zenesz_logo.png



- KERES TIBOR - Július 9-én a Live Nation szervezésében Richie Kotzen saját triójával koncertezett a Barba Negra Trackben - koncertbeszámoló.

 

rk 3648_700x.jpg

 

Már jó pár éve nagy kedvencem Richie Kotzen, lenyűgöz a gitárjátéka, éneklése, és rengeteg baromi jó dalt írt. Hozzá kell tennem, számait inkább a Winery Dogs power trió koncert videóin láttam, hallottam, nem egyszer, sokszor, és azok közül is a blues gyökerekből eredő, inkább lassabb nóták jöttek be, már csak azért is, mert ott lehetett a leginkább érezni, hogy ez egy mélyről jövő önazonos zene. A blues éneklésben nem lehet szimulálni, vagyis lehet, de az már nem blues.

Már csak azért muszáj volt elmennem a Barba Negra Trackbe, hogy meghallgassam, a signature Telecastere élőben is úgy szól-e, mint a koncert videókon, lemezeken. Hát erre a koncert nagy részében signature Stratocasteren játszik, persze mesésen szól, leirthatatlanul sokszínűen, és mintha csak a Telecaster tremolónélküliségéből szabadult volna, olyan elszántan és szellemesen használja a Telecasteren nélkülözött lehetőséget. Az egyedülálló gitárhanghoz hozzájárul az Andrew Barta cége által gyártott két Tech 21 RK 5 V2 analóg Fly Rig pedál is, Andrew is nagy Kotzen rajongó, saját bevallása szerint a könnyei potyognak egy-egy lassú Kotzen számon, ezért aztán olyan effektet tett Richie lába alá, amit ő megálmodott magának.

 

rk 3597_700x.jpg

 

Előzenekar nincs, állok sorban a citromos sörömért, amikor minden felhajtás, konferálás nélkül belecsapnak a Riot c. ópuszba, olyan puritán egyszerű színpadképpel, hogy az már-már fáj. Közel megyek, amennyire csak lehet a nem túl nagy, de azért tekintélyes tömegtől, a hangosítás elfogadható, az ének lehetne egy hangyányit előbbre, a lábdob, pergő szól, mint állat, a basszus néhol kemény acélos, néhol meg brummog, Kotzen gitározik és énekel. Ismét tudatosul bennem, amit eddig is éreztem, a Winery Dogs nem csak Kotzentől üt nagyot. Ez a fiatal basszeros, slappel, tépi a húrokat, ha kell, játssza a villámgyors unisonokat, csak pont az hiányzik, amit Billy Sheehan zseniálisan csinál: kitölti a zenét, pár hanggal, akár harmóniákkal, vagy kettős hangzatokkal, mikor Kotzen szólózik. Arról már nem is beszélve, hogy Sheehan gitárja úgy szól, mintha legalább két hangszer szólna.

 

rk 3623_700x.jpg

 

Hallgatom közelről, majd távolabb megyek, a dobok jól szólnak, a basszussal – bár néha elég plasztikus és konkrét – nem vagyok kibékülve, Kotzen gitárja mindent visz. Ütős kezdés a Riot, majd a War Paint, ami egyszerű lüktetésével szinte kilóg a bonyolultabb ritmikájú Kotzen számok közül. Négy gyors dal után illik már jönnie egy súlyosabb tempójú nótának, jön is a Love is Blind, majd két ballada – Doin’ What the Devil Says To Do és a High. Kotzen gond nélkül énekli az elképesztő magasakat és olyan döggel, ami egyedülálló. A gitárszólók amellett, hogy bravúrosak és szellemesek, egy szólón belül olyan ízléssel és gördülékenyen mennek át egyik hangulatból, stílusból a másikba, amit manapság nem hallani mástól. És az ének! Bár mindenki Kotzen magas hangjaitól jön lázba, amikor középfekvésben énekel, akkor is egyéni, ott van a hangjában az „szőr” az a dög és érzelem, ami keveseknek adatik meg.

 

rk 3798_700x.jpg

 

Elhangzik Kotzen 2009-es albumának címadó dala, a Peace Sign, később a Fear, aminek második részében a Kotzen szólója olyan utakat jár be, ami a finom blues-os riffekből indulva az egyre sűrűbb, swinget idéző játékon át eljut a magasabb fekvésekben éneklő, a rockgitározás széltét-hosszát bejáró, csodálatos futamokon át a teljesen bevadult, egy-egy hangot ismételgető rotary effekttel megküldött vijjogásig, hogy aztán visszatérjen az alaptémához. Egyébként az ujjal pengetés és a kipengetett, vagy megütött hangok variálása még egyedibbé teszik Kotzen hangzását, a torzítás mértékének adagolása, jellegének váltogatása még színesebbé varázsolja azt a Kotzen soundot, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy szabadalmaztatni kellene, ha lehetne.

 

rk 3635_700x.jpg

 

Következik az egyik talán leginkább ismert Kotzen dal, a Remember c. ballada, amit hosszan tartó ováció és hatalmas taps követ. Amúgy a koncert setlist inkább arról szól, hogy mit hagy ki abból a tengernyi dalból, amit pályafutása alatt komponált. Így, nem túl bőséges, de izgalmas másfél órányi válogatást kapunk Kotzen eddigi életművéből, de hát ennyi fér egy koncertbe.

A ráadásban felveszi a Signature Telacasterét és hallhatjuk a Help Me-t, a 2011-es 24 Hours c. albumról, de ez a dal rákerült a 2015-ös Japánban rögzített koncert DVD-re is, majd záró számként elhangzik a Stand is, amit még anno első bandájának a Poisonnak írt, és a közönség együtt énekli vele: Stand, stand, stand for what you believe, amit akár Kotzen hitvallásának is tekinthetünk.

 

rk 3719_700x.jpg

 

Richie Kotzen csodálatos volt ezen az estén is, és jelentősége nem azzal mérhető, hogy hányan énekelték vele a refréneket a Barba Negrában, és hogy milyen népszerű Magyarországon. Ez az ember úgy kell a rockzenének, mint egy falat kenyér, tehetsége és nagysága csak olyan hősökhöz mérhető, mint Hendrix volt.

Ha a koncertről, mint produkcióról kell írnom valamit, kicsit zavarban vagyok. Kotzen állítólag nem hozta magával sem hang- sem fénytechnikusát és ez azért érződött az este folyamán. Ez a zene nyilván nem a látványról szól, de pl. a világítás szegényessége és esetlegessége talán a fotókon is látszik. El tudtam volna viselni, ha Kotzen zongorája is felkerül a színpadra és zongorajátékával, zongorán előadott dalaival teszi még színesebbé a koncertet.

 

rk 3716_700x.jpg

 

Mike Bennett dobos és Dylan Wilson basszusgitáros is keményen muzsikált. Minden tiszteletem a két fent említett muzsikusé – különösen Dylan Wilsonnak voltak figyelemreméltó pillanatai, megmozdulásai, de ezek valahogy nem mindig épültek be a zene szövetébe, gyakran önálló életet éltek.

Persze tudtam, hogy ez most nem a The Winery Dogs Mike Portnoy-jal és Billy Sheehannel, és ha nem is ilyen klasszisok, tehetségesek ezek a fiatal muzsikusok is, értik a hangszerüket, nem véletlenül játszanak Kotzennel. Lehet, hogy szubjektív az összevetés, de a Winery Dogs power trió valahogy kerekebb, keményebb, letisztultabb, jobban egyben van. És itt nem csak arról van szó, hogy Portnoy és Sheehan saját jogon is ismert sztár, hanem arról, hogy jobban egészítik ki Kotzen zsenialitását. És ahogyan a vokálok szólnak a The Winery Dogsban, az nagyon sokat hozzátesz a dalokhoz, ez pl. kifejezetten hiányzott ebben a felállásban.

 

rk 3572_700x.jpg

 

Sheehannél minden hangot lehet érteni, minden a helyén van, Mike Portnoy nagy varázsló, sokszor iszonyat sokat játszik, de szintén minden hangnak megvan a helye, funkciója, és az a „sok” kell a tömör zenéhez, azt pedig talán említeni sem kell, hogy keménysége, pontossága példaértékű.

A Richie Kotzen dalok nem azért születnek, hogy ürügyként szolgáljanak egy-egy virtuóz szólóhoz, vagy jól kitalált riffekhez. Ellenkezőleg, Kotzen remek dalszerző, és a dalok önmagukban is nagyszerű blues- és rock-kompozíciók, a gitártémáktól, szólóktól, hangszerelésektől pedig kivételes, blues, soul, funk, és jazz elemeket is felvillantó rock-darabokká nemesülnek.  

 

rk 3557_700x.jpg

 Két Victory RK 100 Signature fej-láda volt a backline erősítő

Ha létezik olyan rockzene- vagy zeneszerető ember, aki nem ismerné Richie Kotzen zenéjét, gyorsan írja be a YouTube-ba Kotzen vagy a Winery Dogs nevét és hallhatja merre halad a mai modern, blues alapú fúziós progresszív rockzene. Ha pedig ismét abban a szerencsében lesz részünk, hogy Kotzen vagy a Winery Dogs Magyarországra látogat, el kell menni. Reméljük, nem kell sokat várni.

Fotó
Sós Gábor
photo & graphic design
https://www.facebook.com/sosdesign.hu

További fotók a ZENÉSZ Facebook oldalán