zenesz_logo.png



A Pollstar turnézó zenekarok és előadók koncertbevételei alapján tette közzé, kik kerestek koncertezéssel a legtöbbet 2018-ban.

 

ed sheeran_700x.jpg

 

 

Tavaly év végén is beszámoltunk – a Pollstar adatai alapján – a koncertezéssel legtöbbet kereső előadókról, zenekarokról. Hozzá kell tenni, hogy a Pollstar egy nagyon részletes elemzést tesz közzé, melyben nem csak a sztárok koncertbevétele szerepel, hanem olyan adatok is, mint az átlagos jegyár, ami például még az első húsz helyezettnél is nagy eltéréseket mutat, pl. Ed Sheeran koncertjeinek átlagos jegyára nagyjából 89 dollár volt, míg az Eagles, vagy a Rolling Stones koncerteken átlagosan 172 illetve 155 dollárt kellett lepengetnie a rajongóknak. Az elemzés kiterjed arra is, hogy hány városban, és hány koncerttel kereste az adott előadó vagy zenekar azt a hazai zenész fejjel eléggé nehezen felfogható összeget, amit egy év alatt bruttó bevételként könyvelhetett el.

 

Ha a teljes képet nézzük, az látható, hogy a koncertezéssel legtöbbet keresők között jó néhány igazi nagy név található, újabbak és régebbiek egyaránt, de a kaszát legerőteljesebben az imádott Ed Sheeran suhintotta meg. Akkora összeget, mellyel az első helyre került, turnézó művész még soha nem keresett egyetlen év alatt.

 

Még annyit, hogy ez az első olyan év, amikor az Top 10 előadó összesített bruttó bevétele önmagában meghaladta a 2 milliárd dollárt, vagyis úgy tűnik a koncertezés egyre inkább kifizetődő, és a legnagyobb bevételi forrása az előadóknak.

 

Akkor nézzük a Top 10-es listát!

 

 

 

 

1. Ed Sheeran

 

Az első helyen a tavaly még 8. helyen jegyzett Ed Sheeran áll 432,4 millió dolláros koncertbevétellel, amit 53 városban 94 koncerten énekelt össze. A tavalyi 124,1 millió dolláros összeghez képest ez óriási ugrás. A Top 10-ben 94 koncerttel és 4 millió 860 ezer nézővel Sheeran adta a legtöbb koncertet, és ő rá adták el a legtöbb jegyet.

 

 

 


2. Taylor Swift


A pop műfaj előadói 6 helyet foglalnak el az első tízből, és ha a második helyen álló Taylor Swift 345,1 millió dolláros bevételét összeadjuk Ed Sheeran-ével, az így kapott 777 millió dollár akkora összeg, ami a Top 100 előadó/zenekar által keresett összeg 14%-át teszi ki. 

 

 

 


3. Jay-Z / Beyoncé


A Jay-Z – Beyoncé pár On the Run II turnéja is szépen hozott a közös konyhára, az ő bruttó bevételük 254,1 millió dollár volt, amit 48 koncerten hoztak össze és ezzel a harmadik helyre kerültek.

 

 

 

pink 700_2x.jpg

 


4. Pink


Pink a Top 10 negyedik helyét foglalja el 169,2 millió dolláros jegyeladásával, amit 2017-es Beautiful Trauma c. albumának 2018-as turnéjával pordukált. 45 városban 88 koncertet adott Észak-Amerikában, Ausztráliában és Új-Zélandon, több mint 1,2 millió ember előtt.

 

 

brunomars 700x.jpg

 


5. Bruno Mars


Ed Sheeran mellett Bruno Mars a másik énekes, aki tavaly is benne volt a Top 10-ben, akkor az előkelő 4. helyen állt, idei 167,6 millió dolláros bevétele „csak” az ötödik helyre pozícionálta. 39 városban 75 koncerten, összesen majdnem 1,3 millió rajongó láthatta az énekest.

 

 

Eagles 700x.jpg

 


6. Eagles

 

Az egyik alapító tag, Glenn Frey halála után úgy volt, hogy az Eagles nincs többé. Glenn fiával, Deaconnel és Vince Gill énekes-gitárossal kiegészülve az Eagles 2018-ban azonban ismét turnézni kezdett, amit 2019 februárjától Új-Zélandon, Ausztráliában, és Európában folytatnak. A 2018-as turnén 45 városban 53 koncerten összesen 166 millió dollár volt a bevétel.

 

 

 

justin_700x.jpg

 


7. Justin Timberlake


Az Eagles-t Timberlake követi a 7. helyen, miután néhány koncertjét egészségügyi okokból 2019-re halasztotta. Így végül 77 koncertjén összesen 151 millió dollár volt a bevétel, ami 1,1 millió jegy eladásából származott.

 

 

 

rg 700.jpg

 


8. Roger Waters


A Top 10 négy rock szereplője közül Roger Waters az egyik ikonikus művész, aki meglehetősen régi harcos. 2018-as Us + Them turnéjával, ami természetesen Pink Floyd dalokra épült, 84 koncerten 131,3 millió dolláros bevételt ért el. A koncerteket közel 1,5 millió ember látta.

 

 

 

u2 700x.jpg

 


9. U2


A tavalyi Top 10 élén álló U2 most csak a 9. helyen található, 59 koncerten összesen 126,2 millió dolláros bevétellel. 2017-ben 50 koncerttel 316 millió dollárt kerestek, és 2,7 millió néző előtt játszottak. Idén – bár a jegyek ára emelkedett – 927 ezer ember volt kíváncsi Bonoékra.

 



the-rolling-stones 700x.jpg

 


10. Rolling Stones


A rock vonalat még a Rolling Stones képviseli az első tízben, nagyjából tartva tavalyi káprázatos formájukat. Akkor a 9. helyen álltak, most a 10. helyen, de a Top 10-ben az Eagles után a Stones koncertjegyek voltak a legborsosabb áron kaphatók, és mindössze 14 koncerttel tettek szert az idei 116,6 millió dolláros bevételre.

 

Ha a Top 10-es listát nézzük, úgy tűnik koncertbevételek és nézőszám terén egyértelmű a pop-vonal előretörése, főleg a tavalyi helyzethez képest. Ha a 20-as listára vetünk egy pillantást, akkor azért vegyesebb a kép, a Journey, a Def Leppard, a Guns N' Roses, és a Foo Fighters keményíti a Top 20-at. Még egy megjegyzés: a fenti összegek bruttó bevételt jelentenek, így természetesen az előadók, zenekarok tiszta nyereségként ennél kevesebbet visznek haza…

 

Ha a Top 100 listára vagy kíváncsi, ITT nézheted meg.
Ha a tavalyi lista érdekel: kattints IDE!