zenesz_logo.png



– LIPPÉNYI GÁBOR – A Korg Wavestate a 90-es évek elején bemutatott Wavestation radikálisan tovább gondolt változata, úgynevezett Wave Sequencing Synthesizer.

 

 

korg_wavestation_ex_1_700x.jpg


Korg Wavestation - 1990

 

 

Még 1990-ben jelent meg az első Wavestation szintetizátor, majd mindössze öt évig lett a sorozat fejlesztve. Ez akkoriban a minta alapú digitális szintézisnek egy speciális külön ága, összetettség tekintetében pedig a csúcsa volt. Én is használtam egy jó darabig a nagyobbik rack változatot, a Wavestation A/D-t belőle, és nagyon szerettem. Filmzenék készítéséhez például zseniális volt, azt összetett ritmikus hangszínek vagy egymásba átúszó komplex szőnyegek nagyon alkalmasak voltak arra, hogy pár hangból is speciális hangulatot varázsoljanak. A programozása már nem volt ennyire rózsás, mindent csak menü rendszerben lehetett elérni és hát rengeteg paraméterrel rendelkezett. A hangszereknek két technológiai érdekessége is volt az egyik a Vector szintézis a másik pedig a Wave Sequencing.

 

A Vector szintézis még a Prophet VS szintetizátorban jelent meg, majd miután a cég a Yamaha brand alá került, Yamaha (SY22/TG33) szintetizátorokban és a Korg Wavestation sorozatban is felbukkant. A Wave sequencing technológia sem tűnt el teljesen a Wavestation sorozat befejezésével, egyrészt szoftver formában megjelentette a KORG cég, illetve az OASYS és jelenleg a Kronos szintetizátorokban is jelen van valamilyen formában. 2020 elején a NAMM kiállításon, negyed évszázaddal a Wavestation szintetizátorok gyártásának megszűnése után viszont bejelentették a technológia felélesztését, nevezetesen a Wavestate szintetizátort, illetve a Wave sequencing 2.0 szintézist.

 

 

Wavestate1 700x.jpg

 

Korg Wavestate 2020

 

Mivel ma nagyon sok esetben a régi (főleg analóg) szintetizátorokat szinte változatlan, funkcionálisan esetleg kicsit kibővített formában hozzák ki, gyorsan le kell szögezni, hogy a Wavestate esetében nem erről van szó. A hangszer néhány szempontból kevesebbet tud, mint az elődjei, több más szempontból viszont nagyságrendekkel többet. A Wavestation szintetizátorok esetében egy komplett Performance nyolc olyan egységet tartalmazhatott, mint a Wavestate mostani program hierarchiájának csúcsán levő Performance, de ezzel együtt talán sokkal összetettebb hangzásokra képes, mint az elődje.

 

Hogy ez miként lehetséges, ahhoz a Wavestate szintézis alapjait el kell magyarázni. Digitális szintetizátorként az alap egység, amiből egy hangszín építkezik az egy hullámforma, azaz Wave. Oszcillátorként lehet használni egy mintát vagy multisampling mintát, illetve az ezek sorozatából létrehozott Wave szekvenciát is. És az első nagy különbség itt van. Míg a Wavestation esetében a teljes mintakészlet körülbelül 2 Megabyte méretet tehetett ki, addig a Wavestate esetében a gyártó szerint több mint az ezerszerese, ráadásul, ha jól informálódtam, akkor a 2 Gigabyte méret tömörítve van és közel 4 Gigabyte tömörítetlen méretnek felel meg. Ezek a minták nem csak olvasható, azaz ROM memóriában vannak, hanem RAM-ban, de ebben a pillanatban nincs lehetőség saját, felhasználói minták betöltésére. Minden esetre sokkal részletgazdagabb és nagyobb mintaválasztékról beszélhetünk, mint a Wavestation hangszereknél.

 

A kiválasztott egy minta, vagy Wave szekvencia tehát az oszcillátor a Wavestate egy Voice hangjában, ami ezután keresztül megy a rezonáns filteren és az erősítő részen. A második jelentős különbség itt található. Nem kevesebb, mint 12 filter típust találunk itt, köztük a Polysix és az MS20 analóg filterek szimulációit is. Ezek sokkal komolyabb lehetőségek, mint az elődökben voltak. A Voice része még három ADSR burkoló görbe generátor, négy komplex LFO és két modulációs processzor. Az ezekkel létrehozható variációk száma is szinte végtelen.

 

 

Wavestate5 700x.jpg

 


Maga a Wave szekvencia is jelentősen változott (ezért is használja a Korg a Wave sequencing 2.0 kifejezést). Összesen 64 mintát lehet sorba rakni, de ez csak egy sor (Lane) a szekvenciából, ezeken kívül az időt (timing), a hangmagasságot (pitch), a formát (shape) és még sok mindent is ugyanúgy sorba rakhatunk, összesen 7 ilyen Lane sort találunk. Minden egyes Lane különböző hosszúságú lehet és külön loop ismétléseket és irányokat állíthatunk be bennük. Ez már önmagában is nagyon bonyolult kombinációkat tesz lehetővé, ha ehhez még hozzá vesszük, hogy minden egyes sor minden egyes lépésének minden egyes paramétere modulálható, akkor egészen elképesztő a variációk száma.

 

 

Wavestate2 700x.jpg

 

 

A következő szint a hierarchiában a Program. Itt három dedikált effekt processzor adódik hozzá a Voice paramétereihez. Ezek fix sorrendben vannak elhelyezve. Az első a Pre FX, itt kilenc különböző típus közül választhatunk, mint például kompresszor vagy ringmodulátor. A második a Mod FX, itt 15 modulációs effekt a választék, míg a harmadik a Delay, ahol 5 ismétlő effekttel színesíthetünk.

 

A Program felett a Layer áll felépítésben, ahol arpeggio-t adhatunk hozzá és meghatározhatunk olyan dolgokat, mint hangerő, billentyű vagy dinamika zóna, MIDI csatorna.

 

A legfelsőbb szint a hierarchiában a Performance. Egy Performance négy Layer-ből állhat (A, B, C, D) és ezek között alkalmazhatjuk a Vector szintézist, manuálisan a hangszeren található Joystick kontrollerrel, illetve a Vector burkoló görbe generátorával. Itt alkalmazható a modulációs lehetőségek egy jó része is, és elképesztő formában, több mint ezer lehetséges címzési útvonallal. A négy Layer összegzett kimenetére kerülnek rá a Performance master effektjei, zengető illetve master equalizer formájában.

 

 

Korg-wavestate-9 700x.jpg

 

A Korg Wavestate formája nagyban hasonlít a Minilogue szériához. 37 teljes méretű billentyűzettel rendelkezik, a hangmagasság és modulációs kerekek, valamint a már említett Vector joystick a billentyűzet felett található. A szintetizátor előlapja fém (alumínium), de a doboza műanyag. A súlya meglepően kicsi, nem egészen 3 kilogramm. Húsznál több tekerő potmétert találunk az előlapon és bár ez a rengeteg paraméterhez képest nem olyan sok, de nagyon sok dologba bele tudunk nyúlni akár előadás közben is. A nyolc modulációs kontroller különösen hasznos, egy ilyen tekerőre sok paramétert egyidejűleg is programozhatunk. Sok hasznos megoldást találtak a Korg fejlesztői a kezelés egyszerűsítésére, így például kettős gombnyomással egyesével ki- és bekapcsolhatjuk a Layer-eket vagy az effekteket is. Az LCD kijelző nem túl nagy, de eléggé informatív. Kimenetből csak egy sztereó párat találunk a hangszeren, viszont az szimmetrikus. A billentyűzet nem tud aftertouch információt generálni (bár a hangszer képes fogadni poly aftertouch információt is), viszont Note off velocity információt tud.

 

Wavestate4 700x.jpg

 

 

A Wavestate 240 Performance hangszínnel, 740 Program hangszínnel és 1000 Wave szekvenciával van feltöltve, de lehetőség van akár sok ezer felhasználói hangszín és szekvencia tárolására. A hangszínek között nagyon sok nagyon jól megcsinált, zeneileg nagyon jól használhatót találtam. Össze tudtam hasonlítani a szoftveres Wavestation hangjával (ami eléggé autentikusnak mondható) és valahogy sokkal nagyobbak, részletgazdagabbak a hangok. A közvetlen beavatkozás lehetősége is sokkal jobb, mint az eredeti Wavestation hangszereknél. Azon lehet vitatkozni, hogy vajon ez a kis formátum az ideális-e egy ilyen bonyolult felépítésű hangszer számára, amin azért valószínűleg komplex akkordokat, kíséreteket játszana az ember. Stúdióban, komolyabb feladatnál valószínűleg egy komolyabb master keyboarddal használnék egy ilyet. Minden esetre a Wavestate tud olyan hangszíneket, amikhez hasonlót semmilyen más hangszeren sem lehet előállítani.

 

 

 

 

Nehéz megjósolni, hogy mennyire lesz sikeres a Wave sequencing technológia felélesztése és tovább fejlesztése, én mindenesetre drukkolok neki. Az ára nem kevés, de nem is mondanám vészesen soknak, valamennyivel 300 ezer alatt van pillanatnyilag.  Akit érdekelnek a különleges hangzások, esetleg vállalják azt a kihívást is, amit egy ennyire összetett szintetizátornak a programozása jelent, azoknak csak ajánlani tudom, hogy próbáljanak ki egy ilyen hangszert. A Korg termékek, így a Wavestate szintetizátor hazai forgalmazója az AUDMAX, a viszonteladók megtalálhatók országszerte.

https://www.korg.com/us/products/synthesizers/wavestate/