zenesz_logo.png



- SZOBOSZLAY ZOLTÁN - A 2014-ben létrejött, kreatív és egyedi zenei energiákkal bíró Pankastic! az elmúlt 4 évben számos sikert ért el, a fő sodorból kilógó, különlegesnek számító hangzásukkal.

1028598.1_700x.jpg

 

 

Sajátos, „django-pop” névre keresztelt stílusuk a boldog békeidők jazzes hangzásvilágát elegyíti a kortárs pop és világzene egyediségével. A „manouche swing” és a cimbalom hangjának ötvözése nemzetközileg is eredeti zenei koncepció, mely az énekesnő, Pálmai Panna derűs, energikus kisugárzásával párosulva teszi utánozhatatlanná a Pankastic!-ot. 

 

Az elmúlt években számos helyen felbukkant a csapat muzsikája. Tavasz, nyár, ősz, tél című slágerük a Petőfi rádióban debütált, majd 2015-ben nagy sikerrel szerepeltek A Dal című tv műsorban is, melyet sorra követtek a meghívások és máig emlékezetes koncertek. Dolgoztak együtt Hajós Andrással, Oláh Gergővel és a Dohnányi Szimfonikus Zenekarral is, csak néhány nevet említve. A csapat tagjai, egytől-egyig, idehaza és külföldön is elismert, klasszis muzsikusok, akiket a tágan értelmezett jazz kimagasló alakjainak sem szerénytelenség nevezni.

 

Friss videó, új album és lemezbemutató koncertek töltik ki a Pankastic! napjait, így ezen apropók alapján beszélgettünk a zenekarral.

 

 

 

P4_700x.jpg

 

 

 

Az aktualitásoknál maradva, meséljetek az új, „Félúton felnőttem” album munkálatairól, illetve arról, mit is kap kézbe a hallgatóság a friss lemezzel.


Pálmai Panna: A félúton felnőttem cím elég beszédes. Sok nehézségen kellett magam keresztül verekedni, hogy eljussak a lemezfelvétel munkálatainak elkezdéséhez, hiszen egy megújult arculattal és felállással kellett mindezt megtenni, és a zenekarban történt változások miatt egyedüli végleges döntéshozóvá váltam, ami óriási felelősség. A zenészek maximális támogatása és együttműködése segített végig ezen az úton, amely során még magam is félúton felnőttem. Félig… A címadó dal már létezett demó formájában, de akkor még nem gondoltuk, hogy jelentése is lesz. A munkálatok csak az elkezdésig voltak nehezek, utána minden gördülékenyen ment. A profizmus – ami minden zenészt jellemez a zenekarban – mindent megkönnyített. A hozzáállásuk fantasztikus. Nemcsak kiemelkedőek a saját hangszerüket illetően, hanem szeretik is ezt a zenét, magukénak érzik, így azt vettem észre, hogy a lemez oroszlánrésze már fel volt játszva, mire kettőt pislogtam. A zenekar tagja Lisztes Jenő cimbalmos, Kardos Dániel gitáros és alapító tag, Orbán György nagybőgős és a ritmusszekciót Serei Dániel dobjátéka erősíti.

 

Lisztes Jenő: Az új lemez készítése nagyon jó hangulatban telt, a közönség egy kicsit más fajta zenét fog kézhez kapni, hiszen az új felállása a zenekarnak is máshogy szól, mint eddig. Többféle zenei stílust bevonva, színesebb számok születtek, mint eddig.  

 

 

Pank 700x.jpg

 

 

 

A korong címe, mintha egyfajta irányváltást és komolyodást sugallana. Maradt az életteli, kedélyes zenei világ, ami a csapat egyik védjegye? 

 

Kardos Dániel: Nem távolodtunk el a Django fémjelezte zenei világtól, viszont az idővel változunk, fejlődünk, így szinte elkerülhetetlen, a többi hozzánk közel álló műfaj megjelenése a zenénkben.

 

Serei Dániel: Szerintem a lemez anyaga eltérő az eddigi Pankastic! felvételektől. Összetettebbek a számok, sokszor több eltérő részből állnak össze, mindez a zenekar pozitív kisugárzásán és lendületén, mit sem változtat!

 

Miért pont a Nagyon péntek című dalt hoztátok ki a 2. lemez beharangozójaként? Ez a nóta tükrözi leginkább a csapat jelenlegi hangulatát és irányvonalát? 

 

Pálmai Panna: A Nagyon péntek könnyed, mind szövegileg, mind zeneileg, talán ezért esett erre a választás. Nem tudjuk azt mondani, hogy ez tükrözi legjobban a lemez hangulatát és irányvonalát, hiszen, ahogy zenésztársaim is elmondták, nagyon színes lemezt sikerült alkotni. Ez a dal viszont majdhogynem mindenkire igaz lehet, már, ami a pénteki életérzést illeti. Ez a legpopulárisabb dal a lemezen véleményem szerint, mégis nagyon odafigyeltünk, hogy hangszerelésben ez se lógjon ki a többi közül. Kálmán Tamás dalszerző írta, akivel évek óta, a kezdetektől együtt dolgozunk, és Pecze Balázs fúj rajta, kiváló trombitás és egyben jó barátunk. Arra külön büszke vagyok, hogy a fiúk ennyire el tudták magukat engedni a videóban, szerintem nagyon jól alakítják a „péntekelő” szerepet, pedig valójában egyikük sem dolgozott még irodában.

 

 

Kevés olyan hazai produkció van, amiről ennyire sugárzik a természetes lazaság és kedély, mint a Pankastic!-ról. Teljesen egy húron pendültök, avagy a tagok már a zenekart megelőzően is jó kapcsolatot ápoltak egymással? 

 

Orbán György: A csapat legújabb tagjaként szeretném elmondani, hogy igazából teljesen mindegy, hogy ismertük egymást előtte vagy sem, ez a zenei világ felszabadító, igazi örömzene. Biztosan számít az is, hogy a tagokkal egytől egyig játszottam már együtt más produkciókban, van, akivel évek óta jó barátságot is ápolok, még sem a régi ismeretséget vagy barátságot gondolom a legnagyobb összetartó erőnek a csapatban, hanem a zene szeretetét és az alázatot mind a zene, mind egymás felé.

 

Pálmai Panna: Azt gondolom, hogy nagyon fontos ki milyen ember, amellett, hogy milyen zenész. Sok sikeres produkciót láttam már, ahol a zenekar tele volt belső feszültséggel, de azt gondolom, hogy ezt a fajta zenét nem lehet és nem is szabad másképp játszani, csak ha valóban egy húron pendülünk. Ez egy oda-vissza játék. A zene stílusa segít abban, hogy feloldódjunk, a feloldódás pedig segíti, hogy ebből a stílusból a legtöbbet ki tudjuk hozni. Ezt nagyon lehet érezni a koncerteken rajtunk és ezt az életérzést legtöbbször a közönség is megérzi és átveszi, legalábbis arra az időre, míg velünk van, minket hallgat, netán táncol. Nem mellékesen: köszönjük a kérdést, hisz ez egyben egy óriási dicséret is!

 

 

1_700x.jpg

 

 

 A most megjelent Félúton felnőttem albumon meghívott és vendég zenészekkel is dolgoztatok együtt? 

 

Orbán György: Panna felvetette az ötletet, hogy néhány számban legyen hegedű is, és azonnal ifjabb Sárközi Lajos jutott eszembe, akivel szintén egy zenekarban játszom, és szerintem az ország legkiemelkedőbb hegedűművésze, rendkívül sokféle stílusban. Ha arról van szó, hogy egy dalt fel kell dobni, akkor ő a legjobb választás, így azonnal őt ajánlottam.

 

Pálmai Panna: Így igaz. El is vállalta, és csodálatosan játszott! Három dalban is hegedül, a címadó Félúton felnőttemben, az Ön Buda, én Pestben és a Lule, lule népdal feldolgozásban is. Elképesztő gyorsasággal reagál a zenében a hangszerek minden egyes megszólalására és a dalszövegre is, élmény volt. Korábban említettem Pecze Balázs trombitást, aki a Nagyon péntek és Lule, lule dalokban játszik. Szintén büszkék lehetünk, hisz az ország legjobb trombitásai között jegyzik nevét.

 

 

Van-e olyan produkció, netán előadó, akivel a jövőben szívesen dolgoznátok közösen? 

 

Serei Dániel: Több is van! De, aki a zenekar stílusába beleillik, olyan viszont kevesebb. Idén júniusban felléptünk Stanislav Palúch szlovák hegedűművésszel, vele mindenképpen jó lenne hosszabb távon együtt dolgozni. De szívesen hívnánk meg szaxofonos vagy trombitás vendéget is, akár az Európában élő Gerald Presencert vagy Lukas Oravecet. 

 

Lisztes Jenő: Szívesen dolgoznék együtt egy olyan hangszeres szólistával, aki egy nagyon különleges színt tudna hozni a zenekarba, mint például Bireli Lagrene vagy Richard Galliano. Természetes ők világsztárok, de ehhez a zenéhez nagyon passzolnának szerintem. 

 

Pálmai Panna: Viccen kívül egy rapperrel szeretnék a Pankastic!-ban együtt dolgozni, és ez már kezd is körvonalazódni!

 

 

 

4_700.jpg

 

 

Korábban több interjúban is elhangzott már az általatok képviselt irányvonal eredete, de meséljetek arról, hogy a swingen és a jazzen túl, melyek azok a zenék, előadók, stílusok, amelyek hatottak és hatnak akár manapság is rátok. 

 

Kardos Dániel: Rám a jazz és a manouche swing mellett a következő műfajok hatottak leginkább: filmzenék, flamenco, indiai klasszikus zene, balkáni és közel-keleti zene.

 

Lisztes Jenő: Leginkább a klasszikus zene és a balkán zene hatott rám, ha a jazzt most nem számítjuk bele. A klasszikus zene tisztasága, értéke a legnagyobb számomra, a balkán zenében pedig a ritmizáció és a technikai megoldások, amik megfogtak gyerekkorom óta, nagyon sok mindent lehet tanulni belőle. 

 

Pálmai Panna: Rám konkrétan minden zenei stílus hatással van, mindenre nyitott vagyok, de óriási hibám, hogy egy bizonyos ideig kizárólag egy előadót vagy egy fajta stílust hallgatok. Most épp Avishai Cohen megy éjjel is és nappal is.

 

 

A zenekar tagjai más formációkban is zenélnek, idehaza és külföldön, így nem nehéz összeegyeztetni a Pankastic! működését? Van olyan köztetek, aki ezek mellett még polgári foglalkozást is űz? 

 

Pálmai Panna: Hadd válaszoljak erre én. Nagyon nehéz! Mindamellett, hogy óriási büszkeség ilyen muzsikusokkal egy színpadon lenni, óriási nehézség is mindezt megszervezni. Lisztes Jenő rengeteget jár külföldre akár Roby Lakatossal, akár a 100 Tagú Cigányzenekarral, akár szólóban és Orbán György is sok olyan formáció tagja, amely külföldi turnékra utazik el. Mindemellett mindketten játszanak Palya Bea zenekarában is. Serei Dániel a Bartók Béla konzervatóriumban és az Erkel Gyula Zeneiskolában is dobot tanít, valamint a Budapest Jazz Orchestrában és legalább még egy tucat formációban állandó tag, Kardos Dániel pedig a Scheiber Sándor iskolában ének-zene tanár, szintén megszámlálhatatlan formáció tagja. Szóval nehéz, de nagyon megéri! Néha nekem is nehéz, hiszen még egyetemen tanulok, nemzetközi kapcsolatok szakon, így mikor vizsgaidőszak van, akkor velem sem könnyű!

 

 

 

 

Végül meséljetek a 2019-es év terveiről, mire számíthatunk tőletek? 

 

Pálmai Panna: Szeretnénk lemezbemutató turnét tavasszal és nyáron, mindemellett klubkoncerteket és fesztiválokat. Sokat dolgoztunk a lemezen, de ez nem azt jelenti, hogy 2019-ben semmi új sem fog megjelenni tőlünk. Nem állunk le a zeneszerzéssel sem. A lemezen hallható már egy abszolút saját dal, amit Kardos Dániellel írtunk, 2019-ben pedig szeretnénk, ha még több ilyen születne.

 

Volt újévi fogadalmatok, ha igen, mi volt az? 

 

Lisztes Jenő: Lehet, hogy viccesen hangzik, de őszinte leszek. Az újévi fogadalmam, hogy lefogyok!

 

Orbán György: Én pedig minden nap gyakorolni fogok!

 

Kardos Dániel: Soha többé nem vállalok szilveszterkor munkát!

 

Pálmai Panna: Én pedig fogadom, hogy mindezek megvalósulásában segítem a zenekar tagjait!

 

Pankastic! Facebook: https://www.facebook.com/pankastic/

 

Az írás a Zenész Magazin 2019/212. számában jelent meg.