zenesz_logo.png



A MESA/Boogie június 7-én jelentette be új vintage hangolású és stílusú erősítőjét, amit nem titkoltan a tavaly megjelent díjnyertes Fillmore 50 inspirált.

 

fillmore100-hero-5_700x.jpg

 

 

Az egyre terjedő fülmonitor-gitáreffekt processzor felállásnak köszönhetően nincs éppen szezonja a 100 W-os gitárerősítőknek. A Fillmore 100 megjelenése azonban emlékeztet arra, hogy mi is az igazi, erőteljes, nagybetűs Gitárhang, ami nem feltétlenül a legnagyobb hangerőről, vagy kezelhetetlen méretekről és súlyról szól. Sokkal inkább a dinamikai finomságokról, az izgalmasan vágott, vagy emelt frekvenciákról, a hang felfutásáról, kitartásáról, a több headroom-ról, a mélyek szebb visszaadásáról van szó. Persze a kissé megnövelt méretek nagyobb dinamikatartalékot, és más olyan hangzásbeli előnyöket is eredményeznek, melyek jellemzően együtt járnak a nagyobb teljesítménnyel.   

 

 

Fillmore100-head-front__700x.jpg

Nagyításhoz klikk a képre!

 

 

A Fillmore 25 és 50-hez hasonlóan a 100-as verzió is két teljesen független, lábkapcsolóval is váltható csatornával rendelkezik. Az üdítően egyszerűre és áttekinthetőre sikerült első panelen rögtön látszik, hogy a két egyforma csatornán a MESA Mode Channel Cloning technológiát alkalmazták és így 3 féle csatorna beállítás közül is választhatunk: Clean, Drive és HI mód, független Gain, Treble, Mid, Bass, Presence, Reverb és Master szabályzással, ami két csatorna esetén nagyfokú rugalmasságot és számtalan beállítási lehetőséget tesz lehetővé.

 

fillmore 100_700x.jpg

 

 

A teljesen csöves Fillmore 100-at 4 db 6L6 végcső hajtja, míg az előerősítőben 5 db 12AX7 dolgozik. Azok a gitárosok, akik a nagy teljesítmény előnyeit kisebb hangerőn szeretnék élvezni, a MESA szabadalmazott Dyna-Watt™ technológiájának köszönhetően az A/B osztályú végerősítőt háromféle teljesítménnyel használhatják, egy apró háromállású kapcsoló segítségével. A három különböző teljesítményt a végcsövek számának és üzemmódjának változtatásával érik el.

 

 

 

fillmore 100 combo rear_700x.jpg

 

 

  • Full power mód: 4 végcső, pentóda üzemmód, 98 W tiszta, 112 W maximum teljesítmény
  • Half power mód: 2 végcső, pentóda üzemmód 40 W tiszta, 50 W maximum teljesítmény
  • Low power mód: 2 végcső trióda üzemmód 22 W tiszta, 30 W maximum teljesítmény

 

 

A hátsó panelen kapott helyet a zengető kapcsoló lábpedál aljzata, az effekt hurok send/return aljzatai, valamint két 4 és egy 8 Ohmos, külső hangfal csatlakoztatására szolgáló jack aljzat. Az új, teljesen csöves Fillmore 100 erősítőt a hosszú, rugós zengető tank, a két teljesen egyenértékű, függetlenül kezelhető csatorna, a teljesen csöves FX loop is megkülönbözteti más kétcsatornás erősítőtársaitól. A zengetőt az opcionálisan megvásárolható lábkapcsolóval is kezelhetjük.

 

 

fillmore100-hero-8_700_crop.jpg

 

 

A Fillmore 100 fej és kombó kivitelben is készül, a fejhez pedig új Fillmore hangfalakat is terveztek. Az erősítőket és hangfalakat is a kaliforniai Petaluma városában gyártják, a ládák a legjobb minőségű, nedvességnek ellenálló balti nyírfából készülnek. A nyitott hátfalú konstrukcióba, hátulról rögzített, brit gyártású Celestion Custom 90 hangszórók kerültek (a kombót is ezzel szerelték fel). A hangfalak tervezésénél a vintage rock hangzás mellett a méret és a hordozhatóság is elsődleges szempont volt.

 

A vintage hangolású, feszesebb mélyekkel megáldott 1x12-es Fillmore 19 és Fillmore 23, valamint a 2x12-es Fillmore ládák tökéletesen illenek mindegyik Fillmore erősítő klasszikus hangjához.

 

A Fillmore tervezésénél az egyedi, vintage hangzásra fókuszáltak, és a klasszikus rock sound-ok széles tárházát kívánták könnyen elérhető formában, kombó és fej változatban, különböző hangfal konfigurációkkal biztosítani a gitárosoknak. Az eredmény egy olyan erősítő, ami a legkifejezőbb, telített high-gain gitárhangzásokat is tudja, és vitán felül egyike a valaha elkészült legjobb MESA/Boogie erősítőknek, amiben a közel 50 év tapasztalat és a MESA hangzás „titkos receptje” is szerepet játszik

 

 

 

[MESA/Boogie Fillmore 100 ]

 

 

 

 

MESA/Boogie Fillmore 100 erősítőfej legfontosabb adatok

Méret: 24,8 x 58 x 24,1 cm (magasság x szélesség x mélység)
Súly: 16,33 kg
Ár: 921 000 HUF

 

MESA/Boogie Fillmore 100 kombó legfontosabb adatok

Méret: 45,4 x 58 x 25,7 cm (magasság x szélesség x mélység)
Súly: 25,85 kg
Ár: 1 018 000 HUF

 

A MESA/Boogie hazai és európai forgalmazója a Meinl Distribution.