zenesz_logo.png



Szeptember első napjaiban jelentette be az Ernie Ball Music Man új StingRay Short Scale, azaz rövid menzúrás basszusgitárját.

Short Scale StingRay Bass 700x.jpg

 

 

Az 1976-ban bemutatott StingRay, Leo Fender első alkotása volt a Fender utáni időkből, amit megjelenése után számos nagy hatású és ismert zenész felkarolt, és a Music Man által gyártott hangszerek közül talán a legsikeresebbé vált. Leegyszerűsítve, a StingRay modern, frissített reinkarnációja volt a forradalmi Fender Precision és Jazz Bass modelleknek, sokkal több méllyel, sokkal agresszívebb és feltűnőbb közepekkel, és briliáns magas frekvenciákkal, melyek így együtt erőteljesebb, háromdimenziósnak tűnő hangzást nyújtottak.

 

 

 

instrument-82t 700x.jpg

 

 

A visszatekintés után következzen a lényeg, szeptember első napjaiban az Ernie Ball Music Man bemutatta a StingRay basszusok rövid menzúrás változatát, ami a nagytestvér minden vonását magán viseli, de rövidebb, 30 inches skálahosszal rendelkezik, ami könnyebb játszhatóságot eredményez, minthogy a bundok közelebb kerültek egymáshoz. Ezt a basszust azonban a rövidebb menzúra mellett a neodímium mágneses EBMM humbucker által produkált egyedi hangzás miatt is érdemes kipróbálni.

 

 

318trans 700x.jpg

 

A Short Scale StingRay basszus kőris testtel készül, melyet ergonomikusan lekerekített kar-kontúrja tesz kényelmesebbé. (A test mérete megegyezik a standard StingRay test méretével.) A testhez öt csavarral rögzítették az égetett jávorfa nyakat, amire a színtől függően jávorfa (Vintage Sunburst) vagy rózsafa (Starry Night) fogólapot ragasztottak. A fogólapra 22 magas profilú, széles rozsdamentes acél érintő került.

 

A passzív, neodímium mágneses EBMM humbucker nagyobb kimenő jelet nyújt, és olyan hangzásokat hoz elő ebből a short scale basszusból, amit még nem hallhattunk StingRay gitártól. A kerek soul-os megszólalástól kezdve, a funky soundon keresztül az ütős Precision jellegű rockig sokféle megszólalást produkál a kifejezetten ehhez a modellhez tervezett humbucker. A háromállású pickup-kapcsoló lehetőséget ad a tekercsek soros vagy párhuzamos kapcsolására, valamint a valódi single-coil-ként történő használatra. Emellett egy hangerő és egy hangszín poti áll rendelkezésünkre, a hangerőgombot kihúzva egy passzív boostert aktíválhatunk, ami extra löketet biztosít, ha éppen arra van szükségünk.

 

 

slide-88 700x.jpg

 

A rövid menzúrás StingRay-t egy „felültöltős”, nikkel bevonatú, acél nyergekkel rendelkező Vintage Music Man krómozott acél húrlábbal szerelték fel, a pontos hangolást a pehelykönnyű, finom működésű Custom Music Man hangolókulcsok garantálják. A StingRay teste magasfényű poliészter fényezést kapott, a nyak hátoldalát viszont kézzel bedörzsölt fegyverolajjal és speciális wax-szal kezelték. A gitárról nem hiányozhat a márka védjegyének számító ovális koptatólap, ami a krómozott kezelőpanellel, kezelőgombokkal karakteres, esztétikus egységet alkot.

 

 

 


A Short Scale StingRay basszus kétféle színben – Vintage Sunburst, Starry Night – kapható, listaára 2 099 USD.

 

Hivatalos viszonteladó: Hangszerdiszkont.hu