ZenészmagazinInterjú Harcsa Veronikával és Gyémánt Bálinttal

Zenészmagazin | 2019. Június 14., Péntek 11:00

- MAGÓCSI ANIKÓ -

Az év elején jelent meg Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint Shapeshifter című albuma a berlini Traumton Records kiadásában. A lemez címe – Alakváltó – is utalás arra, hogy ezeket a dalokat nem duóban, hanem egy belga ritmusszekció közreműködésével rögzítették.

0181128_GL8_0594_700x.jpg

 

 

A külföldi zenésztársakat, Nicolas Thys bőgőst és Antoine Pierre dobost Harcsa Veronika még brüsszeli tanulmányai során ismerte meg. A tudatos alakváltás mellett múltról és jövőről is beszélgettünk a két fiatal magyar jazz zenésszel.

 

Már a Zeneakadémián is osztálytársak voltatok. Hogyan és mikor dőlt el, hogy ennyire fontos alkotótársai lesztek egymásnak?

 

Gy.B.: Először 2008-ban szerepeltem vendégként Veronika kvartett lemezén, majd az azt követő években egyre szorosabb lett a szakmai kapcsolatunk. Később Andrew J-vel és Kaltenecker Zsolttal négyen együtt alapítottuk meg a Bin-Jip nevezetű formációt, majd ezzel párhuzamosan határoztuk el, hogy duóban is elkezdünk dolgozni.

 

H.V.: Ebből is látszik, hogy nem egy pillanatban dőlt el, hanem folyamat volt, ahogy Bálinttal egyre szorosabb lett köztünk az együttműködés. De az is biztos, hogy amikor 2011-ben elkezdtünk duóban dolgozni, nagyon intenzívvé és sok tekintetben exkluzívvá vált a közös munka. Évekbe telt, mire a közönség előtt bejárattuk az új formációnkat, hiszen eleinte nehezen hitték el, hogy egy szál gitárral és énekkel is képesek vagyunk egy egész estén át fenntartani a figyelmet. Nekünk viszont óriási alkotóteret adott ez a minimalista felállás, és azóta is nagyon szeretünk így zenélni.

 

Mit gondoltok, mi a titka kettőtök szakmai kapcsolatának, mitől működőképes hosszú évek óta?

 

Gy.B.: Szerintem nagyon hasonlóan állunk az alkotáshoz, mindkettőnk számára fontos a szakmai fejlődés és a határaink feszegetése.

 

H.V.: Nekem nagyon sokat jelent az is, hogy Bálint olyan zenész, aki minden hangot komolyan vesz. Teljesen mindegy, hogy milyen a koncerthelyszín vagy hányan hallgatnak minket, nincsen haknira vett pillanat, nincs félgőzzel játszott akkord, hanem a koncert első percétől az utolsóig mindent megteszünk, hogy minél több mindent kifejezzünk a dalainkkal.

 

 

0181128_GL8_0471_700x.jpg

 

 

A zenei megújulás, a határok feszegetése folyamatosan jelen van az utatokon. Miért éreztétek úgy, hogy duó helyett az új lemezeteket kvartett felállásban készítitek el?

 

H.V.: Az elmúlt években duóban rengeteget dolgoztunk azon, hogy minél teljesebb zenekari hangzást hozzunk ki egy hangszerből és egy énekhangból. Ez nagy kaland, és azóta is fantasztikus élmény. Ezzel párhuzamosan azonban megszületett bennünk az igény, hogy ismét játsszunk ritmusszekcióval is. Ez a felállás alkalmat ad arra, hogy más zenei szerepeket is felvehessünk, mint duóban.

 

 

Gy.B.: A quartet előadóként és szerzőként is új lehetőségeket biztosít számunkra. Én például sokkal több effektet használok, miközben nem kell annyira koncentrálnom a zenei alap biztosítására. Arról azonban szó sincs, hogy már nem lenne hatalmas öröm duóban játszani, vagy már nem lenne akkora kihívás így színpadra állni.

 

De akkor mi lesz a duóval a jövőben?

 

Gy.B.: A quartettel párhuzamosan működik majd tovább, egyrészről mert imádjuk csinálni, másrészről pedig nyilván nem tudjuk minden egyes koncertre odareptetni az amúgy nagyon is elfoglalt belga kollégáinkat.

 

Hogyan kerületetek velük kapcsolatba, s miért pont ők lettek a zenésztársaitok?

 

H.V.: A Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban szereztem mesterdiplomát 2014-ben, és az ott töltött két év nagyban szélesítette a világképemet, és rengeteg új zenei élményt hozott. Szerencsére azóta is megmaradt a kapcsolatom az ottani szcénával, gyakran koncertezem belga zenészekkel. Antoine Pierre dobos osztálytársam volt, Nicolas Thys bőgőssel pedig egy olyan zenekarban zenéltem először együtt, amibe egyik kinti tanárom hívott el. Antoine és Nicolas amúgy is együtt játszanak a TaxiWars nevű zenekar ritmusszekciójaként, ami kb. „a belga Kiss Tibi" (Tom Barman a dEUS-ból) jazz projektje. Ennek a zenekarnak az egyik koncertjére vittem el Bálintot Londonban, és utána Bálint tette fel a kérdést, hogy mi lenne, ha Antoine-nal és Nicolas-val készítenénk el az új lemezt.

 

 

0181128_GL8_0615_r_700x.jpg

 

 

Régóta tudatosan építitek a külföldi karriereteket, az új lemezeteket ismét német kiadó adja ki. Magyar jazzistaként mennyire nehéz a külföldi piacon érvényesülni, mi kell a határon túli sikerekhez?

 

H.V.: Ez egy hosszútávú, tudatos építkezés, amit lassan öt éve kezdtünk el. Azóta a berlini Traumton Records adja ki a lemezeinket, a kinti turnéinkat pedig egy német koncertügynökség egyengeti. Ezzel együtt nekünk is folyamatosan dolgoznunk kell rajta, hogy kint előre haladjanak a dolgaink, mert a német piacon sokkal nagyobb a verseny, mint Magyarországon. Sikerként gondolunk arra, hogy fontos jazzklubok már visszahívnak minket, illetve eljutottunk egy-két jónevű fesztiválra. Idén például az első koncertünket Münsterben, egy ezerfős színházteremben adtuk teltház előtt. De alapvetően kis lépésekben haladunk előre, és minden új meghívásnak örülünk. Ez olyan, mint egy felfedezőút, sok energiát fektetünk bele, aztán meglátjuk, hogy meddig jutunk, de a lényeg, hogy közben jól érezzük magunkat.

 

Mi volt a legpozitívabb vagy legérdekesebb visszajelzés, amit külföldön kaptatok?

 

H.V.: A legpozitívabb a közönség nyitottsága, mindig meglepődöm, hány ember jön el a koncertünkre ismeretlenül, ez nagyon motiváló. Nagyon sok bíztatást is kapunk, legutóbb például odajött hozzám egy német nő, és elővett a tárcájából egy gondosan lepréselt négylevelű lóherét, ezzel kívánva sok szerencsét nekünk. A legérdekesebb tapasztalat az, hogy nem tudjuk levetkőzni a magyarságunkat, vagyis a közönség a magyarokról alkotott képén „keresztül” néz ránk. Többnyire valami folkos zenét várnak, hiszen külföldön a magyar jazz brandként sajnos nem létezik, szemben mondjuk a skandináv jazzel.

 

Egyáltalán lehet szerintetek ma egy fiatal jazzistának úgy alkotni itthon, hogy nem szerez külföldi tapasztalatokat, vagy elég az is, ha online inspirálódik a trendekről?

 

Gy.B.: Az internet segítségével minden elérhető, sőt, ha valaki mondjuk egy amerikai vagy norvég világsztártól szeretne órát venni, az is könnyedén megoldható a technika segítségével. Külföldön tanulni azért csodás, mert az ember nem feltétlenül jobb, de mindenképpen más nézőpontot kap a tanulmányaiban. Számomra is ezért volt igazán fontos, hogy Oslóban tanuljak. Ugyanez a helyzet, ha lemezeket készítünk, vagy együtt játszunk más országokból érkezett művészekkel.

 

H.V.: A világlátás alapjaiban szélesedik, ha az ember külföldön él, és ez egy alkotó számára alapvető élmény lehet. De nem ez az egyetlen út, helyben is végtelen lehet az inspiráció, de akkor az embernek magától kell kinyílnia rá.

 

 

0181128_GL8_0539_700x.jpg

 

 

Ha már a külföldi élményeknél tartunk ez a hatás erősen érződik a Shapeshifter dalaiban is. Hogyan születtek a szerzemények?

 

H.V.: Kétlaki életet élek London és Budapest között, és a két nem mindennapi és pezsgő város közt ingázva rengeteg kulturális, szociális és intellektuális élmény ér. A szövegek főleg ebből az életszakaszból, és annak ezer arcából születtek. Igyekeztem megfogalmazni, milyen fontos az egyenes emberi kommunikáció, főleg a mai, kütyük közt töltött világban.

 

Gy.B.: Egyébként nyilván a dalszerzésben is igyekszünk fejlődni, és szerintem ez az új lemez anyagán is hallható. Az albumon két dalnak vagyok a szerzője (Shapeshifter, San Francisco) melyekhez Veronika írt csodás szöveget.

 

Milyen albumokat, előadókat hallgattatok a lemez készítésével párhuzamosan, s volt-e olyan, ami inspirálóan hatott az új anyagra?

 

Gy.B.: Nagyon sok hatás ér, rengeteg zenét hallgatok, de nem hiszem, hogy ez a lemezen közvetlenül tetten érhető lenne. Például itthon az egyik kedvenc gitárosom Tátrai Tibor, akinek még a gitárhangszínét is példaértékűnek tartom, de kétlem, hogy ezt rajtam kívül bárki is észrevenné a játékomban.

 

H.V.: A szakmánkhoz tartozik, hogy sok zenei területről nyerünk inspirációt, és ez a Shapshifter album megírása alatt így volt, nagyon sokféle zenét hallgattam Kendrick Lamartól, David Bowie-n vagy a Simon and Garfunkelen át Debussy-ig, no és persze sok jazzt is. Az itthoni élmények közül a Dresch Quartet koncertjét emelném ki, amit egyik nyáron a kapolcsi udvaromban hallgattam teljes ámulatban. Ők valami olyat tudnak a zenei folyamok és folyamatok terelgetéséről, amit nagyon kevesen. Katartikus élmény volt.

 

 

VHBGYQ_kredit_Stefanie Marcus_700x.jpg

 

Harcsa Veronika - Gyémánt Bálint Quartet, Fotó: Stefanie Marcus

 

 

Mikor és hol hallhatja élőben a közönség a Shapeshifter dalait?

 

GY.B.: A nyugat-európai turnénk március 5-én indult a németországi Kasselben, érintettük Berlint, Brüsszelt, Londont, Brémát, Münchent és Liège-t is. Külföldi koncertjeink után a június 20. és 28. között, egy kilencállomásos magyarországi turné keretében Pécsen, Győrben, Kecskeméten, Miskolcon, Egerben, Veszprémben, Debrecenben, a Müpában és Szegeden mutatjuk be a hazai közönségnek Shapeshifter című lemezünk anyagát.

 

MÜPA jegyinformáció

 

Az interjú a Zenész Magazin 213. számában jelent meg.


Share |
top

A hozzászóláshoz kérjük jelentkezzen be, ha még nem regisztrált a regisztráció linken megteheti!

E-mail

Jelszó

Regisztráció | Elfelejtett jelszó

bottom
Impresszum
Betöltés: 0.188753 másodperc.