zenesz_logo.png



Egy teljesen üreges testű, Telecaster fazonú hibrid akuszikus/elektromos gitár, innovatív elektronikájával, elegáns megjelenésével, és hangjával is meglepetéseket okoz.

Acoustasonic 4_700.jpg

 

 

A Fender számos új gitárt mutatott be az elmúlt évek során, és bár ezeken a modelleken találkozhattunk új és bátor ötletekkel – így például a Parallel Universe sorozaton, ami több legendás Fender gitár jellemzőit ötvözte – az új sorozatok többnyire régi, jól bevált sablonok és alapmodellek finomításait, és különféle tipikus jellemzők variálását hozták.

 

Az év elején azonban a Fender kihozott valami olyan újdonságot, ami messze túlmegy azon, amit a közelmúltban megszoktunk, és alapjaiban tér el a Fender gitártervezésének nagy múltú örökségétől: megjelent a Fender Acoustasonic.


A videók bizonysága szerint az Acoustasonic által produkált hangzások széles spektruma erőteljes, meggyőző és inspiráló. Egy újfajta hibrid hangszert ismerhetünk meg, ami ideális megoldást jelenthet a koncertező, és stúdióban dolgozó gitárosoknak, mert egy gitárral szinte mindent stílust és hangzást meg tudnak szólaltatni. Néhányan azt gondolhatják, hogy ez a modell nem más, mint egyike a már piacon lévő vékonytestű elektroakusztikus gitároknak, de nem erről van szó. Az új Acoustasonic az ismert hibrid elektroakusztikus gitár paradigma teljes megújítása.

 

 

Acoustasonic 3_700.jpg

 

Ha szárazon, erősítő nélkül használjuk, nagyjából úgy szól, mint egy hagyományos akusztikus gitár. A videók tanúsága szerint tényleg csak nagyjából, mert elég vékonyka a hangja, ami a test vastagságát figyelembe véve nem is csoda, a fizikát nem lehet megerőszakolni. Tény, hogy ha valaki gyakorlásra, dalszerzésre akarja használni, arra alkalmas, még erősítés nélkül is. Ha mondjuk egy Deluxe Reverb erősítővel próbáljuk, akkor a remek akusztikus soundok mellett, még két egészen élethű Tele hangzást is kihozhatunk belőle. A gitár pehelykönnyű, jól rezonál, könnyen játszható, és talán, ami a legfontosabb, megvan benne a Fender feeling.

 

 

Fender_Acoustasonic_Tele_Natur_rear_700.jpg

 

 

 

Hogyan működik?


Több újítás és összetevő együttes alkalmazása kellett ahhoz, hogy ebből a Telecaster fazonú vékony, üreges testű hangszerből teljesen különböző, és jól használható akusztikus hangzások jöjjenek elő. Az egyik eleme a hangzásnak az egyszerűnek tűnő hanglyuk, ami azonban más mint a megszokott: ez a Fender szabadalmazás alatt álló Stringed Instrument Resonance System névre keresztelt újítása – vagyis Húros Hangszer Rezonancia Rendszere. A hanglyuk befelé egy hengerben folytatódik, ami egyre szélesedik, majdnem a hangszer hátlapjáig ér, és az akusztikus hangzás szélesítése, erősítése a feladata.

 

 

fender-american-acoustasonic-telecaster_hanglyuk 600x.jpg

 

 

Stringed Instrument Resonance System

 

 

A natúr akusztikus hang erősítése egy három különböző hangszedőből álló rendszerrel történik, amit a Fender és a Fishman közösen dolgozott ki. A húrláb alatt helyezték el a Fishman Matrix Narrow piezo hangszedőt, a gitár belsejében a Fishman Acoustasonic Enhancer – egy test szenzor pickup dolgozik – ami részben az üreges test perkusszív hangjait, részben a hangok felharmonikusait „szedi össze”. Ezek hangját keverik a kifejezetten ehhez a hangszerhez fejlesztett, és a húrláb közelében elhelyezett Fender Noiseless N4 mágneses pickup hangjával. Ezzel a rendszerrel lehetséges a 10 különböző hangzás előállítása, amiből 8 akusztikus – különböző testformájú és különböző hangszerfákból készült gitárok – és két Telecaster hangzás. A pickup-rendszer újratölthető lítium-ion akkumulátorral működik, amihez a jack aljzat mellett elhelyezett mini USB csatlakozó és töltöttség állapotjelző is tartozik.

 

auco- controls 700x.jpg

 

 

 

Az Acoustasonic hangszínei


Az Acoustasonic-on egy ötállású hangszín váltóval tudunk az 5 főhangzás között váltani. Mindegyik pozícióban a MOD gombbal még egy további hangszín érhető el, ezeket a Fender A és B betűkkel jelöli.

 

5. pozíció – akusztikus

A: Sitka fenyő tető, rózsafa káva és hátlap, dreadnought test
B: Alpesi fenyő tető, rózsafa káva és hátlap, auditorium test

 

 

4. pozíció – alternatív akusztikus

A: Engelmann fenyő tető, jávorfa káva és hátlap, kistestű gitár
B: Sitka fenyő tető, mahagóni káva és hátlap, dreadnought test

 

 

3. pozíció – perkusszív, több felharmonikussal

A: Sitka fenyő tető, brazil rózsafa káva és hátlap, dreadnought test
B: Ugyanaz, mint az A, de hozzáadja a test hangszedőt

 

 

2. pozíció – elektroakusztikus

A: Sitka fenyő tető, mahagóni káva és hátlap, dreadnought test
B: Ugyanaz, mint az A, de hozzákeveri a mágneses pickupot

 

 

1. pozíció – elektromos

A: Fender elektromos, tiszta Telecaster
B: Fender elektromos, vastagabb Telecaster

 

 

auco-2_700x.jpg

 

 

 

 

Megjelenés, felhasznált anyagok


Az Acoustasonic egyértelműen egy Telecaster formáját mintázza, de azonnal feltűnik két újdonság is. A gitár felső ívén forearm contourt, vagyis kartámaszt alakítottak ki, amitől nemcsak kényelmesebb a gitár fogása, de minthogy a fényezése eltér a tetőlapétól, izgalmas megjelenést kölcsönöz a hangszernek. A másik – a Fenderre nem jellemző – újdonság a kétrétegű testberakás, ami szintén szépen mutat a gitáron.

 

A tetőlap anyaga tömör sitka fenyő, a test pedig mahagóniból készült. A modern „C” profilú mahagóni nyakra ébenfa foglapot választottak 22 vékony magas érintővel. A nyak szélessége a Graph Tech TUSQ felső nyeregnél mindössze 42,86 mm, ami alig tér el egy normál Telecaster 42 mm-es nyakszélességétől, a gitár skálahossza 25,5" (648 mm). Az aszimmetrikus húrlábon GraphTech TUSQ húrlábtüskék rögzítik a Fender Dura-Tone 860CL (.011-.052) húrokat. A hagyományos Tele gitárfejen zárt, öntött Fender Standard hangolókulcsokat találunk.

 

 

[Fender Acoustasonic]

 

 

Összegzés


Bizonyára sok gitáros élvezettel és örömmel használna egy ilyen hangszert, és feltehetőleg sokan csípőből elutasítják. És ez rendben is van így. Az Acoustasonic nem fogja helyettesíteni a Telecastered, vagy a dreadnought testű akusztikus gitárodat sem, és természetesen nem mindenkinek van szüksége egy ilyen sokoldalú hangszerre, de úgy gondoljuk, ez a modell meg fogja találni a felhasználóit. Például, ha valaki sokat dolgozik stúdióban, mondjuk, reklámok felvételén, az összes gitársávot feljátszhatja anélkül, hogy fel kellene állnia gitárt cserélni. De olyan zenekarokban is hasznos lehet, ahol a stílusból fakadóan gyakran kell váltogatni az elektromos és akusztikus gitárt. Olyan gitárosoknak is könnyű rajta játszani, akik az elektromos gitár nyakához, fogásához szoktak,  és az sem utolsó szempont, hogy Acoustasonic Telecasterrel megszűnik néhány olyan probléma, ami az akusztikus gitároknál színpadi játéknál jelentkezhet, például a nem kívánt gerjedés.

 

 

auco- finish 700x.jpg

 

Az Acoustasonic gitárok kézzel készülnek a kaliforniai Coronaban, ugyanabban az üzemben, ahol a Fender ikonikus elektromos gitárjait is gyártják. Ez a különleges gitár ötféle színben Natural, Black, Sonic Gray, Surf Green és Sunburst, nyitott pórusú szatén finish-sel kapható, a hazai ára 595 900 forint, a Hangszerdiszkont.hu nál. Az ár egy Fender Deluxe puhatokot is tartalmaz.

 

További információk: Fender

 

[ -tkeres- ]