zenesz_logo.png



Beszámolónk II. részében a Halk csarnokban látottakból szemezgetünk, megnéztük az Audio Partner, az Elimex, a Bertaudió és az Interton standját.

 

 

 

 

 

 

Ahogyan azt tudósításunk első részében írtuk, most következik a Halk csarnok, ahol elsősorban hangosító berendezések, stúdióeszközök, mikrofonok, világítás- és látványtechnika, és – nagyrészt fejhallgatóval kipróbálható – billentyűs hangszerek várták a látogatókat. Elmondható, hogy itt is annyi látnivaló jött szembe, hogy csak kapkodtuk a fejünket.

 

 

DSC_1916._korr senn 700x.jpg

 

 

Először talán az Audio Partner, a Sennheiser és Neumann márkák hazai forgalmazójának standjára látogassunk el! Itt a legtöbben a fejhallgatóknál gyűltek össze, és sorban próbálgatták az üvegfejekre kihelyezett Sennheiser fejhallgatókat.

 

 

DSC_1914_neu 500x.jpg

 

 

A Sennheiser profi wireless mikrofonrendszerei mellett közép és belépő kategóriás mikrofonokat is láthattunk a standon, és természetesen a Neumann mikrofonok is vonzották az érdeklődőket.

 

 

Naumann 700x.jpg

 

 

Külön sarokban kapott helyet a Studer Micro rádió stúdió, amit Neumann stúdiómonitorral és mikrofonnal szereltek fel és kifejezetten közösségi és internetes rádióknak ajánlják.

 

 

 

Array 700.jpg

 

 

A stand szélén pedig a spanyol D.A.S. Array hangrendszere magasodott a fejünk felett, de itt láthattuk a belga fix telepítésű hangrendszereket gyártó Apart cég modelljeit is.

 

 

 

 

DSC_2173 maui 700x.jpg

 

 

LD Systems MAUI® P900 Porsche Design

 

 

Az Elimex, akiket talán leginkább az LD Systems hangrendszereiről, a legkülönfélébb színpadi állványok elképesztő kínálatáról, a Palmer erősítőiről és effektjeiről a Cameo világítástechnikai eszközeiről, valamint saját fejlesztésű és gyártású termékeiről ismer a szakma, most ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Ennek szellemében mondta viccesen Vadász Zsolt, az Elimex igazgatója, hogy „Talán a legfőbb kiállítási tárgy mi magunk vagyunk”.

 

 

ld sys_grav_cr.jpg

 

 

Persze hoztak újdonságokat is, így a nemrég bemutatott Porsche Design által tervezett új LD Systems MAUI® P900 hangrendszert, valamint a szintén pár hete kapható Robust Stage Boxokat. A robosztus és praktikus Gravity állványok is jelen voltak, csakúgy, mint az LD Systems U500 wireless mikrofon rendszereinek néhány modellje. Magunk részéről további sikeres 25 évet kívánunk az Elimexnek és megyünk tovább a következő standra a Bertaudióhoz...

 

 

 

 

 

 

DSC_2208 JBL jav_700x.jpg

 

 

A Bertaudio a Harman cégcsoport termékeit képviseli, több mint 26 éve Magyarországon. Ezúttal is a MicroSounddal közösen voltak jelen a Music Expón, és bár nem hozták el teljes termékpalettájukat, a zenészek körében legnépszerűbb márkák megtalálhatóak voltak kiállítási területükön.

 

 

Intro-bg_jbl one_700.jpg

EON One aktív PA rendszer

 

 

Így a legsikeresebb, és még elérhető árkategóriájú JBL termékek vitték a prímet, ott volt az EON 600-as sorozatból a 10”, 12” és 15 inches modell, valamint az EON 608 P aktív rendszer. Szintén láthattuk a manapság kedvelt formavilágú kompakt EON One aktív PA rendszert, de az érdekesség kedvéért elhoztak egy igazi nagyágyút, a professzionális kétutas C211 mozi hangfalat is.

 

 

 

vi 2000_700.jpg

 

Vi2000 keverő

 

 

A keverőket digitális Soundcraft mixerek képviselték, így a Vi2000-es digitális pult, a már jól bevált és sikeres, távolról telefonnal, számítógéppel, tablettel vezérelhető UI 12 és UI16 keverők és az újdonságnak számító nagytestvérük az UI 24R modell.

 

 

UI 24 r_700.jpg

 

UI 24R keverő

 

 

Berta Gabriella a Bertaudio ügyvezetője elmondta, hogy idén tovább bővült portfóliójuk a szintén a Harman csoporthoz tartozó Martin világítástechnikai eszközökkel. Ezekből egyelőre két modell került bemutatásra.

 

 

Martin light 700.jpg

 

Martin Mini Profile

 

 

 

 

 

 

DSC_2189_700x.jpg

 

Bogár István marketing manager és az új K2 sorozat az Interton standján

 

 

Folytatva kamerás sétánkat a Halk csarnokban, közvetlenül a Bertaudio standja után egy meglehetősen nagy területen az Interon Group  által kiállított audio-vizuális eszközöket tekinthettük meg. Az Interton cégcsoport tevékenysége eléggé szerteágazó, a Budapest Music Expóra azokat az eszközöket hozták el, amelyek a kiállítás tematikájába leginkább illettek.

 

 

 

CLF 2_ 700.jpg


CLF Lighting LED-es lámpák

 

 

 

Ahogy Balogh Géza, a cég ügyvezetője elmondta, idén meglehetősen sok újdonsággal tudtak megjelenni, elsőként a professzionális audio szakmában jól ismert és rendkívül sikeres QSC K sorozat utódját, a QSC K2 aktív hangsugárzóit emelte ki, melyek egyaránt használhatók PA rendszerként, vagy akár színpadi monitorként is. Erről bővebben ebben az írásunkban olvashattok.

 

 

Luxibel 2_700.jpg

 

 

Luxibel világítástechnikai eszközök

 

 

 

A holland CLF Lighting fénytechnikai cég LED-es világító eszközei és hordládái is jelen voltak a High End Systems új intelligens robotlámpái és az Interton által képviselt legfrissebb brand, a LUXIBEL világítástechnikai eszközei mellett. Az informatika egyre meghatározóbb szerepet tölt be az audio-vizuális világban is, a belga Luminex cég olyan professzionális audió-vizuális rendszereket gyárt, amelyek üzemeltetéséhez nem szükségesek elmélyült IT ismeretek, mégis a legmodernebb, ugyanakkor alacsony árfekvésű világítás, audió és videó megoldásokat kínálnak a zeneipar számára.

 

 

DSC_1927_Heil Sound.jpg

 

Heil Sound FIN dinamikus mikrofon

 

 

 

Az újdonságok mellett természetesen ott voltak Yamaha Commercial Audio sorozatának jól ismert keverői, a Eurotruss színpadtechnikai eszközei, a d&b audiotechnik prémiumkategóriás hangsugárzói és erősítői. Az amerikai Heil Sound mikrofonokat ki is lehetett próbálni, méghozzá, a QSC TouchMix keverőkhöz csatlakoztatott fejhallgatón keresztül.

 

 

DSC_2228 700x.jpg

 

 

 QSC TouchMix keverők

 

 

 

Elmondhatjuk, hogy az Interton Group standján a hang- és fénytechnika mai, modern birodalmába nyertünk érdekes betekintést.

 

Folytatjuk...

 

Fotók: Sós Gábor és Interton

Videó: Ragács András

[-kt-]

 

A Zenész Magazin YouTube csatornáján a videó tudósítás mind a négy részét meg tudod nézni és fel is tudsz iratkozni: ITT.