De nekem kerekre öleli a lemezt.

 

 

 

https://backl.ink/144758854

https://www.facebook.com/erikakertesz

https://www.erikakertesz.com/

https://www.instagram.com/erikakertesz/