zenesz_logo.png



16 legendás gitárláda hangja egy kis dobozban – alapvetően minden olyan helyzetben jól használható, ahol az optimális láda-mikrofon lehetőség valami miatt nem megoldható.

 

BluBox-VSC-Virtual-Speaker-Cabinet 650x.jpg

A BluGuitar legújabb terméke

 

Thomas Blug kiváló német session gitáros és erősítő fejlesztő a Hughes & Kettner-nél eltöltött hosszú évek után nemrég saját brandet hozott létre BluGuitar™ néven. A cég filozófiája, hogy abszolút zenész szemlélettel és maximalizmussal alkotja meg a gitárosoknak szánt termékeit, a lehető legpraktikusabb kivitelben. Forradalmi erősítőjének – AMP 1 – tesztje már egy korábbi számunkban olvasható volt. A BluGuitar™ két saját gitárládája (Nanocab, Fatcab) után most előrukkolt egy hangszóró emulátorral, a BluBOX™-szal.

 

 

Élethű gitárhang egy DI-box-ból

 

Az elektromos gitár hangja meglehetősen összetett. A teljes jelút eléggé hosszú és sokszereplős: maga a hangszer, az esetleges effektek, pedálok, az erősítő, a hangszórót tartalmazó gitárláda, és végül, de nem utolsó sorban a ládának a mikrofonozási módja és a mikrofon együtt adják ki a végeredményt. A BluBOX™ lényegében egy olyan DI-box, mely a fent említett sor végén elhelyezkedő bemikrofonozott gitárláda tulajdonságait, hangkarakterisztikáját hordozza magában, láda és mikrofon nélkül!

 

Fontos megemlíteni, hogy a BluBOX™-ban található beállítások nem modellezés eredményei. Az úgynevezett „Convolution” technológiát alkalmazva egy-egy konkrét gitárládának, adott mikrofonozással kapott minden tulajdonságát rögzítették és e minták, vagy „profilok” alkotják a BluBOX™-ban található beállításokat. Tehát ezek egy-egy konkrét akusztikai szituáció másolatai, nem pedig azok modellezése. Maga a technológia digitális, mert a gitárláda hangkarakterisztikájának minden apró tulajdonságát az analóg technológia egyszerűen nem képes reprodukálni. De ami fontos, hogy a végeredmény, a hang abszolút természetes.

 

 

BluBox-xlarge 700.jpg

 

 

 

Pofonegyszerű kezelés

 

A fent említett technológiát már több neves gyártó is alkalmazta korábban, viszont olyan eszköz, mely ezt a magas hangminőséget ötvözi egy nagyon egyszerű és hatékony kezelési felülettel, talán még nem volt eddig a piacon.

 

A BluBOX™ két bemenettel rendelkezik. A LINE IN a vonal szintű bemenet, vagyis pedálokból, előfokból, preamp-jellegű eszközökből érkező jel fogadására szolgál, a SPEAKER LEVEL IN pedig a hangszóró szintű nagy jel fogadására optimális. Fontos itt megemlíteni, hogy klasszikus csöves erősítők esetében mindenképpen kell terhelést kötni a rendszerre, a BluBOX™ nem tartalmaz terhelést! Tehát csöves erősítővel használva a SPEAKER LEVEL THRU kimenetre mindenképpen vagy ládát, vagy álterhelést kell kötni ahhoz, hogy ne sérüljön az erősítő. (A BluGuitar™ AMP 1 erősítő speciális végfokának köszönhetően nem igényel álterhelés.)

 

Kimenetek tekintetében az eszköz rendelkezik LINE OUT kimenettel, mely egy normál 6,3 jack kimenet. Ez vonalszintű kimenet, mely alkalmas interfész, szélessávú aktív láda, vagy akár fejhallgató felé továbbítani a jelet. A másik lehetőség pedig a BALANCED MIC OUT, mely elegáns lehetőséget biztosít a szimmetrikus XLR vezetékkel való jeltovábbításra a keverő, vagy interfész felé.

 

A kezelőfelület két fő részből áll: az egyik egy tekerőkapcsoló, mellyel kiválaszthatjuk a tizenhat lehetőség közül a használni kívánt ládatípust (CAB TYPE), a másik pedig egy hangszínszabályozásra alkalmas potméter (MIC POSITION). Mint a valós életben is sokszor, a mikrofon pozíciójával történik a végső hangszín beállítása, erre utal maga a MIC POSITION elnevezés. Ezen potmétert az optimális középállástól az „EDGE” irányba tekerve kerekebb, melegebb, míg a „CENTER” irányba tekerve csilingelőbb, harapósabb hangot kapunk, pont úgy, mintha a valós láda esetében a mikrofont a hangszóró széléhez, vagy a közepéhez helyeznénk közelebb.

 

A fedőlap jobboldalán található a bemeneti érzékenységet állító mikrokapcsoló, melynek három állása van. A HIGH szó az érzékenység mértékére utal (nagy érzékenységű), tehát kis bejövő jel esetén érdemes erre az állásra kapcsolni. Középállás majdnem minden esetben megfelelő, de extrém nagy jel (meghajtott csöves fej) esetén a LOW állás az optimális. A Clip felirattal ellátott LED-en nyomon követhetjük a bejövő jel erősségét. Ha az zöld fényt ad, akkor megfelelő a jel, ha pirosba megy át, akkor túl van vezérelve, ami nem feltétlenül baj. Túlvezérlés esetén egyszerűen torzabb a hang, de nem jön létre kellemetlen, használhatatlan zaj, sem recsegés, hanem amolyan túlhajtott gitárerősítő módjára viselkedik. Thomas Blug például kifejezetten szereti, ha pirosan villog a LED és „rendesen dolgozik a BluBOX™-ban lévő láda”.

 

A BlueBOX bal oldalán kapott helyet GROUND LIFT kapcsoló, mellyel földhurok esetén megszüntethetjük az esetleges zajt, akárcsak egy standard DI-box esetében.

 

 

 

BluGuitar BluBOX VSC 700.jpg

 

 

 

Thomas Blug gitárláda gyűjteménye

 

A BluBOX™-ban lévő tizenhat gitárláda hangkaraktert Thomas Blug a magángyűjteményében lévő, saját ládái segítségével készítette. Tehát a kis eszköz például nem „egy” 4x12-es 25Wattos Marshall Greenback láda hangját, hanem „a” saját Marshalljának a karakterét tartalmazza.

 

Az alábbi listán szerepel a BluBOX™-ban megtalálható mind a tizenhat láda, a feltüntetett névvel, a pontos ládatípussal és a hangszórók paramétereivel együtt:

 

1.      NANOCAB™ BluGuitar® 1x12“
 
2.      FATCAB™ BluGuitar® 1x12“
 
3.      STACK 1965 Original Marshall® 4x12”Celestion® (Alnico 15Watts)
 
4.      STACK 1967 Original Park® 4x12” Celestion® (Greenback 25 watts)
 
5.      STACK 1970 Original Marshall® 4x12” Celestion® (Greenback 25 Watts 55 Hz)
 
6.      STACK 1971 Original Marshall® 4x12” Celestion® (G12h30)
 
7.      STACK 1980 Original Marshall® 4x12” Celestion® (G12h75)
 
8.      METAL V30 Mesa/Boogie® Rectifier® Standard 4x12” Celestion® V30
 
9.      METAL CL80 Celestion® Classic Lead 80 in custom built 4x12” cabinet
 
10.  JAZZ 120 Roland® Jazz Chorus® 120
 
11.  TWEED 1x12 Vintage ´57 Fender® Tweed Deluxe®
 
12.  SILVER 1x12 Fender® Princeton® Silverface 1x12“
 
13.  BLACK 2x10 Fender® ´64 Vibroverb® 2x10“
 
14.  BLACK 2x12 Vintage Fender® Twin Reverb® 2x12” orange JBL® mixed with Jensen® C12K
 
15.  BLACK 4x10 Vintage 60s Fender® Super Reverb® 4x10“
 
16.  BLUE 2x12 Original Vox® AC30 JMI® 2x12” Celestion® Blue Bulldog

 

 

 

 

 

 

Felhasználási lehetőségek

 

A BluBOX™ alapvetően minden olyan helyzetben jól használható, ahol az optimális láda-mikrofon lehetőség valami miatt nem megoldható. Illetve olyan koncerteken, fesztiválokon is hasznos szolgálatot tehet, ahol nem saját hangmérnökkel, saját mikrofonnal dolgozik az ember. Ekkor a BluBOX™-ot a fej és láda közé kötve adhat egy stabil, jó minőségű soundot kifelé, mikrofon nélkül, ezáltal is kikerülvén az esetleges szakszerűtlen mikrofonozásból adódó problémákat.

 

Lehetővé teszi a gyakorlást, hangfelvételek készítését, stúdiómunkát, olyan helyszíneken is, ahol a nagy hangerő kivitelezhetetlen. Például lakásban is kihajtható az erősítő (klasszikus csöves esetében csak álterheléssel!), és stúdiómonitoron, vagy fejhallgatón keresztül megkapjuk azt a hangzást, melyet egy másik helységben lévő bemikrofonozott láda adna.

 

Felvételeknél, ha működik a ládamikrofonozás-verzió, még talán akkor is érdemes egy plusz jelet levenni az erősítő és a láda közé kötött BluBOX™-ból, mert egy másik sávon egy másik hasonló soundot kapunk, mintha még egy mikrofont, még egy ládát használnánk. Keverésnél ezzel is lehet vastagítani, hangszínezni a végeredményt, a végső gitárhangzást.

 

Erősítő nélkül, pusztán pedálboarddal a lánc végére kötve is nagyon jó szolgálatot tehet. Megfelelő előfokkal, vagy drive pedállal a BluBOX™-on keresztül rögtön mehet a keverőbe a jel, és máris egy nagyon jól használható, organikus gitárhangot kaphatunk. Ez a felhasználási mód Ideális kis klubokban, illetve színházi munkák során, ahol nem kivitelezhető a nagy színpadi hangerő, viszont megfelelő a monitorozás, esetleg rendelkezésre áll.  

 

 

rRkt.bluguitar_blubox_vsc_val 650x.jpg

 

 

Összegzés, ajánlás

 

Jómagam elég sokat játszom élőben, olyan szituációkban, ahol hangerőproblémák miatt csak vonalban lehet megszólalni, így több éve kísérletezem, hogy hogyan lehet ilyen körülmények között a legjobb gitárhangot kihozni. Próbálkoztam már digitális modellezéssel, analóg filterekkel dolgozó pedálokkal, különböző előfokokkal, de bevallom, hogy a BluBOX™ minden eddig kipróbált eszközömet felülmúlja. Amikor e tesztet írom, körülbelül másfél hónapja rendelkezem ezzel az okos DI-box-szal, és ennyi idő alatt volt már szerencsém kipróbálni élőben a legkülönbözőbb szituációkban. Egyszer sem éreztem kompromisszumot. A segítségével abszolút dinamikus, és inspiráló gitárhang jön a szélessávú eszközökből is.

 

A tizenhatféle választási lehetőség úgy gondolom bőségesen elég, a kezelőfelület egyszerűsége pedig lehetővé teszi, hogy akár két dal között egy mozdulattal ládát lehessen váltani.

 

Az eszköz nem mondható olcsónak, ahhoz képest, hogy „csak” egy funkciót lát el, viszont azt a feladatot csúcsminőségben oldja meg. Úgy gondolom, hogy a BluBOX™ tökéletes megoldás lehet mindazoknak, akinek van egy kiépített pedál és/vagy erősítő rendszere és praktikussági, kényelmi, vagy megvalósíthatósági okok miatt a láda szállítása, hangereje, mikrofonozása problémát jelenthet. Legyen szó akár stúdiózásról, szobai gyakorlásról, klubkoncertről, vagy nagyszínpadi fellépésről.

 

 

 

Technikai adatok:

 

Méret: 120 x 95 x 38 mm

Súly: 350 g

Áramigény: 9-18 V, 200mA DC (center negatív), (adapter nem tartozék)

Bemenetek: Line in (6.3 jack), Speaker in (6.3 jack)

Kimenetek: Line out (6.3 jack), Balanced XLR (mic) out

Kapcsolók: Ground lift (on, off), sensitivity (high, mid, low)
Ára: 76 990 Ft

 

Forgalmazza: Hangszerdiszkont

Borbély Tamás írása