zenesz_logo.png



- LIPPÉNYI GÁBOR - Az olcsó audió interfészek között már egy jó ideje komoly választékot találhatunk ismert cégektől. Pár évvel ezelőtt ezen a területen jelentkezett egy nem annyira ismert név, az angliai Hampshire városából, az Audient.

 

iD4-Stack 700X.jpg

 

A professzionális analóg keverőket ismerők között azért nem ismeretlen a név, hiszen a mai napig gyártanak nagyon komoly mixereket, méghozzá a többmilliós kategóriában. Jó pár évvel ezelőtt a keverőkben használt technológiát mikrofon előerősítő formájában is megjelentették, majd a közelmúltban hangkártyákkal is elkezdtek foglalkozni. Mára már összesen öt típus található a cég kínálatában, ezek közül az utolsó és egyben legkisebb és legolcsóbb az iD4.

 

 

iD4-Top-Crop 600x.jpg

 

 

Az iD4 egy két bemenettel és két kimenettel rendelkező eszköz (erre utal a 4-es szám az elnevezésben), a két bemenet azonban nem egyenrangú. Az egyik egy kombinált mikrofon és vonal bemenet (combo XLR és jack csatlakozással), míg a másik egy dedikált hangszer (DI) bemenet jack formátummal. A mikrofon bemenet, mint már említettem a keverőikben illetve előfokjaikban használt technológiára épül, és kipróbálva, meg fellelhető demókat meghallgatva, az árkategóriához képest tényleg nagyon tisztán, zajtalanul szól, ugyanakkor elég nagy headroom értékkel és elég nagy erősítéssel (58 dB) bír. A hangszer bemenet J-FET technológiára épül és egyfajta telítettséget képes adni a gitár vagy basszusgitár esetleg szintetizátor hangjának, úgy is mondhatnánk, hogy egy kissé csöves jelleget. A mikrofon bemenetre fantom feszültséget is adhatunk és jó hír, hogy ennél a hangkártyánál (a nagyobb Audient hangkártyákkal ellentétben) nincs szükség külső tápra akkor sem, ha a fantomtápot bekapcsoljuk, azaz egy laptoppal használva csak egy USB kábel szükséges, és azon a tápot is megkapja. Az iD4 class compliant eszköz, azaz iPad eszközzel is működik, viszont ebben az esetben sajnos szükséges az USB kamera csatlakozón kívül egy külső táppal rendelkező USB hub elosztót használni, mert a tápfelvétele nagyobb az ott engedélyezettnél.

 

 

iD4-Back-1 700x.jpg

 

Az Audient iD4 tényleg kis méretű, szinte az ember tenyerében elfér, de a kivitelezése nagyon masszív, professzionális. Lekerekített fém borítás, és jól átgondolt, tiszta felület jellemzi. A tetején a két bemenet szint állító potmétere, egy, a bemenetekből és a számítógépből érkező hangok arányának beállítására szolgáló (Monitor Mix) potméter, valamint egy hangerő (Volume) kontroller található. Ezeken kívül mindössze két nyomógomb, két kijelző LED, valamint egy dupla LED sor foglal itt helyet. A jó tervezés miatt viszont ennyi kontroll eszközzel is elég sok funkciót lehet elérni. Mivel a Volume encoder végtelenített, tehát az állapota nem jelez hangerő szintet, így azt tekerve, a tekerés közben a dupla LED sor a hangerő szintjét jelzi. Normál állapotban ez a kijelző sor a kimenetet jeleníti meg, de ha a Monitor Mix potmétert teljesen balra forgatjuk, akkor a bemeneti szintet állíthatjuk be. A hangerő encoder megnyomásával lehalkíthatjuk a vonal kimenetet 15 dB-lel, ilyenkor villog a Mute gomb, amivel egyébként teljesen el is némíthatjuk azt. A másik gombhoz az iD felirat tartozik, ezt lenyomva a számítógépen akármilyen programban a Volume encoder tekerő az egérrel rámutatott helyet képes kezelni. Ez azt jelenti, hogy az olyan funkciók, melyeknél az egér scroll képes működni, az kezelhető így, azaz a képernyőn levő potmétereket, fadereket kezelhetjük zenei programokban kényelmesebben. A két gomb közös megnyomásával (Monitor Pan) a két bemenet panorámáját állíthatjuk a Volume encoderrel, miközben látjuk is a pozíciókat a LED soron.

 

 

iD4-Front-new 700x.jpg

 

 

A hangkártya elején találjuk a már említett DI hangszer bemenetet és itt foglal helyet a két fülhallgató kimenet is. Ezek nem függetlenek egymástól, az egyik nagy jack a másik mini jack formátumú, így akármilyen fülhallgatóval átalakító nélkül használhatjuk, illetve ha szükséges két hasonló fülhallgatóval egyszerre ketten is használhatják. A hátoldalon az USB csatlakozó, a sztereó vonal kimenet és a kombinált bemenet csatlakozói, valamint a fantom táp kapcsolója helyezkedik el.

 

Az iD4 Mac számítógép és iPad esetében képes mindenféle driver felrakása nélkül is működni, Windows esetében szükség van a driver és kezelő szoftver telepítésére. Az egyszerűbb kezelhetőség miatt azért Mac esetében is érdemes felrakni a szoftvert. A beépülő kezelőfelületen állíthatjuk a mintavételi frekvenciát és a buffer értéket is. Elvileg 32 minta buffer értékig is lemehetünk, ilyenkor az összes késés a számítógépen keresztül 44,1 kHz felbontásnál 5,9 ms, míg 96 kHz esetében 4,55 ms.

 

iD4Rear3QtrRight-aa 700x.jpg

 

Az Audient iD4 nem a legolcsóbb USB hangkártya ebben a szegmensben, de nem is mondható drágának. A hang minősége, a hardver kidolgozása tényleg jó. Sok zenésznek elég lehet az egy mikrofon és egy hangszerbemenet felállás, és egy laptoppal egy igazán pici, hordozható kis stúdiót vihetünk magunkkal külső felvételhez is, így akár olyanok számára is érdekes lehet, akik nem szívesen szerelnék ki a rackből a komolyabb hangkártyájukat egy ilyen esetben. Úgy érzem az Audient az iD4 esetében nagyon jól eltalálta az arányt a minőség, használhatóság, forma és árkategória tekintetéven.

 

Akiknek ennél több bemenetre, kimenetre és szolgáltatásra van szükségük, azoknak ajánlhatom a nagyobb Audient hangkártyák (iD14, iD22 és iD44) megtekintését is, a maguk kategóriájukban azok is nagyon jók. Az iD4 130 EUR körüli áron jelent meg, több hazai kereskedőnél lehet kapni ennek körülbelül megfelelő magyar árért.

 

Hazai ár: 40 900.- Mezzoforte Hangszeráruház