zenesz_logo.png



A Pollstar turnézó zenekarok, előadók koncertbevételei alapján tette közzé, kik kerestek a legtöbbet 2017-ben.

 

U2_2 700x.jpg

 

1. U2

 

December végén a Pollstar közzétette a turnék Top 20-as listáját, ami csak előzetese a majd végleges Worldwide Top 100 Tours Chartnak, de az első 20 helyen nem várható változás. Összességében a Top 20 turné mintegy 2,64 milliárd dollár bevételt hozott, ami rekord nagyságú összeg, és 241 millió dollárral haladja meg a 2016-os turnék bruttó bevételét. Vagyis azért a koncertezés még mindig a legnagyobb bevételi forrása az előadóknak.

 

Az első helyen U2 áll, a Joshua Tree Tour 316 millió dollárt hozott nekik, ami 2,71 millió jegy eladásából származott.

 

 

 

guns 700x.jpg

 

2. Guns N’ Roses

 

 

Közvetlen a U2 mögött a Guns N’ Roses áll 292,5 millió dollár bruttó bevétellel és 2,68 millió eladott jeggyel. Az eladott jegyek száma alig kevesebb, mint a U2 esetében, ami azt jelzi, hogy a több mint 20 millió dollár különbözet a U2 javára, nem az eladott jegyek számából, hanem magasabb árából származik. Egyszerűen szólva, a U2 koncertekre lényegesen drágábbak voltak a jegyek.

 

 

coldplay-700x.jpg

 

3. Coldplay

 

A brit rock banda, a Coldplay futott be a harmadik helyre 238 millió dollár bevétellel és negyedik helyével Bruno Mars a szóló előadók között első a listán, az ő koncertjeinek jegybevétele kicsit több, mint 200 millió dollár volt.

 

 

 

Bruno-Online_700.jpg


4. Bruno Mars

 

 

Az Metallica 152,8 milliós koncertbevétele az 5. helyre volt elég, de meg kell jegyezni, hogy míg Bruno Mars 92 helyszínen, 121 koncerten produkálta a 200 milliós bevételt, addig a jó öreg Metallica „mindössze” 49 koncertet nyomott 39 városban, vagyis közel azonos jegyárak mellett a koncertjeik átlag bevétele majdnem duplája volt, mint Bruno Marsé. Ez persze csak úgy lehetséges, hogy egy Metallica koncertre közel kétszer annyian voltak kíváncsiak, mint egy Bruno Mars koncertre.

 

 

metallica-700x.jpg

 

5. Metallica

 

 

 

Hatodik helyen a Depeche Mode áll 141,1 millió dolláros jegybevétellel, hetedik helyen pedig maga Paul McCartney, akire 132 millió dollárt fizetett be a nagyérdemű, és aki feltételezhetően nem anyagi megfontolásból turnézik, lásd tavalyi, ide vágó írásunkat!

 

 

depeche-mode-700x.jpg

 

6. Depeche Mode

 

 

Sir-Paul-McCartney 700x.jpg

 

7. Sir Paul McCartney

 

 

 

A nyolcadik helyen a brit dalnok Ed Sheeran tanyázik 124,1 millió dolláros bruttó koncert bevétellel, de vegyük figyelembe, hogy a Bruno Marshoz és Paul McCartney-hoz hasonlóan ezt ő egyedül énekelte össze.

 

 

 

ed-sheeran-700x.jpg

 

8. Ed Sheeran

 

 

 

Kilencedik a listán a Rolling Stones 120 millió dolláros jegybevétellel, de itt álljunk meg egy pillanatra! A Stones összesen 14 koncerten „termelt” ennyit, jegyáraik a legmagasabbak a 20-as listán, átlagosan 158,8 USD, ami lássuk be, nem kevés. Így 14 koncerten kerestek majdnem annyit, mint Ed Sheeran 86 előadáson. A Stones átlagos koncertbevétele egyébként a legmagasabb a Top 20 listán, koncertenként közel 10 millió dollár.

 

 

 

the-rolling-stones-700x.jpg

 

9. The Rolling Stones

 

 

 

Az első 10-be bekerült egy country előadó is, Garth Brooks, aki 101,4 millió dollár bevételt produkált. Meg kell jegyezni, hogy Celine Dion 101,2 millió dolláros jegyeladással éppen csak lemaradt a 10. helyről és bár így az első tízben nincs női előadó, a hölgyek között Celine Dion keresett a legtöbbet koncertezéssel.

 

 

Garth-Brooks-700x.jpg

 

10. Garth Brooks

 

 

Ha a teljes húszas listát nézzük, feltűnhet, hogy elég nagy a stíluskavalkád. A Metallicatól Justin Bieberig hosszú az út. Nem bíbelődtek műfajokra bontással, aki a pop/rock kategóriába belefért, az itt szerepel. Ez talán nem is baj, mert a lista így a műfajok közötti eladhatóságot, vonzerőt is tükrözi, valamilyen szinten.

 

1. U2 
2. Guns N’ Roses
3. Coldplay
4. Bruno Mars
5. Metallica
6. Depeche Mode
7. Paul McCartney
8. Ed Sheeran
9. The Rolling Stones
10. Garth Brooks
11. Celine Dion
12. Justin Bieber
13. Roger Waters
14. Lady Gaga
15. Billy Joel
16. The Weeknd
17. Tim McGraw / Faith Hill 
18. Red Hot Chili Peppers
19. Ariana Grande
20 Tom Petty & The Heartbreakers

 

 

A részletes Top 20-as lista itt nézhető meg: https://www.pollstar.com/Chart/2017/12/2017YearEndTop20WorldwideTours_619.pdf