zenesz_logo.png



A brit Blackstar neve bizonyára nem ismeretlen a gitárosok körében, minthogy a cég az elmúlt néhány év folyamán jelentős tényező lett a minőségi és egyben megfizethető gitárerősítők piacán.

A Blackstar azonban nem csak erősítőivel lett a gitárosok kedvence, hanem csöves torzító pedáljaival, amelyet ötféle verzióban gyárt.

 

ht.jpg

 

A Blackstar által gyártott HT-METAL csöves torzító pedálról már megjelent egy rövid híradás a Zenészmagazin áprilisi számában, most azonban közelebbről is megvizsgáljuk ezt az átlagosnak nem mondható effektet. Lapunk a széria csúcsmodelljét, a HT-METAL kétcsatornás változatát kapta meg tesztelésre.

 

A csomagból kibontva, kézbe fogva az effekt pedált, úgy tűnik, több szempontból is felülvizsgálatra szorul az analóg torzító pedálokról eddig kialakult képem. Ez egy méretes, súlyos darab (1,2 kg), szerintem nagyon eltalált és, mint később kiderül, a funkcionalitást kiválóan kiszolgáló dizájnnal. Az effekt egyszerre retró, modern és robosztus, persze az ECC83-as csőnek kell a hely, a számos állítási lehetőséget biztosító potiknak úgyszintén.

 

 

Áttekintés


A HT-METAL tulajdonképpen egy csöves, kétcsatornás, alaphelyzetben háromféle torzító/overdrive módot kínáló effektpedál. Első ránézésre az effekt „csak” két külön paraméterezhető csatornával rendelkezik, azonban jobban szemügyre véve, az első csatornánál egy CLEAN/OVERDRIVE kapcsoló található, ami lehetővé teszi, hogy az első csatorna CLEAN állásában, a tiszta hangból a GAIN növelésével egy enyhén túlvezérelt jó kis blues-os hangot kapjunk. Akár meg is lepődhetünk, hogy egy METAL pedál ilyen meleg, békés hangon szólal meg. CLEAN állásban a pedál zajmenetesen – jó néhány multieffekt pedáltól eltérően – a korrekció nélküli, tiszta natúr hangot engedi át az erősítő felé.

 

Mindkét csatornának külön GAIN és külön LEVEL állítási lehetősége van, az 1. és 2. csatorna potméterei dupla szabályzóval készültek, az alsó, vastagabb az 1. csatornát, a felső, vékonyabb a 2. csatornát állítja.

 

A pedálon található még egy háromsávos EQ és a HT-METAL specialitása, az ISF (Infinite Shape Feature) potméter. Ezzel egy mozdulattal módosíthatjuk, finomíthatjuk az EQ által beállított hangszínt, a gyártó szerint a keményebb, szárazabb amerikai hangzástól, a mélydúsabb, melegebb brit hangzásig terjedő tartományban.

 

Fontos és hasznos, az effekt pedálon elhelyezett SPEAKER EMULATED OUTPUT, egy olyan kimenet, amellyel egy felvevőeszközre, vagy keverőre csatlakozhatunk, csöves gitárerősítő+hangszóró hangzását emulálva.

 

 

Használat

 

Ahogy a fentiekből kiderül, a pedállal két teljesen különböző hangzású, karakterisztikájú és hangerejű torzítást/túlvezérlést tudunk az 1. és 2. csatornára beállítani a csatornánkénti GAIN és LEVEL potikkal. A két csatornának két külön lábkapcsolója van, így a két előre beállított szintű és mértékű torzítást külön tudjuk megszólaltatni és akár szám közben váltani.

 

Kezdjük az alaphelyzettel! Az első csatorna CLEAN módban van, ekkor a tiszta, natúr, torzításmentes, korrigálatlan hang megy a kimenetre. Ha az első csatornát CLEAN állásban hagyjuk és a lábkapcsolójára lépünk, akkor a csatorna GAIN potijával egy kellemes, blues-os hangzású, enyhén túlvezérelt hangot kapunk, a pedál így overdrive-ként működik. Ha most az 1. csatorna CLEAN/OD kapcsolóját OD állásba kapcsoljuk, a HT-METAL kezdi megmutatni oroszlánkörmeit, megjelenik a hang, aminek az előállítása más digitális vagy analóg pedálokkal nem nagyon lehetséges. Érthető, hiszen itt egy ECC83 előerősítő cső üzemel, nem kevesebb, mint 300 volttal. A GAIN potival jól kordában tarthatjuk a torzítás mértékét, az ISF potit állítva újabb hangszín variációkat érhetünk el.

 

A 2. csatorna alaphelyzetben nagyobb GAIN szinttel indul, mint az első, vagyis ennek a lábkapcsolójára lépve a HT-METAL megmutatja sötétebb oldalát is, és már nem nagyon szorul magyarázatra a pedálon díszelgő METAL felirat. Ha nagyon agresszív metálos hangzásra vágyunk, tekerjük a GAIN-t kopig, és élvezzük az egyre inkább megjelenő felharmonikus hangokat.  

 

Gyakorlatban nagy előnye a pedálnak, hogy az 1. és 2. csatornára nem csak két különböző intenzitású és jellegű torzítást, hanem két különböző hangerőt is beállíthatunk. A 3 sávos EQ könnyen és pontosan kezelhető, köszönhetően a masszív kialakítású, jó fogású, hatalmas fém gomboknak, az ISF szabályzó jól egészíti ki a hangszínszabályzást. (Az EQ beállításai mindkét csatornára érvényesek.)

 

A pedál elemmel nem üzemeltethető, a gyártó mellékeli a 22 voltos tápegységet.

 

 

Vélemény


Bár a HT-METAL neve alapján azt gondolnánk, hogy az effekt pedál inkább metál zenét játszóknak javasolható, ez csak részben igaz. Az tény, hogy a metál zenéhez szükséges agresszív torzított hangot abszolút meggyőzően, és széles skálán szállítja a HT-METAL, azonban a klasszikus rock és blues gitárosok is könnyűszerrel beállíthatják a nekik tetsző hangzást. Összehasonlítva egy digitális multieffekt torzítójával, a hármas, esetleg négyes hangzatokat sokkal szebben, tisztábban szólaltatja meg torzítva, ugyanakkor élethűbb, dinamikusabb torzított hangot produkál, mint fent említett társai.

 

Ha valamit mindenképpen hiányolnom kellene erről a brutális, de ugyanakkor hihetetlenül flexibilis szerkezetről, akkor az két dolog lenne: színpadon nagy segítség lenne, ha a szabályzó gombokon led lenne, és ha az első csatorna CLEAN/OD kapcsolóját lábbal lehetne kapcsolni. Igaz, hogy ennek az eredménye három lábkapcsoló lenne, de szerintem ez a gitárosok jelentős részének nem okozna komoly fejtörést.

 

Azok a gitárosok, akik nem csöves erősítőt használnak, biztos, hogy nagy örömmel birtokolnának egy HT-METAL pedált, mert meglepően élethűen produkálja egy csöves erősítő meleg, máshoz nem hasonlítható dinamikus hangját. Ezen nem is kell sokat elmélkednünk, hiszen valójában egy csöves eszközből „jönnek ki” ezek a hangok. Ha valaki mégsem hinne a fülének, elég, ha egy pillantást vet a robosztus effektpedálra, és a közepén elhelyezett szellőző rácson át meggyőzően, bizalomgerjesztően világít egy ECC83.

 

Keres Tibor